Már az elején borult a papírforma

K É Z I L A B D A Ha néhányan fanyalogtak is a magyar válogatott Elefántcsontpart ellen mutatott játéka láttán, a 43-25-ös győzelem miatt nem kell szégyenkezni, mert a horvátországi világbajnokság első napján több esélyes is megbotlott. A csoportunkban szereplő olimpiai bajnok Dánia is csupán 20-20-as döntetlent tudott kiharcolni a német válogatott ellen, amely csapatunk második ellenfele volt. A találkozó lapzártánk után fejeződött be, a félidőben: Magyarország–Németország 17-14.

Sütõ-Nagy Zsolt
2003. 12. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Biztosan nyert tizennyolc góllal az afrikai csapat ellen a magyar válogatott, Mocsai Lajos szövetségi kapitány mégis úgy érezte, magyarázkodnia kell:
– Nyolc világbajnoki újonc lépett pályára az első mérkőzésen, s ez az első félidőben meglátszott a játékunkon. Sok volt a kapkodás védekezésben és támadásban egyaránt, de ezen a meccsen az volt a lényeg, hogy mindenki túlessen a bemutatkozáson, és levetkőzze a lámpalázat, mert a folytatásban már sorozatban jönnek a nehéz meccsek.
Hogy rögtön a második napon, szerdán milyen komoly erőpróbára számíthattunk, az csak a késő este befejeződött dán–német öszszecsapáson derült ki. A németek szinte végig egy-két góllal vezettek a második félidőben az olimpiai és Európa-bajnok dánok ellen, akik végül örülhettek, hogy megúszták a vereséget, és döntetlenre mentették az összecsapást.
De nem csupán a dánokat érte meglepetés az első napon, az aranyéremre ugyancsak esélyesnek tartott norvég válogatott a C csoportban 30-29-re kikapott Ukrajnától. S hogy teljes legyen a sor, említsük meg az A csoportban szereplő címvédőt: Oroszország 55 percen keresztül hátrányban volt Dél-Koreával szemben, csupán a hajrában fordított, s nyert 28-27-re. Nem sok hiányzott az igazi szenzációhoz, de ez sem volt kevés. A címvédő szenvedett, az olimpiai és Európa-bajnok döntetlennel kezdett, s a nem is titkos esélyes vereséggel nyitott. Mindez az első napon, hol van még a vége?
Ezek után nem is tudhattuk pontosan, mire számíthatunk a németekkel szemben. A Bundesligában játszó Szrnka Hortenzia szerint az ellenfél védekezésben sebezhető, a kapusposzton is gyengébb képességű játékosokkal rendelkezik. A dánoktól kapott tizennyolc gól persze arról árulkodik, hogy ezen megállapításokat csak óvatosan szabad kezelni, még akkor is, ha a Bundesliga éllovasa, a Frankfurtban szereplő Szrnka mondta is. A németek ellen ugyan rendkívül jó a mérlegünk, a két ország eddig tizennégy mérkőzést vívott – nem számítva az egykori NDK és NSZK elleni találkozókat –, és tizenkétszer a magyar csapat győzött, egy döntetlen mellett mindössze egyszer hagyta el vesztesen a pályát válogatottunk.
A múlt azonban nem számít, mert ebben a gyilkos erősségű csoportban minden hiba végzetes lehet. A németek és a dánok mellett ugyanis a szlovének és a kínaiak is tovább szeretnének jutni, nem beszélve a mieinkről, de az öt együttes közül csupán három folytathatja majd a középdöntőben, ahová a csapatok magukkal viszik az itt elért eredményeket. Ezért van minden mérkőzésnek különösen nagy tétje…
A második napon a szlovén válogatott kínkeserves győzelmet aratott Elefántcsontpart ellen. Az Afrika-bajnok óriási meglepetésre 50 percig (!) vezetett, aztán elfáradt.

Számtükör
D csoport, Csáktornya. 1. forduló: Dánia–Németország 20-20, Szlovénia–Kína 34-26. 2. forduló: Szlovénia–Elefántcsontpart 32-28. A csoport, Split. 1. forduló: Franciaország–Spanyolország 28-25, Horvátország–Brazília 32-25. 2. forduló: Spanyolország–Szerbia-Montenegró 33-27, Horvátország– Ausztrália–38-12.B csoport, Porec. 1. forduló: Ausztria–Angola 29-19, Oroszország–Koreai Köztársaság 28-27, Csehország–Uruguay 47-16. 2. forduló: Koreai Köztársaság–Csehország 31-18, Oroszország–Angola 26-22. C csoport, Károlyváros. 1. forduló: Ukrajna–Norvégia 30-29, Románia–Argentína 43-13. 2. forduló: Ukrajna–Románia 28-28.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.