A vívósziget magyar királya

V Í V Á S Sehol a világon nem annyira népszerű a vívás, mint egy kis Karib-szigeten, Guadeloupén. A 450 ezer lakosú üdülőparadicsomban tizenkét vívóklub működik, és az iskolákban háromezer gyerek vív rendszeresen. Mindez Gara Róbert érdeme, a Csepeli Vasas volt tőrvívója 1969 óta él a Franciaországhoz tartozó távoli szigeten.

Ha 1956-ban Magyarországon nem tör ki a forradalom, akkor Franciaország tengerentúli megyéjében, Guadeloupén valószínűleg nem lett volna sikersportág a vívás. A budapesti piarista gimnázium diákja, Gara Róbert ugyan nem lett válogatott vívó, viszont annyira megszerette ezt a csodálatos sportágat, hogy miután 1956-ban elhagyta az országot, a vívástól külföldön sem szakadt el. A tizennyolc éves fiatalember Strasbourgban talált menedéket, ahol gépészmérnöknek tanult, és az egyetemen ismerkedett meg egy orvostanhallgató egzotikus szépséggel, aki később a felesége lett. Harmincöt évvel ezelőtt határoztak úgy, hogy két lányukkal a karib-tengeri szigetre költöznek, ahol mindig nyár van, a turisták számára földi paradicsom, viszont az ott lakóknak nagy problémát jelent a harmincszázalékos munkanélküliség.
– Szerencsére mindketten kaptunk munkát – emlékszik vissza Gara Róbert. – Feleségem üzemi orvos lett, én pedig egy cukorgyárban kezdtem el dolgozni, de néhány hónap múlva a főiskolán kezdtem el tanítani, ahonnét tavaly, hatvanöt évesen mentem nyugdíjba. Öt vívóval alakítottam meg a sziget első vívóklubját 1970-ben. A kezdet ezúttal is nehéz volt, de a sikerek, az eredmények mindig segítettek. Ha érmekkel tértünk haza, a polgármester és a régió is anyagi segítséget nyújtott. A szigeten ma már a második legnépszerűbb sportág a vívás.
Vajon hogyan sikerült ezt a nem éppen egyszerű és nem is olcsó sportágat megismertetni és megszerettetni egy olyan szigeten, ahol nem volt hagyománya a vívásnak? Gara Róbert sok utánjárással elérte, hogy beengedték a vívást az iskolákba. Három edző folyamatosan, minden délelőtt vívásoktatást tart a sziget iskoláiban. Egy-egy ilyen tanfolyam három hónapos, és teljesen ingyenes. A sportággal megismerkedő fiatalok öt százaléka jelentkezik a vívóklubokba.
A széles alapon álló rendszer eddig nagyon eredményes volt, hiszen a kis szigetről húsz vívó bekerült a francia válogatottba. Közülük a legnagyobb sikert Laura Flessel érte el, aki kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok. A nemzeti hősnek számító párbajtőrözőnőről nevezték el azt a nemzetközi szintű, korszerű vívócsarnokot, amely tavaly készült el. Az ötmillió dolláros létesítményben tizenhárom pást állítható fel, a klímaberendezés pedig a vívók számára ideális hőmérsékletet biztosít az edzéseken.
– Amióta elindultam Budapestről, szinte állandóan úton vagyok – magyarázta az idős mester. – A versenyzőkkel is sokat repülünk, mert rendszeresen részt veszünk az amerikai és a francia versenyeken. Flessel tizenegy évig vívott nálunk, kiszámoltam, csak az utaztatása ötvenezer euróba került. Sikeres utódja lehet Jérémy Moutou, aki két éve ifjúsági világbajnokságot nyert, az idén a plovdivi junior világbajnokságon pedig ezüstérmes lett. Franciaország elszívó hatása nagyon erős. Például tizennégy vívót küldtünk az edzőképzésre Párizsba, közülük kilenc jött vissza. Egy régi tervünk válik valóra 2005-ben, a nemzetközi szövetség ugyanis engedélyezte, hogy jövőre junior Világkupa-versenyt rendezhetünk a szigeten, ahova magyar csapatot is várok.
A hatvanhat éves Gara Róbert már otthon érzi magát Guadeloupén, a sziget megbecsült polgára, aki Franciaországtól több kitüntetést is kapott. Az egyik lánya Sydneyben, a másik San Franciscóban él, így repülőre kell szállnia, ha meg akarja látogatni unokáit. A Csepeli Vasas vívója hoszszú utat járt be, amióta 1956-ban elhagyta az országot. Vándorlásában s abban, hogy megtalálta helyét a világban, a vívás döntő szerepet játszott.