Ezerkilencszázötven márciusában vagyunk. A margitszigeti sportuszoda meleg vizes medencéje a fiatalok nevetésétől hangos. Emitt sportolók, színészek, operaénekesek, amott pedig – a háttérben – úszni tanuló államvédelmisek. Emitt egymást múlják felül a jobbnál jobb történetek. „Gyuri, mesélj te is egy viccet!” – unszolják. Mitró szabódik, aztán enged. „Tudjátok, miért hívják az Andrássy utat most Sztálin útnak?” – kérdezi. Akik hallgatják, nem tudják. „Azért, mert az állatkertbe vezet…” Röhögés. Egy ismeretlen férfi rosszallását fejezi ki: „Milyen viccet mesélt az elvtárs?” „Nem szégyelled magad! – kapja a választ. – Hallgatózol? Menj a…!” A férfi kikászálódik a vízből, és odaveti: „Nna! Majd még találkozunk!”
Találkoznak is. Kis idő múltával ugyanis hat-nyolc ávéhás géppisztollyal megy érte. Háromhetes beutaló az Andrássy út 60.-ba. Legidősebb bátyja azonban szocdemes, és a báty haverja, egy szocdemes vezér kihozza. Taródy Zoltán alezredes, az úszószövetség akkori elnöke, a kistarcsai internálótábor parancsnoka az arcába nevet: „Szerencséd van, Mitró, mert két évre a vendégem lettél volna…”
Szerencse ide vagy oda – már megbélyegzett. Hogy mi volt ennek előtte?
Szegénység Nyíregyházán. Vasutas családjukban hét gyerek. („Inkább nem ettem, mint ettem” – emlékezik.) Barátja nagyapja a bujtosi bányagödör mellett legeltetett, s a gyerekek vitték az ebédet. Fürdés a bányagödörben. („Mintha tudtam volna úszni, kapartam a földet, s egy idő után fennmaradtam a víz tetején.”) „Matrózúszás.” („Ha betettem a fejemet a vízbe, rájöttem, hogy jobban haladok.”) Később sem krallozott, versenyző korában is keresztmozgása volt a lábának. A kassai Horthy Miklós Repülő Akadémiára vágyott. De jött 1944, s a tanítás április 30-án befejeződött. Zsidó osztálytársai és legjobb barátai, a szomszédok zsidó gyerekei nem jöttek vissza soha többet. (És sorolja a neveket, pontos dátumokat, sorsfordulókat. Memóriája ma is rendkívüli.) Leventefoglalkozásra kellett járnia. Ebből eredően: volt egy levente-sapkája. Az oroszok azt hitték, katona, és agyon akarták lőni. Egy vekkerórának köszönhette, hogy élve maradt. Később egy orosz Rata repülőgép szétlőtte azt a lovas kocsit, amelyen tizenkét éves húgával együtt igyekeztek hazafelé. Az út másik oldalán húzódó árokban leltek menedéket. („Fatalista vagyok – mondja Mitró György ma. – Nekem sok buktatót írt elő az Isten.”)
Apa és fia az Ér-patak partján orosz fogságba tévedt, és másokkal egyetemben Debrecenbe hajtották őket. Aztán megszöktek. Másnap a fiú elment a templomba, hogy imát mondjon a szabadságért, de az Isten házából kilépve ismét az orosz karjába futott. De megszökött másodszor is. Két napon át, étlen-szomjan, tehéncsordát hajtott Virányosig, az oroszok vitték volna megint, de a román, a csorda „gazdája” nem adta.
Vége lett a háborúnak. A felsőkereskedelmiben folytatta. Úszómedencével először Debrecenben találkozott. A 100 méteres gyorsúszásban 50 méternél, fejjel nekiment a falnak. A bujtosi bányagödörben autodidakta módon edzegetett. („Addig nem álltam le játszani a haverokkal, amíg körbe nem úsztam a gödröt.”) A vasutas bajnokságon, a Nyíregyházi MÁV színeiben, 1946-ban Szentesen a 16 éves Mitró fiú három számban is győzött. Baráti kapcsolatba került Hasznos Istvánnal, a Szolnoki MÁV úszójával, aki később, a helsinki olimpián, a vízilabdacsapat tagjaként nyert aranyérmet.
Mindenki meglepődött, amikor a budapesti országos bajnokságon Mitró is jelentkezett, és nevezési díj meg minden egyebek nélkül a rajtkőre állt. De Hasznos István szólt Rajki Bélának, s a mester segített. 100 gyorson a legszélső pályán a vízbe ugorhatott. Nyéki Imre nyert, Kettesi Gusztáv volt a második, Mitró a harmadik. Rajki megkérdezte tőle: volna-e kedve Budapestre jönni? („Azt mondtam, nekem nincs erre pénzem, én szegény gyerek vagyok.”) 1946 szeptemberében Egerbe hívták versenyre. („Te szabolcsi paraszt, minek jöttél ide?” – kérdezte tőlem egyik sporttársam, későbbi jó barátom. „Hogy megnyerjem a versenyt és befogjam a szádat…”) És meg is nyerte a versenyt 100-on. Bakó Jenő edző megkérdezte tőle, menne-e Egerbe? Már-már úgy tűnt, minden elintéződött, de az egriek nem tudták a 20 forintos tandíjat megfizetni. („A mai napig sajnálom, hogy nem lettem egri úszó.”) Hívta Rajki is megint. Végül a szülői tiltás ellenére, 17 éves korában, az apja negyvenéves öltönyében és edzője kölcsöncipőjében, 1947. március 6-án felköltözött Budapestre. („Az anyám ki akart tagadni.”)
A Budapesti Előrének lett a versenyzője. Ifjúsági létére egymás után nyerte a felnőtt versenyeket. Rajki Béla volt az edzője. Várszegi János a sportlapban azt kérdezte: „Mi hajtja ezt a srácot?” (Tényleg, mi hajtotta? „A szívem, a kitartásom, az akaratom. Hihetetlen energiával láttam munkához.” Meg akarta mutatni, hogy valamiben a legjobb? „Én mindenben a legjobb akartam lenni.”) Merész volt, aki egyedül és fiatalon nem kallódott el a fővárosban!
1947-ben Monte-Carlo rendezte az Európa-bajnokságot. A 4x200-as magyar gyorsváltó korábban háromszor megjavította az Európa-csúcsot. De most „csak” a bronzig jutott. 400 gyorson is Mitrót várták az első helyre, azonban a 100 gyorson világrekordot úszó francia Alex Jany váratlanul elindult és nyert a magyar fiú előtt. Mitró el volt keseredve. De Rajki Béla az 1500 gyorsra is benevezte. („Életemben nem úsztam még egyfolytában 1500 métert.”) És szeptember 13-án az ismeretlen Mitró Gyuri a 7-es pályán, délután 17 órakor, 17 évesen 60 méter előnnyel ütött a célba honfitársa, Vörös Ferenc előtt, és a magyar csapatból egyedül nyert Európa-bajnokságot. („Amikor az utolsó hosszra fordultam, már integettem a közönségnek. Végigzokogtam a Szózatot, mert ez hangzott fel a Himnusz helyett.”) Tehetség és őserő: ez volt Mitró. A Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió a Tarzan filmek főszerepére 50 ezer dolláros szerződést ajánlott neki. Ő azonban nemet mondott. Mikor az Európa-bajnokságról hazajött, itthon meghívólevél várta egy Buenos Aires-i versenyre. A Metro-Goldwyn-Mayer állta volna a költségeket. A repülőjegy és az útlevél már a kezében volt, de máig kideríthetetlen okokból mégsem utazhatott… Abban az évben, a Népsport olvasóinak szavazatai alapján, ő lett 1947 magyar sporthőse Farkas Gizi és Szusza Ferenc előtt. Megelőzte a sorban Asbóth Józsefet, Kispéter Mihályt, Németh Imrét, Goldoványi Bélát, Székely Évát, Novák Ilonkát, Grosics Gyulát…
A londoni olimpia következett. A Royal Apolló moziban 1948. május 18-án Mitró György mondta az eskü szövegét. („Ezt a tényt a magyar sajtó kitörölte az évkönyvekből…”) Mitrótól a három számban két aranyérmet vártak. Az elő- és középfutamokkal együtt ez nyolc csobbanás volt. 4x200 gyorson egy karcsapással kaptak ki az amerikaiaktól. Hárman életük legjobb idejét úszták, csak Nyéki teljesítménye volt gyengébb… („Több angol újság megírta, hogy az amerikaiak negyedik embere korábban váltott. Rajki Béla a nyolcvanadik születésnapján bevallotta, hogy a verseny végén azt mondták neki: ha megóvják a versenyt, diszkvalifikálják az amerikaiakat, de a magyarok nem óvtak… Különben be kell utólag vallani, hogy fizikálisan mi nem voltunk előkészítve ilyen nagy igénybevételre. Az amerikaiak a 4x200-as előfutamban például négy gyengébb úszót indítottak.”) A csalódott Mitró a 400-as döntőben „csak” ötödik lett, utána 1500-on – világranglista-elsőként – „csak” harmadik.
Még haza sem érkeztek, már megírták a lapok: Mitró Nyíregyháza díszpolgára lesz, házat kap, szőlőt. („A mai napig nem kaptam meg egyiket sem.”) Sok ajánlattal halmozták el, de a feltétel az volt, hogy párttag legyen. Erre azonban nem volt hajlandó. 1949-ben az is felötlött benne: elhagyja az országot. Egész éjjel csavargott Párizsban, de az utolsó pillanatban mégis hazaindult. („A politikai rendőrség internálta volna a családomat.”)
A következő évben mesélte el a szigeten azt a viccet. („Meggondolatlan voltam, elismerem.”) Hogy mi történt utána? 1950 októberében behívták katonának. Mórra került. Ott alázták meg, ahol csak tudták. 1951 februárjában Pestre vezényelték, a Kossuth tüzértiszti iskolába. Akkor már létezett a Honvéd sportszázada. Nyéki Imrét, Kettesi Gusztávot, Tumpek Györgyöt és a többieket előléptették hadnagynak, főhadnagynak. Mitró őrségben maradt. Előbbiek 1800 forint fizetést kaptak, ő hatvanat. De szükség volt rá a váltóban, ezért tanfolyamhallgatónak átvitték a sportszázadba. 1952. október 1-jén, 24 hónap elteltével le kellett volna szerelnie, de ekkor meg őrmestert csináltak belőle, s még tizenhárom hónapig szolgálta a hadsereget.
Közben Rajki után Jáki István lett az edzője. Vele 1951-ben a régi Mitró támadt fel. A berlini főiskolai világbajnokság előtt öt válogató versenyt megnyert, a hatodik előtt Molnár Lajos, a Magyar Úszó Szövetség akkori főtitkára kijelentette: „Mitró, ha világrekordot úszol, akkor sem viszünk ki a vébére!” („Meg…d a jó…! – válaszoltam Molnárnak. – Akkor is megnyerem a versenyt! És meg is nyertem.”) De nem utazott. 1950-től 1963-ig útlevelet sem kapott. Lényegében 23 éves korában intett búcsút az úszásnak.
Hogyan alakult később az élete? Szerencsés ember volt, mert sohasem nézett hátra. Ezért nem volt csalódott akkor sem, amikor a sportot abbahagyta. („Epizód volt az életemben, nagyon rövid, de csodálatosan szép is.”) Sohasem siránkozott. A környéken, ahol huszonöt éve él, nem tudják, ki is a szomszédjuk. Nem dicsekedett a múltjával. Igaz, úgy bántak vele a sport vezetői, mintha sosem úszott volna! A másik buktató az volt az életében, amikor 1955-ben nem volt hajlandó békekölcsönt jegyezni. Néhány hónappal később már nem volt állása! És ládaszögező segédmunkásnak sem kellett! De mindig akadt valaki, aki segédkezet nyújtott neki. Textiltechnikus lett, és később ebben a szakmában boldogult is. („Életem legnagyobb élménye – úszás ide, Európa-bajnokság oda – az 1956-os forradalom tizenkét napja volt. A lázálom tizenkét napja. Isten adománya.”) Megkeményítette az élet, ezért sohasem adta fel. „Valami kitermelődött izomlázból, sebekből, sárból, hóból, életünk gyalázatából és csodáiból; valami kenyérízű, ami nélkül most már nehéz volna meglenni” – ahogy Ottlik Géza írta. Magyarnak lenni, becsületesnek maradni, a munkát szeretni, erre tanította az édesapja. Tisztelni a sűrű igazságot.
Ezek után mit számít, hogy elfelejtették a 75. születésnapján?
Washington
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
