Jelenleg az evezés a legeredményesebb sportág. A kajak-kenu mellett kevesebb figyelmet kapnak az evezősök, akik az elmúlt években látványosan fejlődtek, bizonyság erre a Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős két világbajnoki aranyérme. A tavaly Világkupát nyerő magyar páros a hét végi viadalon ugyan bejutott a döntőbe, de csak hatodikként ért célba.
– Az előzmények ismeretében a hatodik helyezés megfelelő – mondja Melis Zoltán szövetségi kapitány. – A világbajnok páros felkészülése nem volt zavartalan; Pető Tibor sérülés miatt öt hetet kihagyott, a milánói versenyen ezért csak arra lehetett remény, hogy bejussanak a fináléba. Megítélésem szerint Hallerék lemaradása öt hét, ezért majd a júliusi, luzerni Világkupa-viadalon érhetik csak utol az élmezőnyt. Ebben az évben a legfontosabb feladat az olimpiai kvótaszerzés, ami a teljesen egészséges párosnak nem okozhat nagy gondot, hiszen versenyszámonként az első tizenkettő szerez kvalifikációt az athéni nyári játékokra.
Milánó óta a világbajnokok luzerni regattán való szereplése is kérdésessé vált, mert vasárnap Haller Ákosnak eltört a bokája. A világbajnok két juhászkutyáját sétáltatta Budán, amikor az állatok megrántották a pórázt, ezért Haller lába megbicsaklott, a bokája pedig eltörött. Haller Ákost tegnap megműtötték, dr. Berkes István, a sportkórház főorvosa úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg egy hónapig nem terhelheti a sérült lábát. A versenyző abban reménykedik, hogy a júliusi Világkupa-viadalon már rajtolhat.
Érthetően nagyon el volt keseredve tavaly szeptemberben Varga Tamás, aki a könnyű súlyú egypárevezősök mezőnyében éremesélyesként rajtolhatott volna a sevillai világbajnokságon, de a dunavarsányi edzőtáborban történt ételmérgezés miatt el sem utazhatott a vb-re. Nyolc hónap elteltével a Ferencváros válogatott versenyzője jókedvűen és derűlátóan várja a nyarat:
– A könnyű súlyú egypár nem olimpiai versenyszám, ezért váltanom kellett a kétpárra. A tavaszi edzőtáborok alatt több versenyzőtársammal kipróbáltuk ezt az egységet, s a felmérőkön a legjobb teljesítményt a váci Hirling Zsolttal nyújtottam. A választás helyességét az esseni nemzetközi viadalon elért harmadik helyezés is bizonyította.
Az új páros mindössze egy hónapja edz együtt, éppen ezért volt nagy meglepetés, hogy a milánói Világkupa-versenyen a világbajnok olasz kettős mögött ezüstérmet nyert. Mindezek után nem tűnik elérhetetlennek az olimpiai kvótaszerzés.
– A rajtunk jól sikerült, de még nagyon sokat kell az olimpiai részvételért dolgozni – mondja Varga Tamás. – Milánóban a világbajnoki ezüstérmes lengyel kettősön kívül az egész nemzetközi élmezőny ott volt, a második helyezésünk azt jelzi, hogy a vb-n bekerülhetünk a döntőbe.
Bár a tegnapi rossz hír, Haller Ákos sérülése miatt a kapitány nem túl jókedvű, az első Világkupa-verseny eredményei alapján a válogatott célkitűzése, az öt olimpiai kvótaszerzés valós cél a milánói világbajnokságon. Az athéni utazásra a férfi párosok mellett esélye lehet a Verőci Lídia, Székely Viktória kétpárevezősnek is, ők harmadikként értek célba Milánóban. Az új kettős bemutatkozása tehát remekül sikerült, ennek ellenére a következő nemzetközi viadalon Székely Viktória Barz Gittával is versenyezni fog, és a két próba után a legjobb egység utazhat majd a világbajnokságra. Jól sikerült a huszonhat éves Dénes Csaba bemutatkozása a nemzetközi mezőnyben; Dénes először indulhatott Világkupa-versenyen. Az első meglepetést Dénes azzal okozta, hogy finalista lett, a másodikat pedig, hogy a döntőben csak a világbajnok olasz Basalini tudta megelőzni.
A nemzetközi mezőny augusztus végén visszatér Milánóba, ahol a mesterséges tavon kialakított pályán a rendezők jól vizsgáztak. Csupán a viharos időjárás zavarta a versenyzést, de az olasz szervezők szerint ilyen veszély a nyár végén már nem fenyegeti az evezősöket.
Orbán Viktor: A Tisza párt egy digitális blöff
