A könnyek éjszakája után

K É Z I L A B D A Drámaibb pillanatokat nehéz elképzelni sportpályán, mint amikor a női kézilabda-világbajnokság döntőjében a hoszszabbítás végén megszólalt a dudaszó: 32-29-re győzött Franciaország. A magyar csapatnak 1995 után ismét az ezüstérem jutott, az aranyéremmel záruló 1965-ös fantasztikus diadalt ismét nem sikerült megismételni.

Még tegnap reggel is nehezen lehetett felfogni azt, ami vasárnap este a zágrábi sportpalotában történt. Pedig eufórikus napnak indult, magyar színekbe öltözött a város, s az ünneplés magasiskoláját ismerő horvátok igazán barátságos házigazdák voltak. Biztató mosollyal éreztették a tízezer piros-fehér-zöldbe öltözött szurkolóval, örülnek az örömünknek, velünk vannak: „Hajrá, magyarok!”
Ez a frenetikus hangulat a játékosokat is magával ragadta a döntőn, átszellemülten, szinte önkívületben játszottak 54 percen keresztül. Akkor és ott, a lelátón és a pályán 26-20-as magyar vezetésnél egyformán mindenki úgy érezte, eldőlt, hat gólt nem hozhat be az ellenfél hat perc alatt, innen már nem lehet elveszíteni a mérkőzést.
Aztán kiderült, csak elveszíteni lehet! Mert minden tiszteletünk a francia játékosoké – akik nem adták fel, az utolsó pillanatig küzdöttek –, de talán még ők is beismerik, ezt a meccset nem ők nyerték meg, hanem mi veszítettük el. Még akkor is, ha a hosszabbításban már valóban nem volt a csapatunk partner, de ez az összecsapás nem az utolsó tíz percről szólt, hanem az előtte átélt hatvanról. Ahogy 54 percen keresztül álomszerűen pergett a kép, aztán hat perc alatt semmivé vált az egész.
Fél órával később, az eredményhirdetést követően, amikor a könynyek már felszáradtak arcáról, Pigniczki Krisztina is elismerte: „Elragadott bennünket a hév, nem tudtunk nyugodtak maradni a végére, nem tudtunk ugyanolyan fegyelmezetten játszani, ahogy addig.”
„Ez nem lehet igaz! Ezt nem hiszem el!” – mormolta szinte valamennyi játékos, aki könnyeivel küszködve egyáltalán ki tudta magát fejezni. Farkas Ágnes is úgy érezte: „Csak saját magunkat okolhatjuk a vereségért.”
Akadtak néhányan, akik az izlandi bírók keze nyomát is felfedezték a fordulatban, Mocsai Lajos szövetségi kapitány egyértelműen őket tartotta felelősnek: „Szorosabbá akarták tenni a végét, hogy izgalmasabb legyen a döntő, s tönkretették a munkánkat. Folyamatosan emberhátrányba kényszerítettek, érthetetlen ítéletekkel átadták a labdát az ellenfélnek, egy perccel a vége előtt pedig Görbicz Anita belőtte a győztes gólt, de nem adták meg. A hosszabbítást már kettős emberhátrányban kezdtük, így nem volt esélyünk.”
A kapitánynak annyiban valóban igaza van, hogy Görbicz gólja – százszor visszanézve is az esetet – teljesen szabályosnak tűnik, ám a lényegről tereli el a figyelmet. Hogy Sydney után másodszor sem sikerült az utolsó pillanatig megőrizni a jelentős előnyt, hogy a kritikus pillanatokban ismét nem akadt senki, aki lassította volna a játékot. Hat perc alatt nyolc gólt lőtt az ellenfél – kétszer a mi játékosaink is betaláltak –, pontosan annyit, mint az első félidőben harminc perc alatt. Ha csak addig húznak minden támadást, amíg a bírók nem ítélik paszszívnak a játékukat, s az utolsó pillanatban a tribünre lövik a labdát, akkor aligha rohanhatják le őket a franciák.
Persze könnyű okosnak lenni a lelátón, ott, a pályán pillanatokon, apró mozdulatokon múlik minden. És ne feledjük, Görbiczék harcolták ki maguknak, hogy a fináléba jutottak; ők vívták ki, hogy emberáradat indult szurkolni értük Zágrábba; az ő elismerésük, hogy néhány napra rájuk figyelt az ország. Fantasztikus lelkesedéssel, megalkuvást nem ismerő elszántsággal, hatalmas fegyelmezettséggel érték ezt el, és sok-sok kedves mosollyal, amelyek a korábbi győztes meccsek után jelentek meg az arcukon. Alapvetően ezért szereti őket az ország évek óta, ezért tud együtt érezni velük a vereségkor is, mert sokan hisznek abban, hogy egyszer még a dobogó tetején ünnepelhetik a csapatot.
Talán jövőre az olimpián, talán egy év múlva itthon az Európa-bajnokságon.

A világbajnokság végeredménye: 1. Franciaország, 2. Magyarország, 3. Koreai Köztársaság, 4. Ukrajna, 5. Spanyolország, 6. Norvégia, 7. Oroszország, 8. Szlovénia, 9. Szerbia és Montenegró, 10. Románia, 11. Ausztria, 12. Németország, 13. Dánia, 14. Horvátország, 15. Csehország, 16. Japán, 17. Angola, 18. Tunézia, 19. Kína, 20. Brazília, 21. Elefántcsontpart, 22. Argentína, 23. Ausztrália, 24. Uruguay.
Az olimpiai résztvevők: Görögország, Brazília, Dánia, Angola, Kína, Ukrajna, Franciaország, Magyarország, Koreai Köztársaság, Spanyolország.4