A volt ferencvárosi klasszis pontosan tudja, mi a különbség a múlt és a jelen között. Az ő idejében a grundok szolgáltak arra, hogy a gyerekek elsajátítsák a játék alapjait. „Aki nem vitte valamire a labda kezelésében, nem passzolt pontosan, csődöt mondott az egy az egy, a kettő kettő elleni játékban, elzavarták a többiek. Az én időmben az élet választotta ki a tehetségeket, ma ez nem csak azért lehetetlen, mert hol vannak már a grundok. Civilizáltabb a világ, mint volt három-négy évtizede, ma már illik mindent tudatosan megtervezni, megszervezni” – állítja.
Nyilasi cáfolja, hogy egyre veszít népszerűségéből mifelénk a futball, hiszen a különféle kispályás bajnokságokban tízezrek játszanak boldog örömmel. Más kérdés, hogy ebből a profi futball nem nyer sokat, hiszen ott minden a rendszertől és a rendszerességtől függ. „Amikor a magyar tizenhét évesek a norvégokkal futballoztak, egyértelműen kiderült, hogy az ellenfél abban jobb, amit szervezetten meg lehet tanulni. Itt akkora volt a különbség a két csapat között, hogy a magyarok ötletessége csak a döntetlenhez lehetett elég.”
Az igazgató szerint az sem igaz, hogy a magyar futball aktuális színvonala elveszi a gyerekek kedvét a sportágtól, mert nem csupán itthon lelhet mintára a gyerek, külföldi, rangos, nívós meccseket pedig annyit láthat, amennyit csak akar. Nem szégyen az, ha valaki úgy szeret bele a labdarúgásba, hogy olasz, angol vagy spanyol a példaképe, az a fontos, hogyha viszi valamire, a magyar futballt szolgálja. „Ott van például Pavel Nedved. Nálam ő a mérce. Ha majd valamelyik magyar futballista külföldön, nagy csapatban meghatározó játékos lesz, mint ő, akkor azt mondom, tartunk valahol. Nedved példája azért jó, mert egyrészt zseniális tehetség, amire építkezni lehetett, másrészt Csehországból jött, ahol nem sajnálják a pénzt az utánpótlásra. Az Opel támogatja az oktatást, és éppen Nedved és társai sikere a bizonyság arra, hogy hosszú távra érdemes csak tervezni – a futballban is” – figyelmeztet Nyilasi.
De nem csak Csehország szolgál jó példával arra, hogy a stabil háttér mindennél fontosabb. Ott vannak például az egykori jugoszlávok. A Crvena zvezda összegyűjtött mindenkit, akit csak érdemes volt az országból, meg is lett az eredménye, hiszen a csapat a legjobb lett Európában. Lett is keletjük a játékosoknak, Szinisa Mihajlovics és társai olyan hatással voltak az európai futballra, hogy az egykori Jugoszlávia területéről érkezett játékosok ma is szívesen látott vendégek még a legnagyobb kluboknál is.
„Igenis költeni kell arra, hogy az apróságok otthon legyenek a pályán. A Bozsik-program alkalmas arra, hogy a gyerekek tizenkét éves korukig megszerezzék az alapokat, a többi már a klubokon múlik. Nagy a felelősségük, mert a világ ma már ott tart, hogy a játékosok tizennyolc-húsz éves korukig mindent megtanulnak, ami megtanulható, erőben szinte a csúcsra jutnak, attól kezdve az edzőjüknek már nincs más dolga, csak hogy felkészítse őket a soros mérkőzésre. Megjegyzem, a mai sűrű program láttán nem is történhet másképpen” – érvel tovább az igazgató.
Nyilasi remek kezdeményezésnek tartja a különféle futballkollégiumokat, külön kiemeli az MTK agárdi iskoláját, ahol a játék mellett a tanulás is fontos, így mire kikerülnek onnan a gyerekek, hozzászoknak ahhoz is, hogy be kell osztaniuk az idejüket. „A napi két-három edzésen a srácok körülbelül ötezerszer érnek a labdához, ami a képzés időszakában döntő lehet” – magyarázza.
Alapozni tehát gyerekkorban kell, a gyerek pedig nyugodt körülményekre vágyik, így aztán akármilyen furcsa, az utánpótlást jobban sújtja az anyagiak hiánya, mint a hírneves profikat. Arról nem beszélve, pedagógiailag aligha egészséges, ha a szülőnek kell a pénztárcájába nyúlnia a gyerek karrierje érdekében. Mert ugyebár aki a pénzt adja, az mindenre jogot formálhat, még arra is, hogy útszéli hangon oktassa ki az edzőt, mert mondjuk mellőzi szerinte maradonai magasságokra méltó gyermekét. A helyzet nem éppen rózsás, de Nyilasi Tibor optimista: „Sokat vagyok a gyerekek között, látom rajtuk, hogy szeretik a játékot. És ez a legfontosabb. Ha a hitük, a lelkesedésük eltűnik, az a mi felelősségünk. Ezért mondom, hogy nekem egyelőre itt a helyem közöttük, ha alkalmas vagyok kapitánynak, a poszt várhat addig, amíg itt elvégzem a munkám.”
tiszás
A tökéletes összefoglalás
