Hasszan Barojev a múlt hét végén itt volt a budapesti csapat Világkupán, a Körcsarnokban kétszer lépett szőnyegre, mindkét mérkőzését megnyerte, így nem rajta múlt, hogy az orosz válogatott csak a második helyen végzett.
– Emlékszik, hol volt akkor, amikor 2000-ben a sydneyi olimpia nehézsúlyú döntőjét birkózták?
– Hogyne, otthon voltam, és természetesen néztem a tévében a közvetítést. S ha arra gondol, meg sem fordult a fejemben, hogy négy év múlva a következő olimpián majd én birkózom az aranyéremért. Akkor még 18 éves se voltam, jószerivel csak egy nagy gyerek.
– Igazából arra gondoltam, hogy az amerikai Gardner az ön honfitársát, Karelint elütötte a negyedik olimpiai aranyától, és egy bő évtizedes veretlenségi sorozatnak vetett véget a nagy idol utolsó mérkőzésén.
– Ez sajnos így történt…
– Három év múlva aztán a párizsi vb-n a harmadik fordulóban ott állt Gardnerrel szemben. Mire gondolt akkor?
– Csak arra, hogy ezt a mérkőzést meg kell nyernem. De ne
higgye, hogy a bosszúállás vezérelt, még ha az orosz újságok később azt is írták, bosszút álltam Karelinért. Nem tagadom, ez utólag nekem is tetszett, de a vb előtt úgy voltam vele, mindegy, ki az ellenfelem, Gardner vagy bárki más, nekiugrom. Még akkor is nagyon fiatal voltam, nem volt semmi veszítenivalóm, így abszolút lazán birkózhattam.
– Számunkra sajnálatos, hogy a döntőben sem ingott meg, mert az aranyéremért Deák Bárdos Mihályt verte… Róla mit gondol?
– Nagyon nagy harcos, aki ellen pillanatnyi kihagyást sem engedhet meg az ember. S ezt nem az udvariasság mondatja velem. Természetesen tudom, hogy a világbajnokságokon ötször lett második, ami önmagában is tiszteletet parancsol, s mutatja, hogy évek óta stabilan ott van a legjobbak között.
– Ahhoz mit szól, hogy Oroszországban most ön lett az új Karelin?
– Amit Karelin letett az asztalra, az egyszeri és megismételhetetlen, de én egyébként is Hasszan Barojev szeretnék maradni. Az olimpiai győzelmem után persze némileg megváltozott az életem, és most már elég sokszor felismernek, ha sétálok a moszkvai utcákon.
– Karelinnel birkózott egyáltalán valaha is?
– Nem, mert én igazából akkor kerültem a felnőtt válogatott közelébe, amikor ő abbahagyta a birkózást.
– Az orosz sajtó tavaly már az ön visszavonulásáról is cikkezett, s tény, hogy az athéni győzelme után eltűnt egy időre. A budapesti vb-n is csak a nézők között ült.
– Valóban hosszabb szünetet tartottam, ami annak is a következménye volt, hogy a birkózásban tavaly alapjaiban megreformálták a szabályokat, és egyáltalán nem örültem a sok módosításnak. A vb-re persze eljöttem, mert kíváncsi voltam, hogy az új rendszerben miként boldogulnak a többiek. Nekem is sok időmbe telt, amíg alkalmazkodtam ezekhez a szabályokhoz. Mindenesetre most már eldöntötten, hogy megcélzom a pekingi olimpiát is, és ott jó lenne megvédeni a címemet. Egyelőre még csak a jövő havi Európa-bajnokság lebeg a szemem előtt, hogy azon helytálljak. Muszáj lesz, mert az idén az Eb-t nálunk, Moszkvában rendezik.
– Most a budapesti Világkupán, az első napon miért nem állt ki Branda Gyula ellen?
– Azért, mert a csapatunk a nehézsúlyú mérkőzés előtt már behozhatatlan pontelőnnyel vezetett, így ennek a meccsnek nem volt semmi jelentősége. A vezetésünkkel egyetértésben úgy döntöttem, hogy inkább rápihenek a másnapi döntőre.
– Itt aztán az utolsó párban hiába nyerte meg a maga meccsét, már ennek sem volt jelentősége, mert most a törökök tettek szert behozhatatlan előnyre. Mennyire elégedett az ezüstéremmel?
– Gondolhatja, hogy nem a második helyért jöttünk…
– A hó végén visszajön hozzánk, a székesfehérvári Magyar Nagydíjra?
– Biztos hogy nem, akkor már túlságosan közel leszünk az Európa-bajnoksághoz. De egyébként Magyarországról és Budapestről nagyon pozitívak a benyomásaim, tavaly már szétnéztem itt, s most is szakítottam időt a városnézésre és a kikapcsolódásra. Elárulhatom, hogy a Széchenyi fürdő különösen megnyerte a tetszésemet.
kokaint
Száz rendőr rohanta le a kecskeméti kokainbandát + videó
