A sportot nevezik a modern kor vallásának is. Ki-ki ízlése szerint a kemény küzdelmet kedveli, vagy a látványosságra esküszik. A műkorcsolya különleges műfaj, óriási fizikai terhelés a versenyeken, művészi előadás a bemutatókon.
– Ön szerint sport vagy művészet a korcsolyázás?
– Mindkettő. Elsősorban sport, de nekem a balett, a tánc ugyanolyan fontos, mint a nehéz ugrások kivitelezése. Ahogy a mostani előadás címe is sugallja: művészet a jégen. Nagyon szeretem az ugrásokat, a kombinációkat, a lépéssorokat, amelyeket pontoznak. De nem kevésbé fontos a közönséggel és a bírókkal való kapcsolatteremtés, amihez művészi mozgás kell. Jellemző, hogyha jó formában vagyok, ugrok négyfordulatost is a bemutatókon. Tavaly például Svájcban olyan jó kondícióban voltam, hogy tizenhárom tripla Axelt és négy vagy öt négyfordulatos toe-loopot sikerült megugranom a bemutatósorozaton. Meglátjuk, Budapesten sikerül-e valami hasonló.
– Csak az előadás folyamán dönti el, hogy milyen erősségű ugrást mutat be?
– Nem igazán, többnyire már a bemutatót megelőző próba után tudom, mi lesz.
– Mi ez az Art on Ice produkció? Mit jelent ez az elkötelezettség?
– A társulat alapítójához, Oliver Hönerhez személyes barátság fűz, miközben a szponzorom is. Közel öt éve dolgozunk együtt, évente átlagban három helyszínen lépünk fel. Nagyon jó a kapcsolatunk, minden, amit nyújtanak magas színvonalú. A kitűnő minőségű jég és a nagyszerű közönség mind biztosítva van. És ami új a műkorcsolyában, az élő zene. Csodálatos dolog erre korcsolyázni!
– Ide tartozik, hogy a szintén fellépő honfitársunkhoz, Edvin Martonhoz baráti szálak fűzik.
– Igen, Svájcban ismerkedtünk meg, akkor, amikor először léptem fel a show-ban. Megkérdeztem, tudna-e nekem kűrzenét szerezni, amire igennel válaszolt, és átadott egy már kész anyagot. Két héten át hallgattam a zenét, tetszett, de megkértem, hogy írja át az igényeim szerint. Akkor kezdtünk együtt dolgozni. Hol ő jött el hozzám Szentpétervárra, hol én mentem Budapestre. Sokat voltunk együtt, jártunk diszkóba, biliárdozni, mindenhová, egyszóval barátok lettünk.
– Hogyan születik a kűr? A már kész zenére írja meg a koreográfus, vagy a zene is alakulhat a koreográfia hatására?
– A zene készül el előbb, a koreográfus már azzal dolgozik.
– Ma este láthatjuk az idei, új kűrjét?
– Igen, a Keresztapa lesz az idei szabadprogramom, szintén Edvin Marton zenéjére. Sajnos a ruhám még nincs kész, úgyhogy egy korábbi programom, a Volt egyszer egy Amerika jelmezében fogok korcsolyázni.
– A ma esti előadásról több világhírű korcsolyázó hiányzik majd. Stéphane Lambiel térdét nemrég megműtötték, a világbajnok orosz páros pedig Tatiana Totmianina múlt héten történt szerencsétlen esése miatt lesz távol. Nem gondolja, hogy a műkorcsolya kezd túlságosan veszélyes sporttá válni?
– Soha nem gondolok a veszélyekre. Nekem is van számtalan sérülésem, gyakran elvágom az ujjamat, sokszor elesem, fáj a térdem, a hátam. Végül is ilyen a sport. El kell fogadni a sérüléseket is. Sajnálom Lambielt, kiváló ember, nagyszerű versenyző, csodálatosak a forgásai, kívánom, mielőbb gyógyuljon meg. Ugyancsak remélem, hogy Tatiana Totmianina, aki ráadásul a barátom, hamarosan visszatér a jégre. De, nem gondolom, hogy veszélyesebb lenne a korcsolyázás, mint bármikor azelőtt volt. Ha így lenne, senki sem vállalná a kockázatot.
– Ami a sérüléseket illeti, egy ideje önért is sokan aggódnak, hol térdszalagszakadással, hol tüdőgyulladással riogatja a rajongóit. Teljesen felépült a betegségekből?
– Igen, szerencsére semmi sem maradt vissza belőlük, sokkal jobban vagyok. Ugyan nem mindig egyformán, van amikor térdfájással, hátfájással ébredek, de ez így természetes. Volt szó róla, hogy megműtik a térdem, de egyelőre, az olimpiáig nem aktuális a beavatkozás. Az orvosok szerint megtörténhet, hogy a műtét után másként fogom érezni a térdem, és nem tudok a megszokott módon korcsolyázni. Ez túl nagy kockázat. Fizikoterápiával, masszázszsal, krémekkel próbálunk segíteni a bajon. Szerencsére ott és akkor versenyzek, ahol és amikor akarok. Ráadásul az egészségi állapotomtól függetlenül úgy döntöttünk az edzőmmel, hogy ezt a szezont lazábbra vesszük, hiszen mindjárt itt az olimpia. Mi előre gondolkozunk, ez taktikánk. Elvégre, nem vagyok gép, hogy csak ész nélkül korcsolyázzak és korcsolyázzak!
– Október végén meglepetést okozott azzal, hogy részt vett egy hagyományosan inkább másodvonalbeli korcsolyázóknak rendezett versenyen, Szamarában.
– Szamarában a magam kedvtelésére korcsolyáztam. Ki akartam próbálni az új négyfordulatos Salchowot, amely most sikerült először versenyen. Örülök, hogy megtettem.
– De miért tartotta titokban az indulását?
– Szeretek titokzatoskodni…
– A versenyt megnyerte, de a technikára kapott pontszámai elmaradtak a szokásostól.
– Én nem vagyok elégedetlen. Nem korcsolyáztam rosszul, de nagyon jól se. A rövid programban elrontottam a tripla Lutzot, csak duplára sikerült. Egyetértettem a bírókkal, a hibáimat pedig kijavítom.
– Fiatal még, de jönnek a még fiatalabbak. Edzője, Alekszej Misin újabb rendkívüli tehetségű tanítvánnyal büszkélkedhet, a tizenegy éves Arthur Khillel. Ön szerint eléri valaha az ön szintjét?
– Sokkal, sokkal jobb lesz nálam! Neki mindene megvan, ami nekem az ő korában még hiányzott. A jó minőségű jég például hiánycikk volt Oroszországban, amikor gyerek voltam. Ráadásul az edzője a legjobb a világon, az édesanyja támogatja, nincs más dolga, csak a gyakorlás. Már most megugorja mind a négy triplát. Hiába, ahogy az idő halad, a műkorcsolya is fejlődik. Ez így van rendjén.
– A napokban volt huszonkét éves, a születésnapjukon sokan gondolnak vissza a megtett útra, fölelevenítik a legkedvesebb, esetleg a legkeserűbb emléküket.
– A legszebb emlékem a vancouveri világbajnokság, ott nyertem az első világbajnoki aranyérmemet, mindössze tizennyolc évesen. A legkeserűbb élmény az egy esztendővel korábbi világbajnokság Nice-ben. A negyedik hely nagyon megviselt.
– Ezek szerint a budapesti Európa-bajnokság ezüstérme nem hagyott kellemetlen emléket önben.
– Egyáltalán nem. A vereség az én hibám volt, elrontottam a tripla Axelt, máig sem tudom, hogy miért. De nem bánkódom rajta, végül is háromszoros Európa-bajnok vagyok!
– Olimpiai bajnoki címe viszont még nincs.
– Vágyom is rá, de nagyon! Ezzel együtt, ha megnyerem az olimpiát, elölről kezdek mindent. Jöhetnek a nemzeti bajnokságok, az Európa- és világbajnokságok és így tovább, egészen a következő olimpiáig. Én amatőr szeretnék maradni mindig, amíg csak bírom egészséggel.
Jevgenyij Pljusenko háromszoros világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes orosz műkorcsolyázó Habarovszk megyében, egy szibériai faluban született 1982. november 3-án. Négyévesen, Volgográdban kezdett el korcsolyázni, tizenegy évesen került Szentpétervárra Alekszej Misinhez, akivel azóta is együtt dolgoznak. Első aranyérmét mint junior-világbajnok, 14 évesen nyerte, majd a következő évben Minneapolisban már felnőtt-világbajnokságon került dobogóra. 1999-ben az Eb-n Prágában és a vb-n Helsinkiben is ezüstérmes lett. Első Európa-bajnoki aranyérmét 2000-ben Bécsben szerezte, majd a következő idényben Vancouverben – tizennyolc évesen – szerezte első világbajnoki címét. Azóta két újabb világbajnoki aranyat nyert. A 2002-es Salt Lake Cityben rendezett olimpián a második helyre szorult honfitársa, Alekszej Jagugyin mögé.
