Jelek, amelyek biztathatnak is

-LABDARÚGÁS- Úgy kapott ki 2-1-re a magyar labdarúgó-válogatott Muraszombatban a szlovénoktól, hogy nyerhetett volna, ez mindenképpen jó. Az évkönyvekbe viszont csak az kerül be, hogy kikapott, a most is sokat emlegetett biztató jelekről még egy lábjegyzet sem emlékezik majd meg. Már csak azért sem, mert a leghatásosabb biztató jel azért még mindig a győzelem.

Nézőpont kérdése minden. A magyar nemzeti tizenegy játéka üdítően folyamatos volt szerdán Muraszombatban, voltak helyzetei a csapatnak, ráadásul azok kerültek ziccerbe, akiktől várni lehetett (akció után Szabics, a távoli lövéseknél Dárdai), így tehát a lettek elleni Európa-bajnoki selejtező (szeptember 10.) főpróbája akár sikeresnek is mondható.
Legalábbis, ha nincs ott a másik oldal, amely szerint a válogatott hiába futballozott jól, képtelen volt berúgni a helyzeteit, kapott két elemista gólt, így tényleg csak a biztató jelek adhatnak önbizalmat a rigai kirándulásra.
A hozzáértők szerint azért maradnak ki a helyzetek, mert a játékosok nem összpontosítanak eléggé. Látszólag egyszerű a teendő, legközelebb majd jobban figyel a futballista, és minden rendben lesz. Ha ez olyan egyszerű lenne… Meggyőződésem, hogy az összpontosítás hiánya éppen úgy a felkészítés gondja, mintha erővel nem bírnák az ifjak, ezért aztán a remény kisebb a reméltnél.
Gellei Imre szövetségi kapitány szerint manapság nüanszok, kis túlzással a szerencse döntenek egy-egy meccsen, ezért nincs ok az aggodalomra. „A játékunkat úgy építettük fel, ahogy elterveztük, el is jutottunk rendre a szlovén kapu elé, csak éppen a ziccerek maradtak ki. Köszönhetően annak is, hogy Simeonovic kapus volt a mezőny legjobbja, ami azért jelent valamit. Támadó szellemű futballt kértem, meg is kaptam, ami jó, ám csak egy szépítő gólra futotta belőle, ez baj” – véli a kapitány.
A mezőnyben tényleg kevés gond volt, a védekezésben már annál több. Az első szlovén gólnál Sukalo – állítása szerint – kézzel küldte a labdát a kapuba, ám, hogy Knavs erőtlen fejese után hozzá kerülhetett a labda, az annak is köszönhető, hogy többen, főként a legfőbb védelmi erőként elkönyvelt Dragóner hátvéd elbambult. Jobb helyeken a lecsorgó labdákra azonnal ráront a bekk, itt nem ez történt. Azt pedig, hogy Dragóner már Sukalo mozdulata előtt felemelte a kezét, tudjuk be annak, hogy ő a magyar mezőny legjobb partjelzője, tapasztalatom, hogy még ki sem cselezték, már jelzi a lest, a szabálytalanságot. Istenem, jobb eleve kizárni a felelősséget… A második gól előtt ő indította a szlovén támadást, de az ilyesmi – jóindulattal szólva – előfordul. (A partjelzőknél ritkán, de ezt is hagyjuk…)
A szövetségi kapitány szerint ugyanakkor Dragóner Attila értéke a válogatottnak – elfogadom. „Tavasszal volt vele némi gondom, azóta sokat beszélgettünk, úgy tapasztaltam, hogy lehet rá számítani. Mint ahogy a többiekre is. Kétségtelen, az eredmény a legfontosabb, de azért az sem lényegtelen, hogy a szállodában, a határon, az utcán jó benyomást keltettek a fiúk, udvariasak voltak, jól neveltek. Tudom, hogy ez apróság az eredményhez képest, de a mentalitás sokat számíthat éles helyzetben.”
A kapitány valósan látja a helyzetet, a pozitívumok mellett kifejezetten aggasztja, hogy hiába játszott Zahovic kiállítása miatt csaknem húsz percen át emberelőnyben a csapata, nem ment vele semmire sem. Mi több, ekkor esett a második szlovén gól…
Mert azért ne feledjük el a lényeget: Szlovénia–Magyarország 2-1 (0-0).