Csütörtökre virradóra a magyar női kézilabda-válogatottnál csak az időjárás volt szomorúbb, hiszen szerdán este a lányokat hét másodperc választotta el az elődöntőbe jutástól, s a nyomasztó hangulatot másnapra fokozta az esős idő, ami a fiumei öbölre telepedett.
Pedig sokáig milyen szép is volt a szerda este… Káprázatos játékkal a félidőben 14-11-re vezetett az együttes Norvégia ellen, s ha a horvát játékvezetők három-négy gólos magyar vezetésnél nem sietnek rendre az északiak segítségére, még nagyobb is lehetett volna a különbség. Aztán a második félidő elején jött a váratlan és kínos feszültséggel teli, másfél órás áramszünet, amely miatt a vb-k történetének leghoszszabb mérkőzését vívta a két válogatott. Ilyen helyzetre nem lehet felkészülni, a játékosok előbb csak tengtek-lengtek a pályán, aztán fél óra múlva bevonultak az öltözőbe, ahol sok hasznosat ugyancsak nem tehettek. Vártak türelmetlenül – de kötelességszerűen.
Másfél órával később újra lehetett melegíteni, és folytatni a mérkőzést. Több mint három és fél órás csata végén a 24-24-es döntetlennek a norvégok örültek, hiszen szinte végig két-három gólos hátrányban voltak, s bár a hajrában vezetéshez jutottak, az utolsó percben 24-23-ra mégis a magyarok vezettek, amit csak hét másodperccel a vége előtt egyenlítettek ki a norvégok.
Nagy lehetőséget szalasztott el a válogatott, mert miután az ukránok 25-23-ra nyertek a németek ellen, a győzelem azt jelentette volna, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül már a szombati zágrábi elődöntő résztvevője – és biztos utazó az olimpiára. A játékosok csak részben okolhatják a norvégokkal szemben előzékeny horvát bírókat, akik három-négy hetestől és több kiállítástól is megóvták az északiakat. A győzelem elmaradásának legfőbb oka, hogy az 50. perc táján teljesen elfogyott a levegő, ettől kezdve csak a szívük vitte előre a lányokat. Radulovicsnak jártányi ereje sem volt, Görbiczben és Ferlingben is csupán a lelkesedés tartotta az erőt. Egyedül Pálinger bírta még, mint szinte végig a vb-n, ezúttal is lenyűgözően védett, s már az lenne meglepetés, ha nem őt választanák a világbajnokság legjobb kapusának. Csakhogy mindez kevés volt, a norvégok is az olimpiai kvótáért hajtottak, s a döntetlennel megőrizték erre a reményt.
A lefújáskor ők önfeledten ünnepeltek, a mieink pedig magukba roskadva, kábultan mentek az öltözőbe. Pedig valójában a döntetlennel ők kerültek közelebb az elődöntőhöz, s nem az ellenfél.
– Huszonkét éves edzői pályafutásom során nem volt még arra példa, hogy másfél órás áramszünet miatt csússzon a mérkőzés – mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – Óriási lehetőséget szalasztottunk el, kiharcolhattuk volna az olimpiai kvótát, s mivel végig vezettünk, a kezünkben is volt a meccs. Sajnos szűk a keret, folyamatosan ugyanazokat a játékosokat kell tűzben tartanom, s rajtuk egyre jobban meglátszik a sorozatmérkőzések okozta nagy terhelés. Nincs mese, az ukránok ellen a maradék erőnket is össze kell szedni, s akkor képesek lehetünk a győzelemre.
Szerdán este még a kapitány sem gondolta, hogy nem csupán játékosainak, de neki is össze kell szednie a maradék erejét, ugyanis csütörtök reggelre harminckilenc fokos lázban égett. Délelőtt taktikai megbeszélést tartott, a játékosok pedig, a szomorú idő miatt, nem sétával mozgatták át magukat, hanem könnyű edzésen vettek részt.
Azt nem tudjuk, hogy az ukránok mivel töltötték a szerda estét és a csütörtök délelőttöt, de nem lenne meglepő, ha éjszakába nyúlóan ünnepeltek volna, hiszen az ország történetének legjobb eredményét érték el, elsőként biztosították a helyüket a világbajnokságról az olimpiára, s csütörtökön már felszabadultan játszhattak ellenünk. Felszabadultan, de egyben óvatosan is, hiszen igen nagy felelőtlenség lenne egy biztos elődöntős csapat szövetségi kapitányától, ha a legjobbjait az éremért vívott harc előtt nem óvná az esetleges sérülésektől.
A felvetésekre a lapzárta után befejeződött találkozón kaphattunk választ.
Eredmények. I. csoport: Spanyolország–Koreai Köztársaság
29-32, Oroszország–Franciaország 19-20. II. csoport: Románia–Németország 31-23.
NKE
Balazs Orban: Running a State Requires Finesse
