Nyolcvanéves a legendás kapitány

K É Z I L A B D A A kézilabda-szurkolóknak 1965 épp olyan meghatározó évszám, mint labdarúgásban 1953, a 6-3-as diadallal záruló angol–magyar dátuma. Harmincnyolc esztendővel ezelőtt Dortmundban született ugyanis mindmáig a sportág egyetlen világbajnoki címe, s az akkori szövetségi kapitány, Török Bódog, mindenki Bogyi bácsija tegnap ünnepelte 80. születésnapját.

Kézilabdával vagy otthon ünnepli a jeles évfordulót?
– Mivel kivételesen vasárnapra esik, itthon, családi körben ünneplem a feleségemmel és a menyemmel, de már alig várom, hogy kedd legyen, és a nosztalgiaválogatott edzésére lemenjek a körcsarnokba.
– A kispadtól még mindig nem tud elszakadni?
– Ha nem is könnyen, de tavaly az egyik kedvenc tanítványomnak, Flecknének átadtam a helyem. Már ő irányítja ezt a csapatot, én csak figyelek.
– A régi játékosok fontosak ennyire, vagy a kézilabda?
– Elsősorban a játék, persze az sem mellékes, hogy olyanokkal találkozhatok, akikkel mindig jól éreztem magam.
– Huszonhárom éven keresztül, 1955-től 1978-ig irányította a válogatottat, emlékszik még a kezdetekre?
– Nehezen feledhető évek voltak. Én például a szüleim miatt megbízhatatlannak számítottam, és eleinte nem kaptam útlevelet. Így 1956-ban otthon az ágyamban hallgattam, amikor először vertük meg az NDK csapatát.
– Elég groteszk, hogy éppen a kapitányt tiltották el az úttól, meg sem fordult a fejében, hogy ilyen körülmények között ne csinálja tovább?
– Mindig a fülemben cseng egy angol dal: „A magam útját járom”. A cél volt a fontos, a remény, hogy a sport egy kis sziget lehet. Elsősorban a magyarságunk számított, s ez a nehézségeken is átsegített. Még 1957-ben sem szívesen engedtek ki a világbajnokságra, aztán az ottani ezüstérem kellően igazolt.
– A huszonhárom év alatt több mint száz játékossal dolgozott, mi volt a titka, hogy szinte soha nem volt konfliktusa, s mindenki szeretettel emlékszik a kapitányra?
– Elsősorban intuitív alapon válogattam, s szerencsém is volt, jól éreztem meg, kikkel lehet együtt dolgozni. Persze, ehhez az is kellett, hogy kiváló edzők készítették fel őket a klubokban. Azt nem állítom, hogy soha nem voltak feszültségek, hiszen egy csapatban különböző típusú egyéniségek jönnek össze, de az volt a legfontosabb, hogy megtaláljuk a közös hangot. Ha akadt probléma, akkor leültünk, s addig nem álltunk fel, amíg ezeket nem tudtuk tisztázni. Csak együtt lehettünk eredményesek, s ehhez közösséggé kellett váljunk. Soha nem felejtettem el, hogy mi vagyunk a játékosokért, s nem fordítva.
– Pedig nem tartozott a puha kezű edzők közé.
– Eredményt csak kemény munkával lehet elérni. Képzelheti, mennyire örültek a játékosaim, amikor az akkoriban még szokatlan mennyiségű tó körüli futásokat rótták Tatán, az edzőtáborban, vagy a teniszlabdás kapusedzéseken szenvedtek. De fantasztikus egyéniségek voltak, Elekné Rothermel Anna, Bujdosó Ágota vagy Sterbinszky Amália, akit mai napig a sportág Paganinijének tartok. A sort folytathatnám még, hiszen legalább három korosztállyal dolgoztam együtt, s valamennyi eljutott a világbajnoki dobogóra.
– Manapság ritkán látni ilyet, de még a kollégái sem fúrták. Mivel vívta ki az ő elismerésüket?
– Én minden edzőkollégát igyekeztem bevonni a közös munkába, tiszteltem őket, és minden tornára vittem magammal egy-egy klubedzőt. Egyrészt rengeteget segített, másrészt, ha velem valami történik, akkor is legyen komoly szakember a csapattal. Akkoriban nem volt még videó, így ők magnóra mondták a látottakat, s az alapján elemeztük a mérkőzéseket. És az is fontos szempont volt, hogy minél többen lássák, hogyan változik a játék a nemzetközi élmezőnyben. Különösen Elek Gyulával, Laurencz Lászlóval és Varga Jenővel dolgoztunk a legharmonikusabban.
– Mi lehet az oka, hogy másnak eddig nem sikerült felérni a csúcsra?
– Ehhez szerencse is kell. Később Csík János, Laurencz László és Mocsai Lajos is ezüstérmet nyert világbajnokságon vagy olimpián a válogatottal, azaz nagyon közel jártak az aranyéremhez, de valami apróság mindig közbeszólt. Nagyon bízom a mostani együttesben is, hiszen rendkívül ügyes fiatalok vannak, akik Mocsai Lajos elszántságával elérhetik ezt a célt. Akár már a decemberi világbajnokságon is.