Tízcsapatos lesz az első osztály?

L a b d a r ú g á s Hiába emelték fel a 2004–2005-ös idényre a labdarúgó NB I létszámát tizenhatra, valószínűleg ennél kevesebb csapat indulhat a bajnokságban. A Magyar Labdarúgóliga elnöksége és versenybizottsága a tizenhat együttes közül hatnak – Ferencváros, Balaton FC, Videoton, Békéscsaba, DVTK és Honvéd – elutasította a nevezését. A hiányosságok pótlása esetén az elsőfokú határozatot a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége változtathatja meg.

Salánki Miklós
2004. 07. 08. 19:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ebben a botrányos ügyben az első felelőtlen lépést a Magyar Labdarúgóliga követte el, amikor ismerve a hazai labdarúgó klubok anyagi helyzetét azt javasolta, hogy tizenkettőről tizenhatra emeljék fel az élvonalban szereplő együttesek számát. Felvetésünkre Szieben László elnök a tegnapi sajtótájékoztatón ironikusan azt válaszolta, hogy ha egy bajnokságra tizenhat csapat benevezhet, akkor, ismerve a hazai viszonyokat, tizenkettő biztosan el is tud majd indulni.
A liga elnöksége és a versenybizottsága a nevezéseket megvizsgálva az NB I-be benevezett tizenhat csapat közül elfogadta az Újpest, a DVSC, a Sopron, az MTK, a ZTE, a Győr, a Pécs, a Kaposvár, a Vasas és a Haladás nevezését, viszont hiányosságok miatt elutasította a Ferencváros, a Balaton FC, a Videoton, a Békéscsaba, a DVTK és a Honvéd jelentkezését. Az NB I/B-re benevezett csapatok közül nem fogadta el a Balassagyarmat, a Kecskemét, a Mosonmagyaróvár, a Makó, a Pápa és a Szeged nevezését. A szigorú döntéssel kapcsolatban Szieben László elmondta: a versenybizottság célja az volt, hogy csak olyan együttesek indulhassanak a bajnokságban, amelyek azt be is tudják fejezni. Meg akarják szüntetni azt a sajnálatos gyakorlatot, hogy a csapatok anyagilag 40 százalékkal túltervezik magukat. Mivel a liga a klubok érdekvédelmi és szolgáltató szervezete is, ezért nem hozzák nyilvánosságra a nevezésekkel kapcsolatban felmerült hiányosságokat. Újságírói kérdésre annyit elárult az elnök, hogy például a Ferencváros vezetőivel elkezdődtek az egyeztetések az öt hiányos téma pótlására. A bajnokcsapat jelentkezésével kapcsolatban az egyik legnagyobb gondot az jelentette, hogy a kiadási és a bevételi terve nincs egyensúlyban. Ez a hiányosság például Gera Zoltán eladásával pótolható, vagy pedig a bevételt kell növelni újabb szponzor segítségével. Az el nem fogadott nevezéseknél a legdöntőbb ok az volt, hogy a klubok nem tudták bizonyítani, hogy az anyagi feltételek adottak lesznek a bajnokság befejezéséig. Akadt olyan egyesület is, amely még a nevezési díjat sem fizette be, ez Szieben szerint olyan, mintha valaki repülőjegy nélkül akarna repülni.
Az elutasított csapatok a hiányosságokat pótolhatják, ráadásul a Magyar Labdarúgó-szövetségtől máris mentőövet kaptak, mert a csütörtökre tervezett elnökségi ülést még ismeretlen időpontra halasztották. Érthetően, mert ha a szövetség el akarja kerülni, hogy a létszámemelés ellenére csak tízcsapatos bajnokság legyen, időnyeréssel segítséget nyújthat a bajban lévő egyesületeknek.
Ez sem jelenthet mentőövet az élvonalba feljutó Diósgyőrnek, amely már a klublicencet sem kapta meg. A liga elnöke arra a kérdésre, hogy megítélése szerint hány csapat indul az élvonalban, konkrétan nem válaszolt, azt viszont elmondta, hogy a kiírás szerint maximum 16 csapat rajtolhat, bizonyára ennyi együttes nem tudja teljesíteni a feltételeket, de csodák még történhetnek. Mivel a kiírás szerint nincs lehetőség a „feltöltésre”, így például a Diósgyőr helyett a Nyíregyháza nem indulhat, ezért valószínűleg csonka bajnokságot rendeznek. A liga javasolni fogja a szövetségnek, hogy azok az együttesek, amelyek esetleg nem tudnak elindulni az élvonalban, legalább a második osztályban kapjanak lehetőséget.




Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.