A panaszember

Igazából sohasem voltak nagy gesztusai. Önfeledten örülni se láttuk, ha bánkódott, visszafogott volt. Panaszkodni viszont – okkal, ok nélkül is – igen szeretett. Ő már csak ilyen volt. Így marad meg az emlékezetben. Kardmester, aki azzal a tudattal élt, hogy sok nagy bajnokot nevelt. Ha álmából felébresztették, akkor is tudta az adataikat. Mint az olyan íróféle, aki könyvei számával mutatkozik be a riporternek.
Zarándi Csaba panaszember volt. Monológember. Nagymonológjairól legendák keringenek. Amikor mondta, választ sem várva vezette elő, ami a szívén feküdt, ami égette. A fonákjáról nézte az életet. Így érzékelte a jót, s a rosszat. Ötvenöt évesen kapott szívinfarktust, az orvosi szentencia így hangzott: soha többé nem foghat kardot a kezébe. Ő, aki megszokta a sikert, az eredményességet. Aztán megszánták: visszatérhetett az Újpesti Dózsába, a Testnevelési Főiskolára, mesterkurzusok oktatója maradhatott – és tovább panaszkodott az életre.
1946-ban a legendás hírű Szabó Lászlónál kezdte a vívást a BEAC-ban, s a másik legendás mesternél, Szücs Jánosnál folytatta. Íróasztalának közepén fénykép állt, rajta Nazlimov, a szovjetek sokszoros olimpiai és világbajnoka és a mester későbbi adu ásza, Gedővári. Az 1975-ös felvételen a fotós nagyszerűen elkapta azt a pillanatot, amely világossá tette Zarándi Csaba számára, hogy meg kell változtatnia a magyar kardtechnikát. Nazlimov támad, előre emelt kézzel fenyeget. Gedővári pedig úgy próbál elővágni, hogy közben hátra lép. Így tanították régen. „Na, ezen kellett változtatni” – mondta egyszer, amikor könyvet írt a saját módszeréről.
Tanítványainak hosszú sorában ott van Nagyházi Zoltán (ő nagyon közel állt a szívéhez), Körmöczi Csaba, Szabó Bence, Gedővári Imre, Csongrádi László, Abay Péter, Navarrete József, Köves Csaba és Boros György, a legújabb nemzedék legjobbjai közül pedig Fodor Kende.
Otthonában, a falon régi kardok, pisztolyok vették körül. „Bámulatos, hogy mennyire vezették a kezet, legszívesebben rohamra indulna velük az ember” – vélte. Rohamra? Hová? Ki ellen? Ám e régi tárgyak sem tudták megvédeni a szív panaszai ellen.
A legjobb magyar vívóedzők sorába zárkózott fel – kortársainál maradva – a Bay Bélák, a Vass Imrék, a Hatz Józsefek, a Somos Bélák mellé. Iskoláiban benne volt – egyebek mellett – Szabó László keze, s azontúl azé a Santelli Italóé, akinél Szabó László tanulta a mesterséget.
A nagy kérdés: ki adja majd tovább, amit ő tudott?
*
Zarándi Csaba 74 éves korában elhunyt vívómesteredzőt ma délelőtt 11.30 órakor kísérik utolsó útjára a Megyeri úti temetőben.