Papíron lehettünk volna jobbak is

-JÉGKORONG- A tavalyi divízió I-es jégkorong-világbajnokságon elért második helyezés után nemcsak a szurkolók, de a vezetők étvágya is megnőtt, s az idén sokan reménykedtek abban, hogy Budapesten sikerül kiharcolni a feljutást. Bár a magyar csapat a kazah és a lengyel válogatott mögött csupán a har madik helyen végzett, mégsem okozott csalódást.

Hétfőn este, a hivatalos záró-ünnepség során a nemzetközi szövetség (IIHF) ellenőre, Frederick Meredith szokatlanul hoszszan ecsetelte, milyen sikeres tornát rendezett a magyar szövetség. Ahogy mondta: a szurkolók fantasztikusak voltak, Budapest csodálatos város, a szervezés színvonala pedig elérte az A csoportos világbajnokságok színvonalát.
Pedig, amikor emígyen dicsért, még nem is tudhatta, ennél is hálásabb lehet a magyar vezetőknek, mert kínos magyarázkodástól mentették meg az IIHF beszámolója előtt, s a legkevesebb figyelmesség lenne a részéről, ha fair play-díjra terjeszthetné fel a magyar együttest. Történt, hogy a lengyel válogatott vezetői az utolsó napon mást neveztek be a mérkőzésre és másik kapust állítottak a csapatba. A bírónak, a brit Moray Hansonnak már a kezdéskor észre kellett volna vennie, hogy Jaworski nem játszhatna, ám ezt nem ellenőrizte, s harminc percen keresztül bravúrosan védett a kapus. A zsűri a tévedést a második harmadban, 1-1-es állásnál vette észre, de a lengyelek ekkor azt mondták, hogy az általuk kezdőként jelölt Krzysztof Zborowski áll a kapuban, csak rossz mezt vett fel. Később azonban kiderült, ez nem felel meg a valóságnak, ezért Jaworskinak a harmadik játékrészben az öltözőbe kellett vonulnia, és helyette a jegyzőkönyvbe tartaléknak jelölt Rafal Radszewski állt be.
A mérkőzés végén felvetődött az óvás gondolata, hiszen jogosulatlan szereplés miatt vitathatatlanul meg kellett volna semmisíteni a pályán elért eredményt, s 5-0-s gólkülönbséggel a magyar válogatottnak adni a győzelmet, ám ez az, amire senki nem tartott igényt. Kapni nem jó, legfeljebb kivívni szabad a győzelmet. A jégen az ellenfél bizonyult jobbnak, s mivel a feljutásról vagy kiesésről nem döntött az eredmény, csupán a jövő esztendei besorolást módosítja, sportszerűbb gratulálni, mint a zöld asztal mellett nyerni.
A helyzet kínosságát Meredith úr is érezte. Jobb ötlet híján egy csacsisággal megpróbálta kivédeni az óvás lehetőségét, s azt magyarázta, hogy függetlenül attól, ki kerül a jegyzőkönyvbe, mindenki pályára léphet, akit a világbajnokságra neveztek. Ez azonban nonszensz lenne, mentegetőzésén sokan mosolyogtak, s alighanem ő is fellélegzett, amikor a magyar szövetség elnöke, Fertő László bejelentette: – Jobban szeretem, ha a küzdelem a pályán dől el. A lengyelek jobbak voltak, megérdemlik a második helyet.
A magyar csapatnak maradt a bronzérem, amely az erőviszonyok alapján teljesen reális. Az már más kérdés, hogy játékban az elmúlt napokban mutatottnál lényegesen többet tud az együttes, s érthetetlen, vajon miért játszott ennyire formán kívül az elmúlt évtized két legjobbja, Palkovics Krisztián és Ocskay Gábor. Ha ők csupán megközelítik a tavalyi teljesítményüket, sokkal szorosabb csatákat vívhatott volna a csapat a legnagyobb riválisokkal. Így a csatárok közül mindössze Ladányi Balázs és Peterdi Imre dicsérhető, ám az ugyancsak a második sorban csetlő-botló Gröschl Tamás már csupán felelőtlen kiállításokkal hívta fel magára a figyelmet. A harmadik sor teljesítményét pedig hűen jellemzi, hogy öt mérkőzés során egy gólt sem tudott összehozni…
A csapat legjobbja – akárcsak tavaly – egyértelműen Szuper Levente volt, s azon sem csodálkozott senki, amikor a torna legjobb kapusának választották, pedig a rivális kazah vagy lengyel kapus jobb mutatókkal rendelkezett. No, de ők könnyebb helyzetben voltak, az ellenfelek csatárai ritkábban kényszerítették bravúrokra őket.
Ha a nem is olyan titkon remélt első helytől messze volt a csapat, a közönség mégis szinte tűntetőleg kiállt mellette, s majd mindennap telt ház biztatta az együttest, még akkor is, amikor már eldőlt, hogy nem juthatnak tovább. A harmadik hely megszerzését követően pedig több ezren felállva tapsolták meg a játékosokat. A szurkolók hálásak, hiszen ez a teljesítmény is erőn felüli, a sportág lehetőségeinek ismeretében kisebb csoda.
A világbajnokság végeredménye: 1. Kazahsztán 10 pont, 2. Lengyelország 8, 3. Magyarország 5, 4. Hollandia 3, 5. Románia 3, 6. Litvánia 1.
Kazahsztán feljutott az A csoportba, míg Litvánia kiesett a divízió II-be.
A torna különdíjasai. Legjobb kapus: Szuper Levente. Legjobb hátvéd: Tommie Hartogs (holland). Legjobb csatár: Fedor Poliscsuk (kazah). Gólkirály: Jevgenyij Koreskov (kazah).
***
A kapitány szomorúan búcsúzik.
Jan Jasko szövetségi kapitánynak a vb-t követően lejár a megbízatása, s mivel hazatér Szlovákiába, szinte biztosra vehető, hogy elköszön az együttestől. Érthetően kissé melankólikusan beszélt az utolsó mérkőzést követően: – A dobogóra felállhattunk, de az igazi bravúr elmaradt. Magam sem értem, miért volt több játékos formán kívül, talán hibáztam valamiben a felkészülés során. Az azonban egyértelműen beigazolódott, hogy csak két olyan sor van, amelyik eléri a nemzetközi elit szintjét, a többiek elmaradnak ettől. Eredetileg Vas Jánost akartam a második sorban szerepeltetni, de miután ő sérülés miatt nem jöhetett számításba, a bajnoki döntőn remeklő Gröschl kapott lehetőséget. A harmadik sor összeállításánál pedig olyan játékosokat vettem figyelembe, akik védekezni is tudnak, hiszen tisztában voltam vele, bárki is kerül ide, csodát nem várhatok. Aki pályára lépett, megtett mindent a sikerért, ezúttal ennyire futotta.