Mennyit kér a Minardi?

Baumgartner Zsolt mégiscsak elindul a Minardi színeiben. Azt azonban nem tudni: tényleg nyolcmillió dollárt kért-e a cég a pilótától, hiszen a Baumgartner–Minardi-szerződés részleteit senki sem ismeri. Egyelőre minden érintett hallgat.

Hommer Tibor
2004. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Irreálisan magas belépési öszszeget követel a Minardi istálló Baumgartner Zsolttól. A Magyar Nemzet számításai alapján a magyar pilótától a cég által kért nyolcmillió dolláros összeg csaknem negyven százaléka a csőd szélén álló Minardi tavalyi teljes éves árbevételének. Másik viszonyítási pontként szolgált az állítólagosan kért nyolcmillió dolláros belépő mértékéhez a Minardi korábbi két pilótája által információink szerint befizetett öszszeg: 2002-ben a holland Jos Verstappentől hárommillió dollárt kért a Minardi, a brit Justin Wilsontól pedig kétmilliót. Ezen összegekhez képest minősül túlzottan magasnak az a nyolcmillió dollár, amit állítólag a Minardi Baumgartnertől kér cserébe a Forma–1-es futamokon való részvételért.

Kíváncsiak lettünk volna, hogy valóban nyolcmillió dollárt kért-e a Minardi cég Baumgartnertől, de Magyarországon, a lehetséges szponzorok körében nem találtunk olyan személyt, aki látta volna a magyar pilóta és az olasz–svájci– ausztrál tőkéből alapított társaság közötti szerződést. Mindez vonatkozik az állami tőkerészt közpénzekből önként biztosító Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumra (GyISM) is.
Megkerestük kérdéseinkkel a Minardit is, ám Stefania Torelli, a team magyar sajtóval kapcsolatot tartó menedzsere nem szolgált érdemi információkkal. Közölte, hogy akárcsak más Forma–1-es csapat, üzleti megállapodásokról ők sem szolgáltatnak ki adatokat. Azt viszont készséggel megerősítette, hogy Baumgartner Zsolt elindul a Minardi színeiben.
Kérdés marad viszont továbbra is az, hogy valóban nyolcmillió dollárt kért-e a Minardi Baumgartner szerepléséért, vagy csak a magyar versenyzőt képviselő üzleti vállalkozók próbáltak a Forma–1-es szereplési lehetőség örve alatt minél nagyobb összeget kipréselni a magyar kormányból, illetve a potenciális szponzorokból.
A nyolcmillió dolláros beugró aránytalanságára további közvetett adat is szolgál. Az Eurobusiness tavaly áprilisi számában összesítette a Minardi csapat támogatóit. Az újság adataiból kitűnik, hogy a legnagyobb, azaz legbőkezűbb támogató az orosz Gazprom nevű vállalatóriás volt, amely összesen 12 millió dollárral támogatta a társaságot. A csapatra kirívóan magas összeget áldozó orosz céghez képest a többi szponzor nem volt ilyen bőkezű: a Gazprom mögött másodikként szereplő Europian Aviation és a Halfords ugyanis csak két-két millió dollár készpénzzel támogatta a Minardi–Cosworth teamet. E három cégen kívül a maradék 17 szponzor egyenként kétszázezer és egymillió dollár közötti összeggel támogatta a Minardit, amely a húsz szponzortól összesen 21,55 millió dollár készpénzt „zsebelt be”. Ehhez még hozzáadódik a cég színeiben induló pilóták önrésze is, ami – információink szerint – nem haladta meg az öt-hat millió dollárt.
A tényszámok tükrében több kérdéssel fordultunk tegnap a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumhoz. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a tárcának nem tűnt-e fel, hogy a Baumgartnert képviselő menedzserek által hangoztatott nyolcmillió dolláros, a pilóta indulásához szükséges összeg rendkívüli módon eltér azoktól az összegektől, amit a csőd szélén táncoló Minardi eddig kért a pilótáktól, de túlzottan magas ahhoz képest is, amit a cég közvetlen szponzorai fizettek.
Mint köztudott, a sportminiszter személyesen vállalt oroszlánrészt Baumgartner Zsolt Forma–1-es versenyzésének elősegítésében, s erre vonatkozóan már megállapodást is kötött a pilótát képviselő személyekkel. Az államigazgatásban jártas szakemberek viszont vitatják Gyurcsány Ferenc sportminiszter eljárásának jogszerűségét. Az államháztartásról szóló törvény ugyanis előírja, hogy kormányzati cikluson átívelő pénzügyi tranzakciókba csakis az Országgyűlés jóváhagyásával bocsátkozhat kormánytag, Gyurcsány viszont úgy nyújtott a költségvetés tartalékának terhére – öt évre szóló – pénzügyi támogatást, hogy ahhoz nem volt parlamenti felhatalmazása.
Szakértők emlékeztetnek rá, hogy Keller László közpénzügyi államtitkár korábban ugyanilyen eset s ugyanilyen alapokon nyugvó gyanú alapján jelentette fel az ügyészségen Deutsch Tamás akkori sportminisztert, mert azt hitte, hogy Deutsch parlamenti jóváhagyás nélkül nyújtott pénzügyi garanciát a kaposvári atlétikai központ beruházásaihoz. A miniszter ellen végül ejtették a vádat, mert kiderült, birtokolta a jóváhagyást.
A történtekről és a szerződéskötés körülményeiről megkérdeztük a sportminisztériumot – lapzártáig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.