Ujjgyakorlatnak is hamis

Rendkívül gyorsan túllépett a magyar sportélet az athéni olimpián vitatott körülmények közepette megszerzett, majd kényszerből visszaadott három érem egyikének végleges elvesztésén. A távirati iroda pénteken Aján Tamás tájékoztatására adta ki a hírt, miszerint a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a határidő túllépése miatt nem tárgyalja a súlyemelés 105 kg-os súlycsoportjában doppingvétség miatt második helyezésétől megfosztott Gyurkovics Ferenc ügyét (ahogy az ugyanebben a kategóriában diszkvalifikált Kovács Zoltánét sem). A számos tisztségének köszönhetően megannyi „klubba” hivatalos sportdiplomata mindjárt kommentálta is a tőle származó értesülést. Elmondta: vette a fáradságot, és levelet intézett a CAS-hoz, hogy végre megtudja, miként áll súlyemelőink ügye, mert az a „klub” (a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség – IWF), ahol ő az első ember, addig nem intézkedhet, amíg a CAS nem hoz határozatot. Pedig sürget az idő, márciusban kellene, hogy újra elnökké válasszák, s ez még veszélybe is kerülhet, ha a két magyar lator tovább akadékoskodik.
A szabadidejében szívesen a zongora mellé ülő sportdiplomata persze nem ezeket a szavakat használta. Vérbeli (sport)diplomataként – Kosztolányi Dezső, ha lett volna módja személyesen megismerni, milyen élményekkel gazdagodhatott volna az Alakok című sorozatában e foglalkozásról írott esszéjéhez! – ő mindig tudja, mikor és mit szabad, sőt, kell mondania. Csak a közelmúltat tekintve erről először Athénban tett tanúbizonyságot. Az Adidas-promócióból doppingügyi faggatózássá fajuló sajtótájékoztatón az ellenőrzések szigorát ecsetelendő elárulta, a minap az egyik, súlyos sérülést szenvedett súlyemelőt egyenesen a dobogóról vitték el, hogy mintát produkáljon. Röpke óra múltán azt is megtudtuk, hogy az a bizonyos súlyemelő nem más, mint a magyar Kovács Zoltán – de Aján Tamás addigra már angolosan távozott. Hetek múltán, immár a biztonságot nyújtó hazai terepen, a bennfentesek emelkedettségével kijelentette: mindent tud a súlyemelők doppingügyéről, de – értsük meg – nem beszélhet.
Pénteken is csak annyit tudhattunk meg tőle, amennyit ő akart elmondani. Hiába hívtuk fel telefonon és érdeklődtünk a részletek felől, kötötte magát az MTI-nek kiadott nyilatkozatához. Pedig ha másra nem is, arra azért kíváncsian várnánk a választ, miért az elmúlt héten érdeklődött a CAS-nál, amikor az már december 22-én meghozta – Gyurkovics esetében egyébként önmagával is ellentmondásba keveredő – határozatát? Persze, jól tudjuk, az a magyarázat nehezen lenne védhető (s talán még ellenőrizni is lehetne), miszerint a CAS eddig őt, a NOB és WADA elnökségi tagját, IWF-elnököt nem értesítette.
Csúfos játszma zajlik a háttérben. Még az athéni „lebukásokénál” is csúfosabb. A sport tisztaságába vetett hitét még az esetek dacára is megtartó sportrajongó akkor úgy gondolkodott, ha valaki doppingolt, attól vegyék el az érmét, és kész. Azóta azonban egyre meggyőződöttebben állíthatjuk, doppingolni nem lehet egyedül. Csak a balhét elvinni. S akinek osztoznia kellene a felelősségben, az mossa kezeit. Pedig az athéni magyar doppingügyek megítélése elméletben roppant egyszerű. Ha Annus, Fazekas és Gyurkovics ártatlan, akkor a magyar sportvezetésnek az utolsó leheletig ki kell tartania mellettük, ha bűnös, akkor velük együtt kell buknia.
Ám ami egyszerű és elméleti, az egyben unalmas is. Az amatőr zongorista se szeret skálázni, szórakoztatóbb a billentyűk közé csapni. Saját örömét szem előtt tartva még azt is megbocsátja, ha olykor félreüt, s fájdalmasan felsír a zongora.