Kinn a csapatból, benn a hajóban

K a j a k - k e n u Vereckei Ákos 1998-ban a szegedi rendezésű világbajnokságon a kajak egyes ötszáz méteres számában szerzett aranyérmével robbant be a sportág élvonalába és egyben a köztudatba. Az azóta eltelt hét évben sikerek és kudarcok is érték – az első helyen előbbiek között a négyes tagjaként elért két olimpiai bajnoki címe, utóbbiak között pedig az egyesben (Sydneyben) elszalasztott győzelem említendő –, az Európa-bajnokságokon viszont egy kivételével mindannyiszor, szám szerint négyszer nyert. Többek között tavaly Poznanban is, ahol csütörtöktől ismét Eb-t rendeznek. Természetesen Vereckei részvételével.

Némileg meglepő módon az athéni olimpia, az újabb aranyérem után döntött úgy, hogy elhagyja korábbi edzőjét Sári Nándort, akivel egy évtizeden keresztül dolgozott együtt. Mitől, miért romlott meg a kapcsolatuk? – kérdeztük a 28 éves kajakost.
– Nem haragban váltunk el, a négyest, amelynek továbbra is tagja vagyok, például ugyanúgy Sári Nándor készíti fel. Régóta együtt dolgoztunk, s minden csoportra igaz, hogy egy idő után kifullad a közös munka. A napi harcok, konfliktusok felőröltek, úgy éreztem, környezetváltozásra van szükségem ahhoz, hogy felfrissüljek.
– Az olimpiát megelőző évben a közös siker érdekében félretették a sérelmeket, kijelentve, mindenki számára a négyes a legfontosabb. Kiújultak a nézeteltérések?
– Az olimpia volt akkora cél, hogy minden egyebet félre téve csak arra összpontosítsunk. Ám a siker csak csillapította a feszültségeket, megszüntetni nem tudta.
– Pontosan mi okozta a problémát?
– Ahogy utaltam rá, semmi rendkívüli nem történt. Egy csoport életében óhatatlanul bekövetkezik ez a törés. Négy olimpiai bajnok mellett még további két-három klasszis alkotta a társaságot, érthető, hogy előbb-utóbb mindenki a saját érdekeit helyezte előtérbe. Ezek szakmai, erkölcsi és anyagi értelemben is jelentkeztek, méghozzá oly módon, hogy ki hány számban induljon a világversenyeken. A helyzet azért fajult el, mert mindenki ment a maga útján, s nem volt, aki összefogja a csapatot. Az utóbbi években ez a helyezkedés már a napi munkára is rányomta a bélyegét, hosszú távon pedig így nem lehet dolgozni. Ezért döntöttem úgy, hogy elhagyom a csoportot.
– Gondolatai nem is annyira burkolt bírálatként is felfoghatók Sári Nándorral szemben.
– Ez nem bírálat, ez tény.
– Ellenvéleményként pedig felhozható, hogy a Sári-tanítványok, az ön által uralt egyes számokat leszámítva, továbbra is verik a hazai mezőnyt. A csapat ráadásul Kucsera Gáborral fel is frissült.
– Az itthoni sikerekkel senki sem lehet elégedett, Kucsera Gábor pedig egy személyben nem fog változást hozni, ő fog alkalmazkodni a maghoz. Ami az ő számára ugyan jelenthet előrelépést, nekem viszont garanciát ugyanerre nem.
– Ha ilyen határozott véleménye van korábbi csapatáról, akkor a négyesnek miért tagja még most is?
– Ezzel az évvel tartozunk egymásnak.
– És jövőre?
– Mindenki, mi magunk is azt szeretnénk, ha jövőre a szegedi világbajnokságon is ebben az összeállításban versenyeznénk. Ám ez nem lehet független az egyéni teljesítményektől. Idén nem vagyunk annyival jobbak a mezőnynél, mint tavaly, de ez még elég lehet a győzelemre. Jövőre viszont már aligha.
– Új edzőjénél, Séra Miklósnál ön fejlődött?
– Úgy érzem, igen. Nagyon fontos, hogy újra motivált vagyok, s a sok gyakorlásnak köszönhetően a rajtom biztosan jobb, mint egy éve. Újdonságképpen idén kétszáz méteren is versenyeztem.
– Fő száma továbbra is az ötszáz méter, amelyen az utóbbi négy Európa-bajnokságot, 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben egyaránt megnyerte. A mostani Eb-re készülve nyomasztja ez a teher?
– Ez így kimondottan nem. Erre az évre inkább azt tűztem ki célul, hogy egyesben, lehetőleg a világbajnokságon is, visszaszerezzem a trónom. Amire, úgy érzem, minden esélyem megvan, ám nagyon sűrű a mezőny, a pillanatnyi formán múlik, hgy sikerül-e.
– Athénban felemlegették, hogy a sydneyi döntőből egyedüliként ismételt. 28 évével tehát már ön lenne a nagy öreg?
– Nagy öregek valóban nincsenek, nagy fiatalok annál inkább. Bár elsősorban ugyanazok a vetélytársak, mint az elmúlt években: a norvég Larsen, a kanadai Van Koeverden és az ausztrál Baggaley.
– Pekingig mindannyian kitartanak?
– Szerintem igen.
– És ön?
– Természetesen az a célom. S amíg tudok, szeretnék egyesben versenyezni. Ám három évre előre bátorság lenne tervezni, annál is inkább, mert jelenleg csak 2006-ig látom biztosítottnak a hátteret a munkámhoz.