Furcsa kis meglepetés

S A K K Egy győzelem, egy döntetlen – ezzel vezet két játszma után Vlagyimir Kramnyik Lékó Péter ellen a klasszikus sakkvilágbajnoki döntőben a dél-svájci Brissagóban. Az orosz címvédő előnye egy pont (1,5:0,5), ám Lékónak nincs oka a kétségbeesésre. Főként, hogy mestere, Arshak Petroszjan megerősítette, volt már olyan, hogy a későbbi világbajnok vereséggel kezdett. Tegnap szünnap volt, a harmadik játszma ma következik.

Igencsak fölborzolta a kedélyeket a páros mérkőzésnek otthont adó Dannemen-központ meglepetése. Az még csak hagyján, hogy az ünnepélyes megnyitó után Lékó Pétert és Vlagyimir Kramnyikot bankettasztalhoz kísérték, hogy sakkfigurák helyett kést meg villát vegyenek a kezükbe, s az is magától értetődik, hogy a dohánykészítményeiről híres főszponzor a reklám lehetőségével élve a döntőre emlékszivarkákat hozott forgalomba, az ezüstös pakolásra természetesen rávezetve a vetélytársak nevét is. Az viszont már több mint figyelmetlenség, hogy a magyar nagymestert „Lenkó”-nak titulálják e furcsa hírverés során. A reklamáció jogos voltát persze elismerték a házigazdák, ám van, amikor nincs az az udvarias gesztus, amelyik jóváteheti a hibát.
Az első parti előzményeihez tartozott még, hogy a svájci kormány képviselője a sakkozás lényegét két hadsereg háborújához hasonlította, ahol kemény a harc minden apró előnyért, de szerencsére nincs erőszak, nincs vérveszteség. Mintha megsejtette volna a világbajnoki nyitány alapvető jellegét. A játékterem hátsó sarkában felállított fülkéből a játszmákat az orosz Juszupovval együtt kommentáló német Helmut Pfleger másnap így emlékezett vissza a történtekre: „Kramnyik kezdetben nagyon gyorsan játszott, az ilyesmi igen kellemetlen minden ellenféllel szemben, hiszen magabiztos benyomást kelt. Lékónak viszonylag sok idejébe telt, amíg megfelelően reagált, válaszát nagyfokú kockázatvállalás jellemezte, úgy éreztem, mindenképpen nyerni akar. Később időzavarba került, ami pontatlansághoz vezetett, s aztán már hiába harcolt odaadóan, hiába használta ki a védekezés minden lehetőségét, a mindenképpeni győzni akarás a vesztét okozta” – így a hajdani német nagymester.
A partit követő sajtókonferencia újabb váratlan fordulattal szolgált, Lékó sokkal felszabadultabb volt, mint ellenfele. Kramnyik arca félreérthetetlenül tükrözte a több mint hatórás harc fáradalmait. A két játékost közvetlen közelből figyelő bírák egyike, a lengyel Andrzej Filipovicz ezt azzal magyarázta, hogy Kramnyik most sokkal koncentráltabban ült asztalhoz, mint a közelmúltban bármikor.
Másnap mindkét sakkozó bevallotta, hogy nyugtalanul aludt, így feltehetőleg a pihenés vágya diktált a második partiban. Az ezúttal világossal játszó világbajnok már a tizennyolcadik lépés után felajánlotta a remit, amit a frissebbnek tűnő Lékó elfogadott. Frissessége mellett az is Lékó előnyére szolgálhat a folytatásban, hogy végre megérkezett Asconába, a magyar stáb főhadiszállására legfőbb szekundánsa, egyben apósa és főedzője, Arshak Petroszjan, aki nővérének tragikus balesete miatt eddig csak a távolból, telefonon keresztül adhatott tanácsokat. Vigasztalása egyben optimista jóslat is: „Nem most fordult elő először a döntők során, hogy a későbbi világbajnok vereséggel kezdett…”