Végre egy magyar úszó, aki tizenhét évesen nemcsak világklasszis, hanem érdekes egyéniség, nem visszahúzódó, hanem vagány srác. Édesapja, a volt válogatott hátúszó Cseh László jól döntött, amikor tehetséges kisfiát tizenhárom évvel ezelőtt a Spartacus uszodába vitte le, ahol Kiss Miklós tanította meg úszni, majd Selmeczi Attila, Kiss László irányításával lett ígéretes versenyző és Turi György vezetésével, Tom Dolan világcsúcsánál jobb eredménnyel (4:10,79) lett világbajnoki ezüstérmes Barcelonában. Ráadásként, az ifjúsági Európa-bajnokságon 100 és 200 háton, 400 vegyesen is győzött, s tagja volt a kontinens első 4´100 méteres vegyes váltójának is.
Cseh Lászlóról a szakemberek évek óta tudták, hogy rendkívüli tehetség, az idei tíz másodperces fejlődésére viszont nehéz szakmai magyarázatot találni, mert a tavalyi 4:20-ról egyéni rekordját májusban 4:17-re javította, nyáron 4:15-öt úszott, s a várt 4:12 helyett fantasztikus 4:10,79-es eredményt ért el a világbajnoki döntőben Barcelonában.
– Pedig csoda nem történt, ezt tanúsíthatom – magyarázta Cseh. – A felkészülés alatt az edzés mennyisége nem sokat nőtt, viszont gyorsabban kellett úsznom. A fejlődésemben jelentős szerepet játszott, hogy mellúszásban a technikám javult, ami két-három másodpercet jelentett négyszáz vegyesen. Pillangón egy, háton két másodpercet javultam, s mivel az állóképességem is nőtt, így a befejező gyorson vagy három másodperccel jobb időt úsztam. A 4:10-es eredmény engem is meglepett, amihez persze az is kellett, hogy nem egyedül úsztam a döntőben, hanem a világcsúcsot elérő Phelpsszel.
A világ úszósportjának legfényesebb üstököse lehetne Turi György tanítványa, ha 1985-ben az Egyesült Államokban nem születik egy másik úszózseni, Michael Phelps, aki két éve, tizenöt évesen 200 pillangón világbajnokságot nyert, az idei vb-n pedig úgy szerzett három aranyérmet, hogy közben ötször javított világrekordot. Ha Phelps tíz évvel ezelőtt kosarazni megy vagy futni, akkor Cseh László már az idén elhódíthatta volna a Darnyi Tamás visszavonulása után elvesztett koronát.
– Engem egyáltalán nem zavar Phelps. Nem érzem magam balszerencsésnek. Sőt, így még izgalmasabb az egész. Tudom, hogy nálunk csak a győzelemért jár elismerés, de számomra a Darnyi Tamás világcsúcsánál jobb eredménnyel megnyert ezüstérem is nagyon értékes. Nem szeretnék az örök második lenni. A célom egyértelmű, legyőzni a zsenit. Ez olyan feladat, amiért érdemes még többet szenvedni az edzéseken.
Nemcsak az úszás, hanem az egész magyar sport egyik legnagyobb tehetsége fiatalos lendülettel nem kerüli a próbatételt, a felnőtt- világbajnokság után még négy aranyérmet nyert az ifjúsági Európa-bajnokságon, és az olimpiai felkészülés első szakasza után rajthoz áll a december 11-én kezdődő rövid pályás Eb-n is Dublinban.
– Tavaly harmadik lettem négyszáz vegyesen rövid pályán, most szeretnék feljebb lépni a dobogón. Úgy gondolom, erre van esélyem, mert a zalaegerszegi felmérőversenyen több számban is javítottam egyéni legjobb eredményemet. Pedig a balatonfűzfői edzőtáborban nem a formába hozás volt a feladat. Valószínűleg száz és kétszáz háton, továbbá négyszáz vegyesen indulok az Eb-n. Számomra a rövid pályás versenyzés nem teher, sőt megtöri a hosszú téli alapozás monotonitását.
***
Kiss László szövetségi kapitány:
„Már serdülő korában kiderült, hogy a fiú hasonlít apjára, aki kiváló hátúszó volt, szülőként pedig minden segítséget megadott ahhoz, hogy Laci kiváló úszó lehessen. Három éve adtam át Turi Györgynek, aki mellúszását rendbe tette, és ez nagyban közrejátszott az idei látványos fejlődésében. Csodáról szó sincs, mert vegyes úszásban előfordulhat egy év alatt tíz másodperces javulás. Egerszegi Krisztina például 1991-ben ugyancsak tíz másodpercet javított legjobbján négyszáz méter vegyesen. Cseh László nem korán érő típus, fizikailag egy-két év múlva lesz felnőtt, ezért még sok tartaléka van.”
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
