Válogatotti pólóban és melegítőben fekszik az ágyon Marosi Ádám, mellette mankó és egy első látásra műanyag lábtörlőnek tetsző valami, de tapintásra kiderül, nem az, mert nagyon szúrós.
– Ezt szoktam a derekam alá tenni, élénkíti a vérkeringést – mondja a Honvéd 22 éves junior világbajnok öttusázója.
– Mint egy fakír! Pedig felesleges az önkínzás, épp elég fájdalmat átélhetett a sérülésekor.
– Egyébként az acapulcói kórház egészen elviselhető volt, a koszt pedig kifejezetten jó, egyik étkezésre például gulyáslevest kaptam. Nem sokat feküdtem ott, vasárnap este vittek be, megműtöttek, hétfőn délután hoztak ki, még visszamentünk megfigyelésre, szerdán pedig indultunk haza. Külön kellett kérni, hogy írjanak fel valami gyógyszert a trombózisveszély miatt, ezt majdnem elfelejtették… A repülőn ugyan első osztályon utaztam, feküdni mégsem tudtam, úgyhogy Budapestre már úgy megdagadt a lábam, mint egy elefánté. A baleseti intézetben öt napot töltöttem, utána mehettem csak haza.
– Nyilván párszor visszapörgette már az eseményeket. Nagyot bukott?
– Egyáltalán nem, oldalra estem, de szerencsétlenül aláfordult a bal lábam. „Elővettem” egy régi technikai hibát, ugrás közben elmaradtam, nem haladtam a lóval. Ám kezdem azt hinni, nincsenek véletlenek. A mexikói Világkupa előtt azt nyilatkoztam, a lovaglás a kedvenc tusám, de abban van a legtöbb hiányosságom. Kint, Acapulcóban a lányok lovaglásakor kíváncsiságból megnéztem, milyen belülről a mentő. Azzal vittek el… Sorsoláskor a 12-es lovat húztam, de az nem volt már a mezőnyben, úgyhogy a 13-ast kaptam. Amikor kérdeztem, hogyan ment előzőleg, az egyik edzőm poénból azt mondta, egy akadályt vert, aztán a lányt mentőn vitték el.
– Emlékszem a 2004-es albenai Eb-re, élete első felnőttvilágversenyére, ahol szintén csúnyán megjárta. Igaz, legalább nem sérült meg, „csak” dobogós pozícióból kizárták néhány méterrel a cél előtt.
– A második helyen futottam, előttem a litván Krungolcas úgy hatvan méterre, mögöttem egy orosz harmincra. Az utolsó hajtűkanyarnál megkerültem a bójákat, beértem a célba, de ott mondták, én és az orosz nem az utolsó bójánál fordultunk be, levágtunk öt métert. Óvtunk, de az illetékes bizottságban 4-3-ra leszavaztak minket, megsemmisítették a futóeredményünket. Szerencsére elkeseredés helyett a váltóban toronymagasan győztünk.
– Tavaly pedig, Balogh Gábor diadala után kilenc évvel, egyéni junior világbajnok lett, a csapattal és a váltóval is első helyen végzett Moszkvában. Mit jelentett önnek mindez?
– Álmaim megvalósulását. Nekem érdekes módon nem a felnőtt-vb vagy az olimpia, hanem a junior-világbajnokság volt a fő célom. Egyébként magamban úgy számolok, kétszeres egyéni aranyérmes vagyok. 2004-ben Székesfehérváron úgy lettem második, hogy a végül győztes orosz az úszásnál kiugrott, levontak tőle negyven pontot, amit aztán visszaadtak neki, mondván, nem szabályszerűen közölték vele a büntetést. Harminchat ponttal előzött meg, tehát igazából négygyel én nyertem…
– Ennyi balszerencse után különösen szép, hogy kitart, s most a viszszatérést tervezi. Mikor jöhet ez el?
– Azt mondják, hat hét a teljes csontosodás, s még hat a fokozatos terhelés, tehát május környékén kezdhetek el újra edzeni. Már alig várom, nagyon rossz itt feküdni. A júliusi budakalászi Eb biztosan kimarad, így csak a novemberi guatemalai vb-re kell koncentrálnom.
– S a túl sok fekvés, a lábadozás alatt mire koncentrált? Ilyenkor annyi minden felmerülhet az emberben.
– Elhatároztam, ha felépülök, jobban elmélyedek a lovaglásban, a lovakban, ha kell, bemegyek az állatorvosi egyetemre, vagy beszélek paraszt bácsikkal, akik lovakat tartanak. Most a lábam tört el, előtte az ujjam, aztán volt agyrázkódásom is, amikor fejbe rúgott egy paci. Szóval lehetséges, hogy az én elképzelésem téves, és egészen máshonnan kell megközelíteni a lovakat. Szerencsére a barátnőmnek van egy, majd vele rengeteget megyek ki a szabadba a terepre.
– Az ifjú hölgy is sportoló?
– Kézilabdázott a Fradiban, jelenleg doppingellenőr, most is kint van Lausanne-ban, ahol a WADA-nak (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség – a szerk.) dolgozik. A 2004-es fehérvári junior-vb-n ismerkedtünk össze, a férfi ellenőr levette a mintát, ő pedig kérdéseket tett fel.
– S a jelek szerint a válaszok tetszettek neki. Szóval akkor előnyt élvezhet az ellenőrzéseknél?
– Dehogy, nem élünk vissza a helyzettel. Viszont rengeteget segít, tudja, milyen gyógyszert lehet szedni, vitaminokat, csonterősítőket szerez. A sérülésemkor csak velem foglalkozott.
– És az öttusázótársak, a sportág?
– Rendszeresen keresnek, érdeklődnek, Balogh Gabi kétnaponta hív, hogy mi van velem. Nagyon jóban vagyunk, jó időben, jó helyen találkoztunk, együtt edzettünk a télen. Egyenrangú félként kezel, pedig ő olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok.
– Rá azt akarták húzni, hogy ő a kis „Balci”, ebből adódóan ön pedig a Balogh utód, a magyar férfiöttusa további sikereinek a záloga?
– Talán lehetek utód, de erre másnak is megvan az esélye, rajtam kívül akad jó pár ügyes fiú, Németh Robi például két ifi Eb-t nyert. Másrészt pedig ahogy Balogh Gabi sem Balci, én sem vagyok kis Balogh, hanem Marosi Ádám.
– Tiszta sor. S mi a véleménye a nemzetközi mezőnyről?
– Lehet, hogy nekünk, magyaroknak és a többi hagyományos sportági hatalomnak nem, de a sportág szempontjából szerencsés, hogy új nemzetek jelennek meg, s egyre több helyen öttusáznak. Tavaly kínai versenyző nyerte a vb-t, most Acapulcóban egészen ügyes dominikaiakat láttam, akik jó kedvvel tették a dolgukat.
– Mit lehet tenni, hogy ne maradjunk le?
– Itthon a korábbi sikerek miatt csak az arany a mérce, pedig egyre kevesebben vagyunk, ha így folytatódik, akár a megszűnés határára kerülhetünk. A sikeres hazai világversenyek rendezése részben megoldás lehet, a csodálatos, 1999-es margitszigeti vb idején én már öttusáztam, de sokan ezért kezdték el a sportágat űzni.
– Mi a szép benne?
– A változatosság és a keménység. Balczó András mondta egyszer valahogy úgy, hogy öttusázónak lenni egyfajta embertípus. Ez nagyon igaz.
Szijjártó Péter
Szijjártó Péter: Magyarország támogatja egy tűzszünet és egy túszmegállapodás létrejöttét
