Elhunyt Gyulai István

Szombatról vasárnapra virradó éjjel, 63 éves korában elhunyt Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára. Monte-carlói lakásában álmában érte a halál. A legtöbb tagállamot soraiban tudó nemzetközi sportszövetséget irányította 1991-es főtitkári kinevezése óta, itthon mégis inkább sportriporterként emlékezhet rá egy egész nemzedék. Az utánozhatatlan hangulatot idéző műkorcsolya-közvetítéseivel, a tüllszoknyák női szabókat kenterbe verő leírásával, vagy éppen a tornász Magyar Zoltán győzelmeinek tolmácsolásával, szakértelmével, ami soha nem csapott át tudálékosságba, önnön lényével belopta magát az ország szívébe. Leginkább persze az atlétikában volt otthon, huszonháromszoros magyar bajnokként, aki az 1963-as Universiadén aranyérmes lett a 4x100 méteres váltóval, s aki egy év múlva még versenyzőként vett részt a tokiói olimpián. 1970-től 1991-ig volt a Magyar Televízió sportriportere, s bár alkalomszerűen még később is élvezhettük a közvetítéseit, már más terepen alkotott, jöttek az IAAF-évek.
Főtitkárként, amikor már de facto a földkerekség legnagyobb sportszervezetét irányította, sem mulasztotta el soha, hogy a külföldi világversenyeken fellátogasson a sajtótribünre a magyar újságírókhoz, csodálkoztak is a külföldi kollégák. Tavaly, a helsinki vb-n már nem jött fel hozzánk. Súlyos betegsége már akkor is szóbeszéd tárgya volt, de ő nem akart senkit terhelni a problémájával.
A hét elején is csak annyit tudatott a világgal egy közleményben, hogy kimerültségre hivatkozva határozatlan időre visszavonul, s az IAAF főtitkáraként szünetelteti tevékenységét. Ám abból, hogy a moszkvai fedett pályás világbajnokságra sem tudott elutazni, sejthettük, nagyon nagy a baj…
„Azon túlmenően, hogy ezen szomorú pillanatokban osztozunk e kiváló, nagyra becsült család gyászában, valójában még fel sem tudjuk talán mérni, milyen óriási veszteség érte a magyar sportot, a magyar olimpiai mozgalmat azzal, hogy István ilyen fiatalon távozott közülünk – fogalmazott tegnap Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Tudtuk, hogy beteg, de bíztunk a felépülésében, abban, hogy edzett szervezete erősebb lesz. Sajnos nem így történt… Tagja volt a MOB-nak, nemzetközi tisztségéből adódóan az elnökségnek is, rendkívüli szaktudását, fantasztikus munkabírását, lenyűgöző nyelvismeretét világszerte csodálták, azok közé tartozott, akik az egész földkerekségen széles körű megbecsültségnek örvendenek. Halálával nem csupán sporttársunkat, olimpikon társunkat veszítettük el, de a magyar sportdiplomácia legerősebb bástyáját is.”
S ilyenkor döbbenünk rá, milyen gyengék, törékenyek is vagyunk valójában.