Csodálni és irigyelni való, hogy a magukat joggal sztárnak nevező csapatok mennyire össze tudják szedni magukat, s milyen hihetetlen koncentrációval képesek játszani s küzdeni, amikor éppen arra van szükség.
A legfényesebb példát az a holland válogatott szolgáltatta, amelyik szombaton kikapott a skótoktól, majd utána hazaérkezve, csapott egy görbe estét az amszterdami repülőtéren. A tények ismeretében sokan megrökönyödtek ezen, hogy aztán az Amsterdam Arénában már mindenki mindent elfelejtsen. A házigazdák olyan pazar játékkal lepték meg az 50 ezer szurkolót, meg talán az egész országot, amely után kijelenthető, hogy akár Eb-döntőt is játszhat a találkozó előtt még a lemondását fontolgató Advocaat kapitány csapata. Az ezúttal szervezetlenül futballozó vendégek szinte csak azért voltak a pályán, hogy meglegyen a huszonkettes létszám. Hatos volt a meccs, a felénél kaput cseréltek… Van Nisterooy három gólt ért el, Sneijder csak egyet, ám adott két gólpasszt, hogy a hollandok további varázslatáról már ne is beszéljünk. Hollandia Eb-résztvevő, s biztosan több lesz Portugáliában, mint töltelékcsapat. A maga nemében csodát láthattak az amszterdami nézők, ám az igazi az volt, amit az isztambuli szurkolóknak kellett átélni – negatív előjellel. A magyarokat is legyőző (ezzel persze nem állítunk meglepőt…) lettek akkor kezdtek el futballozni, amikor a hazaiak már továbbjutónak vélték magukat a 2-0-s előnyük birtokában. Ekkor előbb Laizans, majd – ki más? – Verpakovskis is gólt lőtt. Ez sokkolta a vb-bronzérmest, újítani már nem tudott, s kiesett. A lettek pedig akár ki is írhatták volna a mezükre: továbbléptünk, mert volt tartásunk.
A 48 éves szövetségi kapitány, Aleksandrs Starkovs a következetes munkában látja csapata sikerét.
– Évek óta lépésről lépésre haladtunk előre, aminek most lett meg az eredménye. Az idén szinte minden sikerült, valamennyi apró tényező nekünk kedvezett. A selejtezősorozatban, miként ezen az utolsó két mérkőzésen is, a hátvédsor remekelt, a kontráinkat pedig jó százalékkal értékesítettük – mondta a győzelem után.
Könnyű nekik, mondhatnánk, hiszen a sok jó és gyors futballista között van egy, aki az európai klasszisok közé emelkedett az utóbbi időben. Verpakovskisról van szó, aki a magyar csapatnak is lőtt gólt, aztán a svédeknek is a mindent eldöntő selejtezőn, hogy aztán a rájátszásban kétszer is bevegye a törökök kapuját.
A spanyolok, ha nem is játszadoztak el könnyedén az oslói havas pályán Norvégiával szemben, de három gólt lőttek, s egyet sem kaptak. Kijutottak az Eb-re, megmentve ezzel Saez kapitányt is.
Cardiffban nagyobb volt a házigazda fogadkozása, mint a valós tudása: az oroszok, ahogy kell, elértek egy gólt, ezt megőrizték, s lefoglalhatják a portugáliai repülőjegyet, miként az idegenben is nyerni tudó horvát válogatott, amelyik tíz emberrel érte el az Eb-t jelentő találatot.
***
AZ EREDMÉNYEK ÉS A Kalapok: Wales–Oroszország 0-1 (0-1). Továbbjutott: Oroszország, 1-0-lal. Hollandia–Skócia 6-0 (3-0). Tj.: Hollandia, 6-1-gyel. Norvégia–Spanyolország 0-3 (0-1). Tj.: Spanyolország, 5-1-gyel. Törökország–Lettország 2-2 (1-0). Tj.: Lettország, 3-2-vel. Szlovénia–Horvátország 0-1 (0-0). Tj.: Horvátország, 2-1-gyel. 1. kalap: Franciaország, Portugália, Csehország, Svédország. 2.: Olaszország, Németország, Spanyolország, Anglia. 3.: Hollandia, Dánia, Horvátország, Oroszország. 4.: Bulgária, Svájc, Görögország, Lettország.
Vb-selejtezők, Dél-Amerika: Ecuador–Peru 0-0, Brazília–Uruguay 3-3, Kolumbia–Argentína 1-1, Venezuela–Bolívia 2-1, Chile–Paraguay 0-1.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
