Kínai áttörés után és előtt

A kínai sport a pekingi olimpián áttörésre készül, miközben az Athénban nyert 32 arany, 17 ezüst és 14 bronz a külvilág számára már maga volt az áttörés, hiszen az ázsiaiak először szárnyalták túl Oroszországot, és először közelítették meg az Egyesült Államokat. Hazai pályán, 2008-ban azonban a második hely már elfogadhatatlan lesz számukra, sőt a becslések szerint a bajnoki címek akár felét is besöpörhetik. Százötven arany egyetlen nemzetnek, és százötven az összes többinek? Riasztó távlat. Az amerikaiak kellőképpen aggódnak is. Például mert úgy tudják, hogy Kínában ötven úszót eltüntettek a vetélytársak és a doppingellenőrök szeme elől, és csak 2008-ra, az olimpia rajtjára varázsolják őket elő újra.

Önmagában abban persze nincs semmi megvetendő, ha a földkerekség legnépesebb nemzete, különösen egy hazai rendezésű olimpia előtt az első számú sportnagyhatalom szeretne lenni. Ehhez a szándékon kívül az eszközök is adottak. Pekingben például megtehették, hogy a rendezési jog elnyerése utáni napokban, még 2001-ben egyetlen feltétellel szerződtették a koreai női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát: hét éven át azt, azzal és annyi pénzért csinál, amit akar, csak 2008-ban nyerje meg az olimpiát.
Ez tiszta beszéd. De akadnak homályosabb ügyek is. Mondjuk, hogy dr. Helga Pfeiffer a múlt héten váratlanul a Távol-Keletre érkezett. A hajdani keletnémet sportsikerekben, pontosabban azok „orvosi hátterében” döntő szerepet vállalt 70 éves hölgy a sanghaji, úszócsatornával felszerelt hipermodern vizes komplexum beindításában bábáskodik majd – legalábbis hivatalosan. De aki 1988-ban Szöulban Kristin Ottót 6 olimpiai bajnoki címhez segítette hozzá, az feltehetően most sem éri be a „sanghaji úszónagyi” szerepével. No meg valószínűleg nem is azért hívták. John Leonard, az amerikai úszóedzők szövetségének igazgatója ennél még sokkal élesebben veti fel a kérdést, amikor azt írja: „2001 végén Kínában száz tehetséges fiatal úszót választottak ki egy hosszú távú, speciális programra, közülük ötven nemsokára fel is tűnt a pekingi nemzeti edzőtáborban. A másik ötvennek azóta viszont nyoma veszett. Velük vajon mi történt?”
Leonard attól tart, erre csak 2008-ban kapunk választ, és az aggály az 1994-es emlékek alapján nem megalapozatlan. Akkor a római világbajnokságot árasztották el korábban soha nem látott, a jetit idéző úszó „hölgyek”, akik halomra nyerték a versenyeket, amikor pedig hirtelen sikerük titkáról faggatták őket, saját tolmácsaik útján, tőmondatokban legfeljebb annyit közöltek: rengeteget dolgoznak, és ősi, erőt adó ételeket, italokat fogyasztanak, többek között teknőcvért. Bizonyos He Ci-hong különösen sokat szürcsölhetett belőle, mert 100 háton legyőzte az egyeduralkodó Egerszegi Krisztinát, ezzel ettől a távtól egy életre el is vette a kedvét. He aztán két évvel később, az atlantai olimpián méreteiben felére, eredményeiben töredékére zsugorodva tűnt fel, honfi- és versenytársai pedig harmincnál is többen buktak meg doppingvétségen a 90-es évek második felében.
Kiss László szövetségi kapitány még ma is megborzong a kiszolgáltatottság emlékétől: „Szörnyű, megalázó élmény volt a római vb. Ismeretlen, Junoszty-televízió-fejű kínai versenyzők tűntek elő a semmiből, és hiába tiltakozott hetven ország a képtelen eredményeik ellen, az igazság csak később derült ki, ott és akkor még taroltak. Mi egyébként is állandó kárvallottjai voltunk a csalásnak, hiszen Egér (Egerszegi Krisztina – a szerk.) szöuli legyőzője, Kristin Otto később bevallotta, hogy doppingolt, majd következett az ír Michelle Smith, akit nem véletlenül becéztek Mister Smithnek. Úgyhogy nagyon örülnék, ha végre minden boszorkánykonyha bezárna.”
Csakhogy néhány a jelek szerint éppen most nyit. Persze nem feltétlenül Kínában, hiszen egy-egy amerikai, ausztrál vagy európai klasszis folyamatosan csökkenő részidejeit vagy növekvő végtagméreteit szemlélve általánosabb is lehet a gyanú. Kiss László is úgy véli, az ellen szinte semmit nem lehet tenni, ha egy ma még névtelen úszót hermetikusan elzárnak, három éven át „pumpálnak”, majd a kellő kiürülési idő után elindítanak Pekingben. Az ellenőrzésnek ráadásul több gátja is van; ezeket megtapasztalta dr. Bakanek György is, aki hivatalos, doppingellenőri minőségben járt Keleten.
– Mivel Kínába nehéz bejutni vízum nélkül, a dokumentumon pedig fel kell tüntetni az utazás célját, a rajtaütésszerű kontroll kizárt – szögezi le Bakanek. – A vízum igénylése és kiállítása közti egy hétben pedig sok mindenre fel lehet készülni. A nemzetközi ügynökség, a WADA ezért általában rezidensekkel dolgozik, de kérdés, a kínai kolléga kivel működik inkább együtt: a WADA-val vagy a honfitársaival. Másrészt a személyazonosság is nehezen tisztázható, hiszen csak az ujjlenyomat vagy a genetikai térkép adna garanciát, de ma még egyik sem követelhető meg. Erre is ki kell dolgozni a megfelelő taktikát, de nem lesz egyszerű.
Azért van még rá három és fél év. Különben a világ 200 nemzetének esetleg hozzá kell szoknia, hogy Pekingben nem 300, hanem 150 aranyérmen osztozik.
Utóiratként még annyit, Annus, Fazekas és Gyurkovics „bűntársai” azért is vétkeztek különösen nagyot, mert ilyen témájú írás végén az ember kénytelen felidézni: Athénban nem a kínai sportolók buktak meg a legnagyobb számban. Hanem a magyarok.