Ha valakinek kételyei vannak arról, hogy a sport, közelebbről a futball legújabb kori története szorosan kapcsolódik a politikához, annak néhány oldal elolvasása után megvilágosodással szolgál Stefan Lázár könyve. Ráadásul mindezt a nekünk oly kedves aranycsapat példájával magyarázza lapunk németországi tudósítója.
Ami az egyik oldalon (Magyarország) bánat, elkeseredettség és indulat, a másikon (Németország) öröm és némi megkönnyebbülés. A sportban és a politikában egyaránt. Elvégre míg nálunk nem sikerült világbajnoki futballgyőzelemmel igazolni, hogy a szocialistának keresztelt rendszer mindenható, a németek a vesztes háború után kicsit kihúzhatták magukat. Bizonyságul legyen elég annyi, hogy a finálé után először hangzott fel a határaikon túl hivatalosan himnuszuk.
De vegytisztán a futballt nézve is új adalékokkal szolgál A vereség forradalma, hiszen kiderül: hiába kétségtelen, hogy a magyar csapat a világ legjobbjaként veszítette el az 1954-es döntőt, azért a másik oldalon is tettek egyet s mást azért, hogy ne a papírforma érvényesüljön. Egy Sepp Herberger nevű megszállott hosszú hónapokon át dolgozott azért, hogy a német válogatott a lehető legteljesebben meglovagolhassa azokat az előnyöket, amelyek mellette szóltak. Mert lehetett akármekkora tudás a magyaroknál, a másik félnél sem nyeretlen kétévesek szálltak harcba a dicsőségért. Végül kisebb esély mellett sikerült nyernie a német válogatottnak, ami mindenképpen elismerést érdemel.
A többi pedig már az érzelmek dolga.
Persze A vereség forradalma nem csupán a futballról szolgál tanulságokkal, hűen mutatja be azt a kort, amikor a (sport)világ két részre osztatott, a jókra és a rosszakra – mindkét oldalon. Hogy így történt, egyértelműen a politika felelőssége, hogy mi történt, annak hiteles bemutatása a szerző érdeme.
(Stefan Lázár: A vereség forradalma. Válasz Könyvkiadó, Budapest, 2003. Ára: 2800 forint)
Hat éve nem történt ilyen, Olaszország ismét szakaszgyőztest ünnepelhet a Tour de France-on
