A tavalyi két világbajnoki aranyérme után Sike Józsefnek az idén egyetlen célja az volt, hogy kiharcolja az athéni szereplést. A Szegeden élő 35 éves sportlövő a nyári Európa-bajnokságon bronzéremmel, az októberi Világkupa-döntőn pedig ezüstéremmel bizonyította jó formáját. A biztató előjelek után a múlt heti légfegyveres Eb-n a 30+30 lövéses olimpiai versenyszámban jól kezdett, a lassúban 294 kört lőtt, s az olimpiai kvótát jelentő 4. helyen állt. A folytatás azonban nem sikerült: a gyorsban 18 körrel maradt el egyéni csúcsától (294), s összetettben csak a 17. lett.
– Amióta kijöttem a lőállásból Göteborgban, keresem a választ a gyenge szereplésre. Az elmúlt másfél évben többször kerültem közel az olimpiai kvótához, ezért nagyon bíztam abban, hogy az Európa-bajnokságon sikerül megszereznem. Az utolsó lehetőséget azonban nem sikerült kihasználnom, mert a gyorsban háromszor hibáztam. Ilyen erős mezőnyben egy hiba még belefér, de három hatos már túl sok. Két éve 580 körrel szereztem olimpiai kvótát, ezúttal is ennyi kellett volna az induláshoz.
Sike József számára Göteborgban véget ért egy sikersorozat, hiszen a Honvéd lövője 1989-től minden világversenyen részt vett: 1992-ben 5. lett az olimpián, 1996-ban 4., 2000-ben pedig 11. A javításra Athénban valószínűleg nem lesz lehetősége.
– Sírni vagy kiabálni nem tudok, ezért magamban hordom a nagy csalódást. Hasonló volt a helyzet Sydneyben is: az olimpia után hoszszú idő kellett ahhoz, hogy feldolgozzam, nem sikerült az éremszerzés. Mert az ember nehezen tudja elfogadni a sorstól, hogy becsületesen felkészül, aztán egy megmagyarázhatatlan hiba miatt nem éri el a célját. Egyetlen reményem az maradt, hogy a nemzetközi szövetségtől a magyar kap egy szabad kártyát. Az olimpián 18 futócéllövő indulhat. 16 kvótával, egy a házigazda jogán, egy pedig szabad kártyával. Ennek odaítélésekor a nemzetközi szövetség figyelembe veszi az eredményességet is. A világranglista élmezőnyéből egyedül nekem nem sikerült kiharcolnom a részvételt, ezért reménykedem abban, hogy esetleg szabad kártyát kapok.
A kétgyermekes családapa profi, tehát a lövészetből tartja el családját. Így egyáltalán nem mindegy, hogy a világversenyeken milyen eredményt ér el.
– Ha nem sikerül kijutnom pályafutásom negyedik olimpiájára, az számomra elsősorban hatalmas erkölcsi veszteséget jelent. De mint említettem, még reménykedem. Csalódott vagyok, de szerencsére jövő márciusban Győrben rendezik meg a légfegyveres Európa-bajnokságot. A hazai versenyen való jó szereplés olyan kihívást jelent számomra, amelyért érdemes lesz újra küzdeni.
*
A göteborgi légfegyveres Eb-vel az európai lövők számára befejeződött az olimpiai indulás megszerzésének a lehetősége. A várt tíz helyett nyolc magyar versenyzőnek sikerült kiharcolnia az athéni szereplés: Pálinkás Lajos (gyorstüzelő pisztoly), Sidi Péter (puska), Simon Attila (szabadpisztoly), Csonka Zsófia (légpisztoly), Erdős Dorottya (sportpisztoly), Igaly Diana (skeet), Joó Éva (puska), Krzyzewsky Beáta (puska).
***
GYŐR GARANCIÁRA VÁR.
A jövő márciusi győri légfegyveres Európa-bajnokság anyagi támogatására a szervezők a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól eddig csak szóbeli ígéretet kaptak, írásos garanciát még nem. Kovács Tibor, a Magyar Sportlövő Szövetség főtitkára elmondta: a szervezőknek Göteborgban, a szombaton véget ért kvalifikációs Eb-n lett volna az utolsó lehetőségük visszalépni a rendezéstől, ám ez a fel sem vetődött. A kontinensbajnokságot mindenképpen megrendezik Győrben, de a GYISM által ígért 40 millió forint nélkül a színvonal nem lenne a Magyarországon eddig rendezett nagy világeseményekhez méltó. Az állami támogatást a szükséges felszerelések vásárlására költenék a szervezők, akik továbbra is várják az írásos nyilatkozatot. (MTI)
A tökéletes összefoglalás
