Egyetlen pillanat lazítást sem engedélyez a Ferencváros, pontosabban a klubban kialakult újabb átláthatatlan, kaotikus ügy. Nem, mert aki nem figyel, nem percrekész, az azon veszi észre magát, hogy teljességgel érthetetlen események zajlanak az Üllői úton. (Persze, aki tökéletesen koncentrál, az sem érthet mindent. Sőt…)
Tegnap pihent a korábbi helyszín, az Üllői úti tanácsterem, ezúttal Pintér Attila mint exedző, de írhatjuk, mint magánember, tartott tájékoztatót a „közeli” Római-parton. Azt ígérte, mindenről őszintén beszél, feltárja a távozása körüli okokat. Ehelyett azonban ismét be kellett érnünk részigazságokkal, konkrétumok nélküli információkkal. A visszatérő mondata az volt a szakembernek, hogy „erről egyelőre többet nem kívánok mondani, ha többre kíváncsiak, keressék meg a jogi képviselőmet”. Ezt nem tettük meg, a tények ismeretében lesz neki dolga bőséggel, amikor majd a bírósági tárgyalások után kérdezik őt az újságírók. Mert per van készülőben, ez érzékelhető. Egy kérdésre – a kispad visszaszerzése vagy pedig a felmondással járó pénz motiválja? – válaszolva ugyanis az edző így kérdezett vissza: „Miért, téged mi motiválna?” A kolléga nem tudott mit felelni, őt nem távolították el a munkahelyéről…
Arra a kérdésre sem kaptunk választ, hogy valós-e az a hír, hogy a futballisták petíciót juttattak el az elnökhöz, Pintért eltávolítandó. „Ha volt levél, azt Furulyásnak küldték, őt kell megkérdezni.”
Mutatott néhány, kissé gyűrött papírlapot is Pintér, a következő mondatokkal: „Íme a Furulyástól átvett szerződésmódosítás… Egy százöt éves klubtól kaptam, így néz ki, tán nem is kell hozzá kommentár. Az meg teljesen érthetetlen, hogy a június 29-én kezembe nyomott anyag végén május 29-e szerepel…” (Pünkösd előtti szombat – a szerk.) A tájékoztató után felvetettük Pintérnek, nem olvasta-e félre a dátumot. Megmutatta az írást, azon valóban május szerepel… Megkérdezték tőle azt is, hogy vajon miért ment el tegnap délelőtt az Üllői útra, hogy levezesse az edzést. „Jogi értelemben én vagyok a labdarúgócsapat edzője, a szerződésmódosítást nem fogadtam el, hivatalos felmondást pedig nem kaptam. Ma délelőttre edzés volt kiírva, persze, hogy odamentem.” Edzést végül nem tartott, mert Tepszics Ignác sportigazgatóval írásban rögzítették, hogy az FTC nem tart igényt arra, hogy az edzést levezesse. A játékosok Keller Józseffel tréningeztek. Ami konkrétum és megfogható volt Pintér szavaiban, az az, hogy számára továbbra is a Ferencváros az első, s hiszi, lesz ő még edző a zöld-fehéreknél.
Szóba került az új, lehetséges befektető is, amivel kapcsolatban elmondta, hogy „ha az nem akar velem együtt dolgozni, szólni kellett volna. Szemtől szembe, sportszerűen.”
Mosoly csak egyetlen alkalommal jelent meg Pintér arcán. Akkor, amikor megkérdezték tőle, tárgyalt-e már más klubbal. A sejtelmes nem akár igennek is felfogható volt…
Ferencvárosi látlelet
A Fradi-futballisták levelet juttattak el az MTI szerkesztőségébe, amelyben részletesen elemzik, miért romlott meg a viszony köztük és Pintér között. A teljesség igénye nélkül, ebből idézünk. „A tréner rendszeresen megalázott bennünket, egyikünket spiclinek próbálta beszervezni, miközben egyre kevesebb edzésmunkát végeztünk. (…) A munkába állása (január) óta fokozatosan mélyült a szakadék közte és a csapat között. (…) A csapat problémája nem az volt, hogy Pintér korbácsos, kemény edző, és túl sokat követel. Épp ennek az ellenkezője volt a gond. (…) Az edzéseken alig mozogtunk, és az úgynevezett tolódásos védekezést gyakoroltuk úgy, hogy az edzőnk egyenként rángatott minket. (…) Számos alkalommal köszönésre sem méltatott minket. (…) Elviseltük, hogy nem szólított a nevünkön minket, hanem csak füttyentgetett nekünk. (…) Leandrót rendszeresen buzi brazilként emlegette. (…) Felszólított bennünket a tavaszi rajt után arra, hogy közösítsük ki Tököli Attilát, ne beszéljünk vele. (…) Az egyik játékostársunkat megpróbálta spiclinek beszervezni, és az öltözői szobában egy papírt tett elé, amiben arra kérte, jelölje meg azokat, akik szerinte úgymond ellene játszanak. (…) Múmiának nevezte, és lekicsinyelte az elődjét, Garami Józsefet. (…) A Magyar Kupa-döntő és a Debrecen elleni mérkőzés előtt tőlünk kért segítséget a taktikára vonatkozóan. (…) Mindent megtett azért, hogy egymás ellen hangoljon bennünket, ellentétet szítson magyarok és légiósok, idősek és fiatalok között. (…)”
