Mostantól már az érem a cél

-KÉZILABDA- Miután a magyar női válogatott a horvátországi vb utolsó csoportmérkőzésén Dánia ellen fantasztikus játékkal 29-19-re nyert, két ponttal csoportelsőként utazhatott tegnap Fiuméba, a középdöntők helyszínére, ahol ma 21.15 órakor Románia lesz az ellenfél. Az utóbbi három összecsapáson nyújtott teljesítmény láttán pedig kijelenthető, már az érem a cél.

Sütõ-Nagy Zsolt
2003. 12. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Finoman fogalmazva is pikáns, hogy a legutóbbi olimpia két döntőse közül az egyiknek már a csoportmérkőzések végén búcsúznia kellett. Márpedig a vasárnap éjszakába nyúló magyar–dán találkozónak ez volt a tétje. Ez akár nyomasztó is lehetne, de Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a magyar embereket a kihívások inkább feldobják, s ez a csapatra is igaz.
Egy 29-19-es kiütéses sikert követően aligha lehet vitába szállni a kapitánnyal, ám tegyük hozzá, az első percekben inkább az idegesség tükröződött a játékosokon, s legkevésbé sem az eufória. Talán csak két kivétel akadt, a kapus Pálinger Katalin és az irányító Görbicz Anita. Amikor már 2-0-ra vezetett az ellenfél, s öt perce képtelenek voltak megszerezni az első találatot a többiek, az együttes legfiatalabb játékosa, a mindössze húszesztendős Görbicz magára vállalta a nyitányt, s olyan szemtelen higgadtsággal és eleganciával lőtt Mortensen kapujába, hogy abba a rutinos klasszisok is belepirultak. De kellett is ez a szemtelen gól, mert ha a mérkőzés elején Pálinger nem parádézik, könnyen elhúzhatott volna a dán csapat.
A születésnapját szombaton ünnepelte a kapus, aki napról napra jobb formában véd – bár a vasárnapi teljesítmény már aligha fokozható –, s bravúrjaival ugyan a szombati, Kína elleni győzelemből is kivette részét, akkor szerényen ő mondott köszönetet a többieknek a születésnapi győzelemért. Vasárnap viszont kétség sem férhet hozzá, neki járt a köszönet, mert fantasztikus védései nélkül aligha lett volna ilyen sima a győzelem. A mérkőzés elején, amikor többen még görcsösen játszottak, s rendre kimaradtak a helyzetek, bravúrt bravúrra halmozott, hatvan százalék feletti eredményességgel védett, szinte megbabonázta a dán kézilabdázókat, akik valahogy úgy érezhették magukat, mint egykor legjobbjaink a norvég Legangherrel szemben.
Ezek a védések alapozták meg a sikert, oldották a görcsöket, s később, amikor belelendültek a többiek is, fantasztikus mérkőzést játszott a csapat. Alig volt gyenge pont, a napokig tartó betegeskedés után pályára lépő Farkas Ágnes, ha a góllövésben még nem is jeleskedett, remek passzokkal hozta helyzetbe társait, míg Radulovics a tőle megszokott szaporasággal gyártotta a gólokat.
Mocsai Lajos azonban a Szlovénia és Dánia ellen nyújtott, igazán pazar teljesítmény után is mindenkit óvatosságra int: – Minden mérkőzés más, ezért nem lehet arra számítani, hogy ilyen simán nyerünk a következő találkozókon is. Az látszik, hogy egyre jobb formában vannak a játékosok, ha valakinek nem megy is a játék, mindig akad, aki a helyére tud lépni. Nem szállunk el a sikertől, továbbra is csak az olimpiai kvóta megszerzésére koncentrálunk.
Ha a kapitány óvatos is – ez részéről teljesen érthető –, mi azért nyugodtan megállapíthatjuk: ha ezt a teljesítményt a középdöntőben is képes megismételni a csapat, aligha lesz ellenfél, amelyik megállítaná.
***
CSOPORTÁLLÁSOK. I. csoport: 1. Oroszország 4 pont (58-53), 2. Franciaország 4 (55-50), 3. Dél-Korea 2 (66-62), 4. Spanyolország 2 (58-55), 5. Szerbia-Montenegró 0 (52-60), 6. Ausztria 0 (60-69). II. csoport: 1. Ukrajna 3, 2. Magyarország 2 (65-55), 3. Norvégia 2 (58-51), 4. Németország 2 (58-56), 5. Szlovénia 2 (54-66), 6. Románia 1.
A magyar válogatott mérkőzései. December 9., kedd: –Románia (21.15). December 10., szerda: –Norvégia (19.15). December 11., csütörtök: –Ukrajna (21.15)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.