Végleges adatok szerint 147 ország 906 versenyzője (530 férfi és 376 nő) nevezett a montreali „vizes” világbajnokság úszóviadalaira. Érdekesség, hogy minden résztvevő nemzetnek akad mindkét nembéli képviselője. Mi, magyarok három férfi és négy hölgy úszóval veszünk részt a seregszemlén, közülük Risztov Éva 400 m gyorson, Boulsevicz Beatrix 100 m pillangón, Bodor Richárd és Flaskay Mihály 100 m mellen nem járt sikerrel a kezdő napon. Jakabos Zsuzsanna viszont élete első felnőtt vb-jén előbb a középdöntőbe, majd a fináléba került. A 16 éves pécsi lány a Montrealt megelőző, és számára 2 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmet hozó budapesti junior Eb-t idézően teljesített, este bő egy másodpercet javított délelőtti eredményén. Egyéni legjobbjától ugyan elmaradt, a 2:16,30 perc ahhoz viszont még éppen elegendőnek bizonyult, hogy a nyolcadik idővel beférjen a döntőbe. Pedig első úszása után még azt nyilatkozta: „Itt nincs sok keresnivalóm…” Mégis van.
Risztov Évának – Nagy Rékával együtt – sajnos 1500 méter gyorson sem volt: nem jutottak a döntőbe. Cseh László ellenben 100 m háton az 5. legjobb idővel középdöntős.
Hamar „bepottyant” az első világcsúcs a montreali medencébe: a dél-afrikai Roland Schoeman az 50 méter pillangó elődöntőjében egy századmásodpercre megközelítette a 23 másodperces álomhatárt (23,01 mp). A korábbi csúcstartó, az amerikai Ian Crocker a döntőben persze revánsot vehet rajta. Négy számban már bajnokot is avattak, s egyikben sem született meglepetés: 400 m gyorson a nőknél az olimpiai bajnok francia Laure Manaudou, a férfiaknál az ausztrál Grant Hackett győzött; a 4x100 méteres gyorsváltóban a nőknél az Athénban is első ausztrálok, a férfiaknál pedig a világcsúcstól mindössze hat tized másodperccel lemaradt amerikaiak csaptak elsőként a célba. Hackett sporttörténelmet írt azzal, hogy immár negyedik vb-jén szerzett aranyérmet, ez korábban soha senkinek nem sikerült. Az 1500 m-en olimpiai bajnok klasszis győzelme után azon kesergett, hogy legnagyobb riválisa, Michael Phelps meglepetésre nem jutott a döntőbe. Az amerikai fenomén a 4x100 m-es gyorsváltó tagjaként egy aranyéremmel vigasztalódott.
Férfi vízilabdában, mint ismert, a spanyolok 17-2-re kiütötték Kubát, így ők találkozhatnak a címvédő Kemény-gárdával magyar idő szerint a szerda hajnali negyeddöntőben. A további párosítás: Oroszország–Horvátország, Szerbia-Montenegró–Románia, Görögország– Olaszország.
A nők tegnap már a négy közé jutásért játszottak, a mieink a németekkel. Válogatottunk 0-1-ről a 3. harmad végére 9-2-re fordított, s bár a mérkőzés lapzártánk után ért véget, bízhattunk a győzelemben.
Eredmények.
Úszás.
Férfiak, 400 m gyors:
1. Grant Hackett (Ausztrália) 3:42,91 perc;
4x100 gyorsváltó:
1. Egyesült Államok (Michael Phelps, Neil Walker, Nate Dusing, Jason Lezak) 3:13,77 p.
Nők: 400 m gyors:
1. Laure Manaudou (Franciaország) 4:06,44 p (Risztov Éva nem jutott a döntőbe);
4x100 m gyorsváltó: 1. Ausztrália (Jodie Henry, Alice Mills, Shayne Reese, Lisbeth Lenton) 3:37,32 p.
Műugrás.
Férfi szinkrontoronyugrás:
1. Dmitrij Dobroszkok, Gleb Galperin (Oroszország) 392,88 pont;
női 3 méteres szinkronműugrás:
1. Li Ting, Kuo Csing-csing (Kína) 349,80.
Vízilabda
Férfiak, negyeddöntőbe jutásért:
Spanyolország–Kuba 17-2,
Olaszország–Egyesült Államok 6-5,
Horvátország–Ausztrália 10-6,
Románia–Németország 6-5.