A sikersorozat folytatódott

Furcsa, ellentmondásos, de sikeres Európa-bajnokságon van túl a magyar vívóválogatott. Akárcsak tavaly Moszkvában, az idén Bourges-ban is két aranyéremmel zárt, mellette egy ezüst- és két bronzérmet nyertek vívóink, a férfi kardozókon kívül valamennyi szakág éremmel tért haza. Külön érdekesség, hogy amióta Szabó Bence a szövetségi kapitány, az eredményeket illetően jelentős fordulat állt be.

-VÍVÁS-
Nehéz lenne pontosan megmondani, mi lehet az oka – egyelőre a szakemberek sem tudnak rá egyértelmű választ –, de az olimpiai bajnok kardozó, Szabó Bence kapitánnyá történt kinevezését követően a korábbi esztendőkhöz képest egyéniben jobb eredményeket nyújtanak a magyar versenyzők. Az 1991-es bécsi Eb óta nem fordult elő, hogy egy-egy világ- vagy kontinensversenyen két aranyérmet nyerjenek a magyar versenyzők, de a szakvezető tavalyi Eb-premierje óta egyébként sem lehet panasz az egyéni teljesítményekre. Ugyanakkor igaz, hogy csapatban a korábbi esztendőkben eredményesebb volt a válogatott.
Boczkó Gábor teljesítménye többszörösen is kiemelhető, hiszen lassan igazi klasszissá válik a Tapolcáról induló, a Honvéd-LNX színeiben versenyző párbajtőröző. Boczkó megvédte bajnoki címét, pedig a mezőny sem tavaly, sem idén nem volt foghíjas. Ebben a szakágban egyre komolyabb lehet a verseny a csapatba kerülésért, ami az olimpiai részvétel kiharcolása, no meg a remélt athéni sikerek miatt sem mellékes. Sydney előtt két csapat-világbajnoki cím jelezte a párbajtőrözők erejét, pedig akkor még Boczkó szóhoz sem jutott. Azaz a Kovács Iván, Kulcsár Krisztián, Imre Géza, Fekete Attila, Boczkó Gábor alkotta ötös, ha nekifeszül, komoly fejfájást szerezhet a kapitánynak a válogatásnál, majd az ellenfeleknek a páston.
Leginkább talán azt sajnálhatjuk, hogy a női tőrözők csapatversenyét kivették az olimpiai programból, hiszen Mohamed Aida és Knapek Edina tavalyi világbajnoki egyéni bronzérme jelezte, alakul egy erős válogatott, amelyben az Európa-bajnoki aranyérme után Varga Gabriella már teljes jogú tag. (Annyit tegyünk hozzá, hogy Varga ugyancsak az anyagi gondokkal küzdő Honvéd-LNX versenyzője.) Abban bízhatunk, hogy a fiatal együttes – Mohamed is csupán 26 esztendős – még 2008-ban is együtt küzdhet, s egy-két újabb fiatal beérésével világverő csapatunk lehet.
A győztesekkel ugyan soha nem vetélkedhetnek az ezüstérmesek, ám a férfi tőrválogatott második helye nagyon is aranyos meglepetés volt. A szakág a válogatott 1991-es autóbalesete óta – amikor többek között Szekeres Pál szenvedett maradandó sérüléseket – lemaradásban volt, s amolyan lesajnált mostohatestvérként kezelték. Pedig az ezüstérem mellett Juhász Attila egyéniben elért 6. helye is jelzi, hogy van a fiúkban bátorság. Itt talán éppen a bizonyítási vágy a siker záloga, s biztosak lehetünk benne, hogy ezzel az ezüstéremmel még nem lett jóllakott a gárda.
A többi szakágban ugyanis a kellemes összkép ellenére tagadhatatlanul baj van az étvággyal, úgy tűnik, csapatban a bronzéremnek már nincs is értéke. Mi másra utalna ugyanis, hogy az elődöntőt elveszítve a harmadik helyért vívott mérkőzéseken sem a férfi kardozóknak, sem a női párbajtőrözőknek, sem a női tőrözőknek nem volt esélyük az éremre. Ráadásként tegyük hozzá, az ötödik helyen záró férfi párbajtőrözők vagy a női kardozók teljesítménye többet ér, hiszen amíg a negyedikek két vereséggel érték el a helyezésüket, a hátrébb végzők a negyeddöntők kudarca után is nyertek még kétszer.
Az pedig egyenesen elgondolkodtató, hogy a férfi kardozók érem nélkül maradtak, amire nem lehet mentség, hogy Nemcsik Zsolt sérülése miatt csonka volt a csapat. Legfeljebb beigazolódott, hogy Nemcsik nélkül korátsem világverő a magyar kard.
Mielőtt azonban ünneprontók lennénk – persze, az épülés jegyében mindig szükség van kritikára –, szögezzük le: a magyar vívás a mostoha körülmények ellenére ezúttal is erőn felül teljesített. Az éremtáblázaton – Oroszország és Franciaország mögött – a harmadik helyen végző válogatott sokkal jobb anyagi feltételek mellett készülő ellenfeleket előzött meg – így az olaszokat, a lengyeleket, a németeket. Idetartozik, hogy közel félszáz magyar edző keresi külföldön a kenyerét, aminek nem szakmai, hanem kifejezetten anyagi oka van. Ha a folyamatot a sport elöljárói képtelenek megállítani, akkor évről évre alacsonyabbra kell majd tenni a mércét.
***
Anyai döntés. Az 1968-ban Mexikóban olimpiai bajnoki címet nyert birkózó Varga János érthetően végtelenül boldog volt, miután lánya, Varga Gabriella Európa-bajnok lett: – A verseny napján folyamatosan hívtuk, de sem délben, sem délután nem volt bekapcsolva a mobiltelefonja, ami jó jel volt, hiszen tudtuk, amíg versenyben van, nem elérhető. Este már roppant türelmetlenek voltunk a feleségemmel, de annál boldogabbak, amikor kiderült az eredmény. A siker részben a feleségem érdeme, aki atléta volt. Amikor Gabi megszületett, s kiderült, hogy birkózó nem lehet, ő döntötte el, hogy vívó legyen, mondván, ez nem doppingérzékeny sportág. Már fiatalon látszott, hogy jó érzéke van a víváshoz, mi meg persze reménykedtünk, hogy képes lesz ilyen eredményekre. Majd saját tapasztalatomból merítve igyekszem segíteni neki, hogy a sikert fel tudja dolgozni, s mert fiatal, sok szép eredményt elérhet még.