FTC: van-e visszaút a tönk széléről?

S p o r t g a z d a s á g A Ferencvárosi Torna Club ismét a létéért küzd, pedig az elmúlt másfél évtizedben többször megmenekülhetett, sőt felemelkedhetett volna. Ehhez egyszer a külső, másszor a belső feltételek voltak adottak, a kettő együtt azonban szinte soha. Az egyesület ezért is juthatott olykor a tönk szélére, bár eddig még mindig sikerült visszatáncolnia onnan. Kérdés, megint sikerül-e?

A Fradi nemzeti kincs, és a rendszerváltást követő években az Üllői úti stadion környékén rögtön fel is bukkant néhány „kincskereső”. Részben talán azzal is kalkulálva, hogy a diktatúra kegyvesztett csapata a demokrácia kedvezményezettje lesz, ám ez a számítás sem vált be. Az elsők között Magyar Ernő, a Hargita Kft. tulajdonosa jelentkezett, és antréjának meg is adta a módját; a szerződést Erdélyben, a madarasi Hargitán szignálták, ám az 1800 méteres induló magasságból Magyar sportbefektetői pályafutása elég mélybe zuhant. Másodikként Jean-Claude Bras francia építési vállalkozó toppant be 1991-ben 25 millió forinttal. Ezt afféle csalinak szánta, mert valójában a stadion körüli területekre fájt a foga, ám az FTC elnöksége nem kapta be a horgot – akkor még –, a klub magyarságát féltve nem ment bele a Bras által kigondolt magyar–francia vegyesvállalat létrehozásába.
Három év múlva tűnt fel a színen 120 millióval Kelemen Iván, a Kordax vezére. Egyébként is szép idők jártak az Üllői úton, hisz a futballcsapat 1995-ben feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, a BL-szereplésből befolyt 508 millió forint hosszú távú, sikeres gazdálkodás feltételeit teremthette volna meg. Ám az összeg elaprózódott, szétfolyt, bár a „Szétlopták a Fradit” akkor divatos vádja soha nem nyert igazolást. Illetve annyi derült ki, hogy a klub két vezetője és gazdasági szakembere összesen 15 millió forintnyi prémiumot utaltatott ki magának, ám ettől a Ferencváros még nyilvánvalóan nem ment tönkre. Sőt, ha 1996 augusztusában is sikerül kiharcolni a BL-részvételt, a labdarúgók tartósan csatlakozhattak volna az európai elithez, de a gyengécske svéd riválissal szemben elbukott kvalifikáció olyan sportszakmai baki volt, amely mindenre visszahatott.
Az olajügybe keveredett Kordax is megszűnt, de újabb potenciális befektetők tűntek fel a színen. Köztük a világ egyik legismertebb sportmarketingcége, az IMG, amely ötszázezer dollárt ígért. Az ismeretlen olasz Dicobe viszont 35 millió dollárt (!) kínált, az összeg még mai árak mellett is képtelenségnek hat. A fantombefektető gyorsan köddé is vált. Egyesek szerint az 1998-as magyarországi parlamenti választások eredményétől rettent meg, mások egy jól ismert itáliai szervezettel hozták kapcsolatba, az olaszok talán nem is véletlenül hajtogatták, hogy a Fradi a „mi ügyünk”, ami az ő nyelvükön úgy hangzik: cosa nostra. Nagyobb baj volt, hogy a sértett IMG már nem tartotta a maga reális ajánlatát, pedig Görögországtól Csehországon át Angliáig akadtak referenciái sportklubok jövedelmező működtetésére.
Hamarosan egészen máshonnan érkezett rövid távú segítség, hosszabb távú átok. A földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca, illetve annak Torgyán József, Szabadi Béla miniszter-államtitkár kettőse, felelevenítve a régi időket, ismét magáénak érezte az FTC-t. Torgyánnak láthatóan fogalma sem volt, mibe csöppent – bevezető sajtótájékoztatóján például büszkén újságolta, hogy „Dávid Suker” leigazolását is fontolgatják, de a horvát klasszis, Davor Suker erről természetesen mit sem tudott –, mégis a legapróbb skrupulus nélkül látott a mentőakcióhoz. Tény, hogy a tárcához kötődő vállalatokra erőszakolt reklámszerződésekkel 2000 decemberében ki tudták fizetni a játékosok elmaradt bérét és a prémiumok egy részét, amiért busásan megjutalmazták magukat – Torgyán és Szabadi is az FTC legmagasabb kitüntetését kapta, egyszersmind adta –, 2001 februárjában viszont leléptek a színről.
Az egyesületi tanács felkérésére az ügyvezetői teendőket innentől Furulyás János társadalmi alelnök látta el, őt később elnökké választották, és máig hivatalában maradt. Embert próbáló időszakban vágott neki a munkának, hiszen a BL-pénzek eltűnésével-eltüntetésével vádolt, állítólag a maffiával (lásd Dicobe) is kacérkodó, majd a kisgazda dúlást elszenvedett klub inkább riasztotta, mintsem vonzotta a befektetőket, 2001. július 21-én mégis beköszöntött a Kánaán: Várszegi Gábor aláírta a szerződést, amelynek értelmében négy év alatt részletekben fizetendő 2,4 milliárd forintért vásárolta meg a labdarúgócsapatot működtető kft. üzletrészének 80 százalékát. A Fotex-vezér soha nem tagadta, hogy az MTK a szívügye, ám ettől még kezdetben az Üllői úton is komoly tervei voltak. A stadiont „elfordította” volna, így az a Könyves Kálmán körúttal lett volna párhuzamos, a felszabadult területre pedig bevásárlóközpontot képzelt el. Aztán lemondott e tervről, lassacskán pedig belátta, hogy a magyar labdarúgást képtelenség üzleti alapon és profitábilisan működtetni. Talán csak ürügyre várt, és ezt meg is kapta 2003. május 30-án. A Debrecen elleni bajnoki mérkőzéssel nemcsak az aranyérem, hanem az azt követő botrány miatt a főtámogató is elveszett; a szurkolók kórusban gyalázták Várszegit, aki a 2,4 milliárd forintból időarányosan 1,2 milliárdot kifizetett, de távozásával újra üres lett a kassza, ráadásul magánál tarthatta a kereskedelmi jogokat is. Sőt, távozásának üzenetértéke volt a hazai gazdasági potentátok felé: lám, a Fradiba még Várszegi bicskája is beletörött.
Szükséghelyzetben a fedezetlen ígéret is elég, Kovács Ádám, a Celladam Rt. feltaláló-tulajdonosa így hónapokon át járathatta a bolondját a klubbal, miközben az csak az időt vesztegette, tovább görgetve maga előtt a tartozásait. Kovács már az első részletet sem fizette ki, így tavaly március 25-én felmondták a vele kötött szerződést. Furulyás János azóta rendületlenül keresi az új befektetőt, és állítja, meg is találta. Az inkognitóját őrző amerikai partnert persze az ingatlan érdekli, nem a majdnem minden értékétől megfosztott csapat, így a kulcskérdés az, megkaphatja-e 49 vagy 99 évre a nyolchektáros állami tulajdont a Ferencváros.
Ha igen, ideig-óráig megmenekülhet, talán magához térhet. Ez azonban már mai történet, napjainkban íródik, és az első számú „szerző” a jelenlegi magyar kormány. Múlt csütörtökön mindenesetre az állami sportvezetés feje, Ábrahám Attila, az FTC elnöke, Furulyás János és a titokzatos befektető a Parlamentben egyeztetett.
Alkujuk tárgya az évszázados múltra visszatekintő, legpatinásabb magyar sportklub. A történelem fintora, hogy itt és most éppen az ő kezükbe került a sorsa.