Letelt a kísérleti időszak, ami alatt azt kellett eldöntenie, hogy a jövőben már inkább a Honvéd szakosztály-igazgatójaként vagy még mindig versenyzőként találja meg számítását a magyar kajak-kenu életben. Hogyan döntött?
– Nem harcoltam érte, hogy én legyek a Honvéd szakosztály-igazgatója, nem kapkodnak ezért a posztért. Azért vállaltam, mert kezdettől fogva, több mint húsz éve ebben az egyesületben sportolok, így hát szívügyem a sorsa.
– Meglepő gondolatok Horváth Gábortól, aki különféle motorbaleseteiről híresült el, s akit a magyar sportélet egyik nagy bohémjának tartanak. Korral jár a megkomolyodás, vagy más hatások is érték?
– A bohémságot és a megkomolyodást illetően nem magyarázkodnék. Tényleg arról van szó, hogy nagyon szeretem a kajakozást, kötődöm a Honvédhoz, s amiben tudok, segítek.
– S miben tud? Nem lehet könynyű úgy ellátnia a munkáját, hogy most éppen két hétig az olaszországi Sabaudiában edzőtáborozik, előtte három héten át pedig Sevillában volt.
– Néhány éve már készülök a civil életre. Vannak kapcsolataim az üzleti világban, a legtöbbet úgy tudok segíteni, ha szponzorokat szerzek az egyesületnek. A napi ügyeket felkészült csapat intézi.
– S vezetőként milyennek látja a magyar sportéletet?
– Nem lépném túl a hatáskörömet, maradok a kajak-kenunál. Alapvető gond, hogy a támogatások szétosztása meglehetősen központosított, a szövetségen keresztül történik, miközben a válogatott versenyzők fizetését a kluboknak kell kigazdálkodniuk.
– Egy év múlva már minden idejét ennek szenteli? A szegedi világbajnokság után valóban visszavonul?
– Amikor nekivágtam ennek az idénynek, még nem tudtam, mi sül ki belőle. Abban sem voltam biztos, hogy megpróbálok-e kijutni a világbajnokságra. Aztán ahogy elkezdődtek az edzések, rádöbbentem, fél gőzzel nem lehet csinálni. Ahogy arra is, egyelőre még nem is úgy akarom. Bár már harmincöt éves vagyok, 1993 óta, amikor először versenyeztem világbajnokságon, a nemzetközi élmezőnyhöz tartozom, a szervezetem mégsem használódott el. Még mindig szeretek kajakozni, jó formában vagyok, nem tartom kizártnak, hogy jövőre is folytatom.
– Feltétel nélkül? Mi történik, ha idén lemarad a vb-ről?
– Tragédia biztosan nem. Két olimpiai aranyéremmel a zsebemben ezt talán kijelenthetem. Különben is, jövőre már hivatalosan „nyugdíjas” leszek, 35 év felett fizetik az olimpiai életjáradékot.
– Mégis, milyen versenyszámban lát esélyt az indulásra?
– Reálisan látom a helyzetemet, csakis négyesben.
– S milyen összeállításban?
– Nem tudom. S ez nem óvatoskodás, én már megengedhetem magamnak, hogy őszintén vállaljam a véleményemet.
– Hadd próbálkozzam! A négyes összeállításánál önön kívül Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kökény Roland, Kucsera Gábor és Benkő Zoltán jön számításba.
– Segítek: Vereckei és Kucsera biztosan nem. Mindketten elsősorban egyesben szeretnének versenyezni. S akkor még ott van Benkő Zoli. Vereckei és Kucsera közül a vesztes páros hajóba ülne át. De még itt is akadnak gondok. Kucsera ugyan Kökénnyel lett világbajok, de Kamera (Kammerer – a szerk.) is „vadászik” rá, amivel teljesen nem tudok egyetérteni. De Vereckeit leszámítva ez még csak a mi csapatunk. A Sík-, Csamangó-féle négyessel is számolni kell.
– Tehát az „alkalmazottak” diktálnak az igazgatónak. A tréfát félretéve, a helyezkedéseket már többször megsínylette a sportág. 2000 és 2004 között például a Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth összetételű négyes a világbajnokságokon is egyeduralkodó lehetett volna. Bánja, hogy nem így alakult?
– Egyáltalán nem. Meggyőződésem, hogy ha végig együtt maradunk, akkor Athénban már nem hajtott volna bennünket annyira a becsvágy, s nem lennék kétszeres olimpiai bajnok. A kajakozásban velem minden úgy történt jól, ahogy megtörtént. Sőt, ezt a kijelentést a jövőre is megelőlegezem.
Washington
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
