Derűlátó a kapitány az olimpia előtt

Kemenczky Zoltán
2003. 05. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó alaphangulatot adott Kiss László szövetségi kapitány és a Magyar Olimpiai Bizottság tegnapi sajtóbeszélgetésének a magyar versenyzők kiváló szereplése a hét végi Akropolisz-kupa nemzetközi viadalon, ahol 11 első, hét második és hat harmadik helyet szereztek. Kiss László és Ruza József szövetségi főtitkár nyilatkozatai jórészt mégis a jövő évi olimpiára, illetve az azt követő időszakra irányultak.
„A Nemzetközi Úszószövetség erős szintidőket szabott meg az athéni olimpiára, ami az indulók számának csökkentésére irányul, ám teljesen reális – mondta Kiss László. – A sydneyi játékok után komoly munka kezdődött a magyar úszósportban, a két kiemelkedő műhely, a Kőér utca és a Komjádi uszoda mellett több vidéki és fővárosi helyszínen javult a munka minősége. A tavalyi, berlini Eb-n népes küldöttségünkkel magyar viszonylatban minden idők legmagasabb pontszámát értük el, a döntőbe jutási arány kilencvenszázalékos volt. Fiatal, nagyon tehetséges versenyzők tűntek föl, ez a generáció hamarosan felzárkózik, majd felváltja az idősödő klasszisokat.”
Ehhez Ruza József főtitkár hozzáfűzte: Magyarország minden idők legnagyobb és egyik legerősebb csapatával szeretné képviseltetni magát 2006-ban a hazai Európa-bajnokságon.
Kiss László az „ifjú titánok” közül is kiemelte Gyurta Dánielt és Cseh Lászlót. A kapitány az olimpián éremesélyes versenyzők közé a hölgyeknél Kovács Ágnest és Risztov Évát, a férfiaknál Cseh Lászlót, Gyurta Dánielt, Batházi Istvánt és Molnár Ákost sorolta, ám lapunknak válaszolva hangsúlyozta: a kiemelése szubjektív.
Szó esett a gondokról is. A főtitkár szerint alapvető probléma, hogy ma Magyarországon szinte csak a gazdag szülők járathatják úszni a gyermekeiket. Hozzátette: az edzők sok esetben nem kapják meg időben, havi rendszerességgel a fizetésüket, ez pedig azzal fenyeget, hogy az úszósport sok versenyzőt veszíthet el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.