A vasárnapi Formula–1-es futam más volt a számunkra, mint az azt megelőzően Magyarországon rendezett tizenhét. Az elmúlt években „idegenként”, kívülállóként nézhettük csupán, miként száguldanak a sztárok Mogyoródon. Az elmúlt hét végén azonban Baumgartner Zsoltnak és – tegyük hozzá – a szerencsének is köszönhetően magyar pilóta is érdekelt volt az idei 13. futamon, s nem ő tehetett róla, hogy a versenytáv felénél, a 35. körben kiszállni kényszerült a Fordból.
Ami ezzel a huszonkét éves és nem egészen nyolc hónapos (1981. január 1-jén született) fiatalemberrel történt az elmúlt napokban, az még egy sokat próbált profinak is megpróbáltatást jelentett volna. Szinte a semmiből jutott el órák alatt odáig, hogy beülhetett a húsz Formula–1-es autó egyikébe. Abba a Fordba, amelyikkel a 19. helyről rajtolva, első magyarként, elindulhatott a versenysorozatban.
– Eddigi pályafutása során oly sokszor emlegette a szülői hátteret és segítséget, hogy kínálja magát a kérdés: mit szólt a váratlanul jött lehetőséghez az édesanyja és az édesapja?
– Édesanyám először rám nézett, láttam rajta, hogy nem is akarja elhinni, mi történt a fiával. Aztán elkezdtek hullani a könnyei, alig tudtam „megvigasztalni”.
– Pedig erre biztosan nem volt szükség, hiszen ő is olyan ajándékot kapott, ami miatt minden anya csak irigyelheti őt.
– Természetesen nem bánatában sírt, inkább az öröme miatt, amit, ismerve őt, normálisnak is tartok. Így vezeti le a feszültségét. Úgy reagált a hírre, ahogyan általában a váratlanul jött dolgokra szokott. Érzékenyen. Ott volt a futamon is, pedig tudom, nem lehetett könnyű neki, mert tudja, veszélyes üzem a miénk, ő pedig félt engem…
– És a papa, a „kemény” Baumgartner úr?
– Ő tartotta magát, egészen addig, amíg fel nem kellett adnom a futamot. Akkor, mint mondták, belőle is kibukott a feszültség, megtelt a szeme könnyel.
– Látja, megríkatta a szüleit… Lehet-e már tudni, hogy mi történt a Forddal a táv felénél?
– Az istálló műszaki emberei azt mondják, hogy az egyik szelep teteje levált, ezért állt le az autó.
– Miként lehetett ezt érezni a vezetőülésben?
– A lehető legegyszerűbb módon: elment a kocsi ereje, vége, nincs tovább. A hatalmas füst meg egyébként is jelezte, hogy baj van.
– A televíziós közvetítésből látni lehetett, hogy a kiesés után a főnöke, Eddie Jordan olyan őszinte szeretettel simogatta meg a fejét, mintha valóban a papája lenne. Mit mondott?
– Akár hiszi, akár nem – ezt azért mondom, mert amikor elhangzottak a szavai, hirtelenjében nem is tudtam felfogni –, elnézést kért a motorhiba miatt, s gratulált, hogy jól versenyeztem.
– S ön hogy érzi, valóban jól versenyzett?
– Amit lehetett, megtettem, s ha nem ilyen hirtelen szakad rám ez a nagy lehetőség és megtiszteltetés, akkor bátrabb lettem volna. Akkor például az első kanyarban megelőzhettem volna Verstappent. De mivel a külső íven ragadtam, nem tudtam befurakodni elé. Amikor megtudtam, hogy rajthoz állhatok, görcsbe rándult a gyomrom, nem tudtam, mire leszek képes, magyarán bepánikoltam. Aztán ahogy közeledett a rajt, meg túlvoltam az időmérőn, megnyugodtam, s azt szuggeráltam magamba, hogy ez is csak egy verseny. Úgy próbáltam felfogni, mintha F–3000-ben versenyeznék, bár amikor a rajt előtt körbevittek minket a pályán, éreztem, ez azért más…
– Hihetetlen gyorsasággal intézték el a szuperlicenszét, nem kellett hozzá két óra sem.
– A menedzserem, Frank Tamás „beindult”, és sikerrel is járt. Tudta, kihez kell fordulni, kivel kell beszélni, tán ez volt a leglényegesebb.
– Mindenesetre a Jordan-Ford az ön személyének és a magyarországi helyszínnek köszönhetően is olyan publicitást kapott, hogy a Ferrari is könyöröghetett a receptért…
– Gondolom, ez is szerepet játszhatott abban, hogy mindenki bólintott. Még az az angol szponzor is, amelyiknek egyébként kikötése, hogy az istálló egyik pilótája brit legyen. Ha Firman nem sérül meg, elindul a versenyen, s mondjuk a tizedik lesz, senki nem beszélt volna sem róla, sem a Fordról. Így meg, mivel itthon volt a verseny, az istálló főszereplő lett attól függetlenül is, hogy sem Fisichella, sem jómagam nem fejeztem be a versenyt.
– Ez a mogyoródi harmincöt kör mit jelenthet a pályafutásában?
– A leglényegesebb, hogy megmutathattam magam, s remélem, nem okoztam csalódást. Hogy mi lesz a jövőben, mondjuk a monzai futamon, azzal kapcsolatban a hét végén vagy a jövő hét elején születhet döntés. Mindenesetre úgy készülök, hogy ha kell, ismét be tudjak ülni a Ford kormányához.
– Hogy aludt vasárnap éjjel?
– Biztosan jól, mert semmire sem „emlékszem.” Arra viszont igen, hogy csodás érzés volt felébredni, s tudni, hogy túl vagyok az első nagy futamon.
Fradi
Kubatov Gábor az MLSZ után most a játékvezetőkbe szállt bele
