Javításra készül Argentína, mert a sikertelen 2002-es világbajnokság óta nem talált magára. Csapnivalóan szerepel a világbajnoki selejtezőkön, s a barátságos mérkőzéseken is számos váratlan pofon érte. Utóbb például Kolumbia verte 2-0-ra. Az elmúlt két évben Bielsa kapitány népszerűségi indexe alaposan megcsappant, számára a perui Copa América az utolsó mentsvárat jelentheti.
Ennek megfelelően néhány sztárt magához rendelt, amíg a brazil menők pihennek, addig a nagy riválisnál többen is kénytelenek voltak engedelmeskedni a hívó szónak. Saviola, Sorin, D’Alessandro és Ayala részt vesz a tornán, sokat tehetnek azért, hogy Bielsa megtarthassa állását.
A világbajnok Brazília ellenben kényelmes helyzetben van. Carlos Alberto Parreira a „nagyágyúk” nélkül rakta össze a keretet, Kaká, Roberto Carlos, Ronaldinho, Ronaldo és Cafú is pihenőt kapott. Persze ezt megszokhattuk, a selecao az eddigi viadalokon is a B csapatával indult. Brazíliában nincs nagy presztízse a Copa Américának, nem véletlen, hogy az eddigi negyven tornából csupán hatot nyert meg. Parreira kapitány elmondta, amolyan előkészületi mérkőzéseknek tekinti a perui versengést, főképp a fiatalokat szeretné megfigyelni. A rutint Kléberson és Bordon képviselheti, velük együtt kilenc európai légiós került a 22-es keretbe.
A tizenkét csapatot négyes csoportokra osztották. Az A csoportban Peru, Bolívia, Kolumbia és Venezuela küzdhet. A címvédő kolumbiaiak az utóbbi hetekben lendültek játékba, 5-0-ra verték Uruguayt, 2-0-ra Argentínát. Ők is a sztárok nélkül érkeznek, a csatár Juan Pablo Angel és a kapus, Mondragon is hiányozni fog. A házigazda Peru az utóbbi két hazai mérkőzésén gólképtelen maradt, de miután könnyű csoportba került, a továbbjutása borítékolható. Bolívia csak hazai környezetben szokott meglepetést okozni, míg Venezuela továbbra is a leggyengébb dél-amerikai futballválogatott.
A B csoportban Argentínának nehéz dolga lesz. Uruguay szövetségi kapitánya, Jorge Fossati ugyanis hazarendelte a Juventus hátvédjét, Monterót és a Manchester United csatárát, Forlant. Ettől függetlenül a gárda csapnivaló formában van, az utóbbi három vb-selejtezőjét elbukta, és ezeken 11 gólt kapott. A mexikói válogatottnál sincs biztos állása a kapitánynak, arrafelé Ricardo Lavolpe idegeskedhet. Egyedül a csoport utolsó tagja, Ecuador készülhet nyugodtan, nincs vesztenivalója, a legerősebb keretével érkezett Peruba.
A C csoportban Brazília a sztárjai nélkül is toronymagas esélyesnek számít. Paraguay keretében mindenki 23 éven aluli, mert a Copa América csak főpróba, Peruban szeretnének felkészülni az athéni olimpiára. Chile Marcelo Salas nélkül érkezett, míg Costa Rica szeretne újfent az elődöntőbe kerülni, a csapat három éve nagy sikert aratott Kolumbiában.
A dél-amerikai nemzetek bajnoksága a világ legrégebbi nemzetközi versenye, 50 évvel idősebb, mint az európai megfelelője. Az első tornára még 1910-ben került sor, három nemzet indult, de ennyi is bőven elegendő volt ahhoz, hogy a döntő azonnal botrányba fulladjon. Chilét legyőzte Argentína és Uruguay is, így a két nyertes az aranyéremért küzdhetett. Negyvenezer néző zsúfolódott be a Gimnasia pályájára, ám a meccs el sem kezdődhetett, mert a szurkolók felgyújtották az egyik lelátót – egyes hírek szerint a pályán még lövöldöztek is. Egy nappal később végül lejátszották a mérkőzést, Argentína 4-1-re nyert. Brazília közönyös volt a torna iránt, inkább a világbajnokságokra koncentrált, ez azóta sem változott. 1993-ban bővítették a torna létszámát, vendégként meghívták Mexikót és az Egyesült Államokat. Később szerepelt Japán, Honduras, és ahogy idén, Costa Rica is. A vendég résztvevők eddig nem okoztak meglepetést, persze, az nagy szégyen lett volna a dél-amerikai országokra nézve.
Kapitányt menthetnek az argentinok
L a b d a r ú g á s Különböző tervekkel vágott neki a két dél-amerikai nagyhatalom a szerda hajnalban kezdődő Copa Américának. Brazília csupán jótékony edzőmérkőzéseknek tekinti a sorozatot, ám Argentína nem engedheti meg magának ezt a luxust. A szövetségi kapitány, Marcelo Bielsa jövője múlhat rajta. Ha az argentin válogatottnak sikerül elhódítania a kupát, akkor a torna 1916-tól íródó történetében egyedüliként állna az örökranglista élén, hiszen eddig Uruguay mellett 14 alkalommal lett a kontinens legjobbja.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!