Nem tudom, hogy vannak a hosszú edzőtáborozásokkal a maiak, jómagam azonban, bevallom, nem lelkesedtem ezekért a külföldi túrákért. Akkor sem állítottam, ma sem teszem, hogy nem hasznosak ezek a »karanténok«. Az azonban egyértelmű, hogy a jó körülmények ellenére minden a visszájára sülhet el, ha egy csapat túl sok időt tölt el együtt. Emlékszem, az 1978-as argentínai világbajnokság előtt több mint egy hónapot volt a válogatott Dél-Amerikában. Vitathatatlan, hogy kiváló körülmények között edzhettünk és játszhattunk, ellenfeleket kaptunk – azt a csapatot még el lehetett adni –, tehát, ha nem is teljes egészében, de megkerestük a kinttartózkodás költségeit. Az azonban, hogy több országban is táboroztunk, azt jelentette, hogy legalább hetente repkedtünk egyik országból a másikba, ami senkinek sem tetszett. De hogy jót is mondjak: ennek a túrának az egyik mérkőzésén Argentína volt az ellenfél, s akkor játszott először a legjobbak között Maradona. Tizenhat éves volt akkor, s emlékszem, már akkor megállapítottuk róla, hogy zseni. Azt hiszem, nézve a későbbi pályafutását, nem sokat tévedtünk…
Azok az együttesek, amelyek Cipruson vagy Törökországban készülnek majd, jól járnak, hiszen a pályák állapota kiváló, s gondolom, az ellátással sem lesz gondjuk. Bár ha az elmúlt évre gondolok, akkor Ciprus nem volt barátságos a futballistákkal. Ha jól emlékszem, sem a Fradi, sem az MTK nem tudta elvégezni a betervezett munkát, olyan csapnivaló volt az időjárás. Az Eb-selejtezőkre készülő válogatottnak pedig félbeszakadt a találkozója Bulgária ellen. Nem baj, jövőre lesz módjuk bepótolni a mecscset… Az edzőtáborozások végső soron hasznosak, az más kérdés, hogy a játékosok nem mindig lelkesek attól, hogy hetekre kiszakítják őket a megszokott környezetükből, s nem látják a családjukat.”
vasútállomás
Szétverte a jegyautomatát és a várótermet, de ez nem volt elég, leköpte az ellenőrnőt, majd ütötte, ahol érte
