Erkölcsi elismerést sem kaptak a klubtól

T E K E Harmadszor nyerték meg a Ferencváros női tekézői a Világkupát, amelyen tizennégy ország bajnokcsapata indult a németországi Eppelheimben, ám a nagy siker után csak magukban ünnepelhettek, a klub vezetői még gratulálni is elfelejtettek.

Húsz esztendeje, 1984-ben a szegedi tekéző, Vidácsné Ábrahám Mária lett „Az év sportolója”, négy esztendővel később a Budapest Sportcsarnokban nyolcezer néző ünnepelte Csányi Béla egyéni világbajnoki címét, ám azóta a sportág megítélése rengeteget romlott annak ellenére, hogy sikerekből továbbra sincs hiány. A magyar tekézők a hét végén megnyerték a női bajnokcsapatok vetélkedését, a férfiaknál a Szeged ezüstérmes lett, míg az Európa-kupában Budapesten a férfiaknál a ZTE győzött, a nőknél a BKV Előre a második lett. Az eredmények ellenére nem volt visszhangja a sikereknek.
– A teke nem olimpiai sportág, s ez döntően befolyásolja a média érdeklődését, de nem tagadhatom, hogy az utóbbi időben a hivatalos sportvezetés sem támogatott bennünket és a sportágat – mondja szomorúan, de az elmúlt években kialakult helyzetet rezignáltan tudomásul véve Juhász László, a Ferencváros vezetőedzője, s egyben szakosztály-igazgatója. – Ennél még elkeserítőbb, hogy a klub vezetői is elfeledkeztek rólunk, mintha észre sem vették volna, hogy Világkupát nyertünk, semmilyen gratulációt nem kaptunk.
– Ennyire mostohagyerekek az egyesületen belül?
– Olyannyira, hogy egy fillér támogatást sem kapunk. Három szponzorunk van, s az általuk biztosított hárommillió forintból élünk, talán nem kell mondanom, milyen szűkösen. A győzelem után szinte röstelkedtem, de semmilyen jutalmat nem tudtunk adni a játékosoknak, akik teljesen amatőrök, a szabadságuk terhére játszottak.
– Ez gondolom az egész sportágra jellemző.
– Egyáltalán nem. Annak ellenére, hogy a média nem sokat foglalkozik a tekével, rengeteg helyen építenek új pályát, új szakosztályok alakulnak, s több helyen is profi státusban játszanak a tekézők. A Fradi haldoklik, de a sportág nem.
– Érthetetlen, hiszen nem először nyerték meg a Világkupát.
– Ez a harmadik sikerünk, és furcsa módon mindháromszor Németországban győztünk. 1997-ben Augsburgban, 2001-ben Vierheimben és most Eppelheimben. Úgy látszik, számunkra jó előjel, ha a németek rendezik a versenyt.
– Mennyire volt szoros a küzdelem, megizzadtak a győzelemért?
– Hallatlanul izgalmas volt az egész verseny. A tizennégy csapat közül a négy legjobb jutott az elődöntőbe, ahová mi a második helyre kerültünk. A döntőbe jutásért a szlovén Celjét győztük le, majd a Marosvásárhellyel vívtuk a finálét. Csak az utolsó három gurítás során dőlt el a csata, szerencsére Juhász Gabi jól bírta idegekkel. Mellette Bíró Zsuzsa, Bozó Melinda, Csongrádi Gyöngyi, Csuka Zsanett, Fehér Andrea, Szabó Mónika és Wittmann Viktória alkotta a csapatot. A többség háromszoros Világkupa-győztes, s ebből is látszik, hogy a játékosok a nehézségek ellenére is kitartanak a csapat mellett.
– Mi a hűségük oka?
– Ez olyan, mint az igazi szerelem, amelyben nem az észérvek számítanak, csak az érzelem. Ide kötődnek, s nem szívesen mennének el, még akkor sem, ha máshol jobb körülmények várnának rájuk.
– A Világkupa elhódítása a csúcs, vagy van még újabb motiváció?
– Már a tekében is bevezették a Bajnokok Ligáját, ahol a Világkupa első nyolc helyezettje, az Európa-kupa öt legjobb csapata, és a harmadik számú nemzetközi kupa, az NBC három együttese indulhat. Ez már pénzdíjas sorozat, a győztes négyezer dollárral gazdagodik. Kieséses rendszerben zajlanak a küzdelmek, novemberben kezdünk és a fináléra áprilisban kerül sor. Szeretnénk azt is megnyerni, s ezzel feltenni a koronát a csapatunk teljesítményére. Ez talán már elég lenne, hogy felfigyeljenek ránk.