Még mielőtt bármit írnék az esetről, hadd szögezzem le: a lelátóról soha nem érzékelhető, hogy milyen idegfeszültség munkál a pályán lévő játékosokban. Igaz ez akkor is, amikor a szurkolók csak legyintenek, s megállapítják, megint kifogtak egy gyenge meccset.
Ami Matthäus cselekedetét és vérmérsékletét illeti: futballistaként sem tartozott a halvérűek közé, s szakvezetőként sem mondható el róla, hogy a nyugalom szobra. Ha alapjában véve nem lenne sportszerűtlen a tette, azt mondom, teljes mértékben megértem őt. Egyrészt, mert nagy feszültség nehezedett rá, szeretett volna győzelemmel és jó játékkal bemutatkozni a hazai kispadon. Sajnos, egyik sem sikerült. Másrészt, s ez már a vehemenciájából fakad, meg akarta védeni a futballistáját. Mindentől függetlenül nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani az esetnek, mint amekkora valójában volt.
Emlékszem, MNK-meccset játszottunk – meg nem mondom, ki ellen – a Megyeri úton, s Várhidi Pali bácsit végig cukkolta valaki a lelátóról. Ő sem volt éppenséggel kiegyensúlyozott a kispadon, így aztán a lefújás után odament a hangoskodóhoz, s behúzott neki egyet. Az ügy utóélete annyi volt, hogy az edzőnek kellett megfizetnie a kárvallott orvosi költségeit. Ha már a válogatott-mérkőzésről van szó: a lökdösődésnél sokkalta szomorúbb, hogy a vb-selejtezők előtt néhány hónappal még mindig nincs csapata Matthäusnak. Futballról, lendületes, helyzeteket is eredményező játékról csak az első tizenöt-húsz percben beszélhettünk, utána már nem.
Azt mondják, a német szakember neve és híre akár gólokat is érhet, a vitatható bírói döntésekben ő is benne lehet. Szerdán pontosan ennek az ellenkezője érvényesült, mert azt sem ítélték meg, amit meg kellett volna. A második félidőben is járt volna egy büntető a magyar csapatnak. A német Meyer azonban nem fújt, talán pontosan azért, mert honfitárs ült a kispadon.
Azahriah
Úgy tűnik, a Mastercardnak nem jelent semmit kétmilliónál is több kártyahasználó
