Linares, a drága remik fővárosa

S A K K

Bent Larsen két évvel ezelőtt egy a sakkvilágbajnokságról szóló interjúban a következőt nyilatkozta: „Jobban szerettem a 80-as évek Kaszparovját a 70-es évek Fischerénél…” – ami érthető és megbocsátható, hiszen Bobby elleni 6-0-s veresége után feladni kényszerült világbajnoki ábrándjait, s a tárgyilagosság deszkáira ülve a „Hogy miért nem lettem bajnok?” kérdésre egyszerűen fogalmazott: „Nem valami miatt, hanem valakik miatt. Ugyanis akik ellen veszítettem, jobbak voltak nálam.”
Érthető, hogy az akkori sikeres trónkövetelő Kaszparov játéka (miután drámai csatákban Karpovot is tönkreverte) még ma is csodálat tárgya. Elnyerte a világbajnoki címet is, és mint minden idők legjobbja vonul be a sakktörténelembe. Kifogások persze megfogalmazódnak, legjobbnak lenni, tündökölni ugyanis mindig hálátlan egyoldalúság. A nagy vesztesek, Steinitz, Lasker, Capablanca verhetetleneknek látszottak, de mind ez ideig csak Aljechin őrizte meg a címet élete végéig, s nem méltó ellenfél fosztotta meg babérkoszorújától, hanem szívinfarktus.
Fischer?
Talán ő jutott el a leggyorsabban a sztárok sorsára: fényes magasságokból a börtönig, csodálat tárgyából űzött vadként keringve szerte a világban. Szeretetet, megértést követelve a gyűlölködés parazsát gyűjtötte a saját fejére, senkire nem volt tekintettel sem jó-, sem balsorsában, mostanság aztán a fizikai-szellemi elmerülés határán, ellenségei bürokratikus packázásának kitéve-kiszolgáltatva. Ha belehal, talán Hollywood is felfigyel rá: még sikerfilm is lehet életpályája, noha nem volt sem tébolyult politikus, sem kéjgyilkos, csak egy tehetséges sakkozó, akinek egykor sikerült a szovjet-oroszok kollektivizált sakkvilághatalmát szinte minden külső segítség nélkül legyőznie.
Linaresben megkezdődött az év legnívósabb tornája, noha a világbajnok Kramnyik nem indul. Érdekes újítás, hogy a meghívottak ezúttal nem kapnak extrahonoráriumot, a részvevőknek sakk-közelharcban kell megvívniuk a magas díjakért: az első helyért 100 ezer, a 7.-ért 12 ezer euró jár. Rentero, a spanyol sakkpápa, a döntetlen ádáz ellensége, aki Tilburg, Hastings, Wijk aan Zee mintájára Linaresből kultúrsakkvárost fabrikált, elégedett lehet: veszélyes remizgetni, mert a győzők elviszik a pénzt a kényelmeskedők orra elől. Linares a drága remik fővárosa lehet…
No de ne ítéljünk előre, mert a kétfordulós világverseny első eldőlt játszmája kielégíti a legvérmesebb kávéházi szurkolók várakozását, és kiszolgálja a különféle fogadásokkal nyerni óhajtók vágyálmait is, alkalomadtán.
Topalov (2757)–Adams (2741)
XXII. SuperGM Linares (1), Nimzoindiai védelem (E37)
1. d4 Hf6 2. c4 e6 3. Hc3 Fb4 4. Vc2 d5 5. a3 Fxc3+ 6. Vxc3 He4 7. Vc2 e5 8. e3 exd4 9. cxd5 Vxd5 10. Hf3! Hd6 11. Hxd4 Fd7 12. f3 Hc6 13. Hxc6 Fxc6 14. a4 Vh5 15. Fe2 Vh4+ 16. g3 Vh3 17. Kf2 0–0–0 18. Ba3 Bhe8 19. Ff1 Ve6 20. Fe2 g5 21. Bf1 g4 22. fxg4 Vh6 23. Kg1 Vh3 24. Fd3 He4 25. Bf4 Hxg3 26. Bc3 Be6 27. e4 Hh5 28. Fc4 Vh4 29. Fxe6+ fxe6 30. gxh5 Vxh5 31. Bd3 Bg8+ 32. Bg3 Bd8 33. Fe3 e5 34. Bf1 h6 35. b4 a6 36. b5 axb5 37. axb5 Fxb5 38. Bg7 c6 39. Va2 Fa6 40. Ve6+ Kb8 41. Vd6+ 1–0.
Tudósítónk a bolgár–angol viadalt máris a kiírás sikerének tekinti: olcsó szalonremi helyett egy vérbeli adok-kapok, kombinációkkal megtűzdelt, elnézésektől sem mentes, valódi sakkpartit láthattunk. Lékó és Kaszparov kiegyezését az időzavar és az első forduló vereségfélelme befolyásolhatta. Dinamikus egyensúlyból partraszállás Remiországban, ami nemcsak Renterót hozta ki a sodrából: a kritikusok Garrit nyerőnek vélték, ám utólag erről majd többet írhatunk…