Már komolyan kell venni

B I R K Ó Z Á S Afelől nem lehet vita, hogy múlt héten a moszkvai birkózó Európa-bajnokság néhány száz fős mezőnyében a legváratlanabb eredményt Lőrincz Tamás érte el, de különösebb merészség nélkül azt is borítékolhatjuk, hogy annál nagyobb meglepetést idén magyar sportoló aligha szerez, mint a 19 éves ceglédi versenyző. Aki élete első felnőtt kontinensbajnokságán rögtön megnyerte a kötöttfogású 66 kg-os súlycsoport aranyérmét.

Tavaly év végén, vagyis kevesebb mint fél éve mit remélt a 2006-os esztendőtől?
– Csak annyit, hogy a junior Eb-n, amit júliusban éppen Magyarországon, Szombathelyen rendeznek, jó lenne „odaérni”. Utolsó éves juniorként ugyanis ez az egyetlen esélyem maradt, hogy a korosztályomban érmet nyerjek.
– Az év elején viszont a felnőtt- válogatókon is olyan jól szerepelt, hogy bekerült a Világkupán részt vevő csapatba is, többek között a vb-bronzérmes Füredy Leventét kiszorítva. Esetleg ekkor már merészebb célokat is kitűzött?
– Egyáltalán nem, hiszen igazából arról szó sem volt, hogy az Eb-n is én indulok. Csak azután, hogy megnyertem a magyar bajnokságot, hallottam olyan hangokat, hogy talán engem visznek ki Moszkvába. Itthon is nagyon nagy a konkurencia, így azt hiszem, nem kell különösebben ecsetelnem, mennyire örültem, hogy rám esett a választás.
– S már kint az Eb-n mennyire örült, amikor meglátta a sorsolását?
– Erre csak azt mondom, láttam, az én ágamon van a tavalyi világ- és Európa-bajnok, valamint az olimpiai ezüstérmes is… Az első és a második fordulóban azonban verhető ellenfeleket kaptam, és akkor csak rájuk koncentráltam, hogy ellenük mit kellene kitalálni. Amikor aztán rajtuk túljutottam, már elkezdtem előre nézegetni, hogy esetleg mit lehetne ebből kihozni, de ezeket a gondolatokat mindig gyorsan el is hessegettem. Továbbra is csak a soron következő mecscsem foglalkoztatott.
– Amikor az olimpiai ezüstérmes, hatszoros Európa-bajnok török Eroglu ellen kellett kiállnia, mi járt a fejében?
– Őszinte leszek: alapjában véve az, nehogy kihajítson a szőnyegről, és utána mindenki rajtam nevessen. Az elszántság persze megvolt bennem, hogy mindent megteszek, és megmutatom, tizenkilenc évesen is lehet szoros meccset birkózni még ilyen világklasszissal is. Ám arra, hogy meg is verhetem, bevallom, egy pillanatig sem gondoltam.
– Az elvesztett első menet után viszont a másodikban és a harmadikban is megverte. Mivel tudta legyőzni?
– Szerintem kicsit lebecsült, és amikor kezdett komolyan venni, már késő volt a számára. Mert közben tudatosult bennem, hogy te jó ég, még nyerhetek is… Akkor már nem tudott megfélemlíteni, és egy lenti helyzetből sikerült eldobnom.
– Folytatva a kronológiát: a döntőbe jutásért egy kisebb kaliberű lengyel következett.
– Igaz, hogy a töröknél tényleg könnyebb ellenfélnek ígérkezett, de előtte végig szovjet utódállamokbeli versenyzőket vert, szóval, nem érdemtelenül került a legjobb négy közé. S itt szerintem ő is elbízta magát, és úgy lehetett velem, hogy jó, jó, legyőzte az Eroglut, de még kicsi és gyenge ez a magyar gyerek. Ő is csak akkor vett komolyan, amikor öt pontért „beleraktam a szőnyegbe”.
– A döntőben, Moszkvában aztán egy tíz évvel idősebb orosszal kellett meccselnie, bizonyos Kovalenkóval, akinek eddig csak egy Eb-bronza volt, de nyilván megvan az oka, hogy most miért ő az orosz válogatott.
– Huszonkilenc éves? Ezt nem is tudtam. Ám ha tudom, az sem változtatott volna a lényegen, akkor már úgy mentem fel a szőnyegre, hogy szép, persze, az ezüstérem is, arról sem mertem volna még álmodni sem, de most már csak arannyal megyek haza.
– S ha igaz, a magyar birkózás legfiatalabb Európa-bajnoka lett.
– Igen, én is hallottam, hogy Repka Attila is egy évvel idősebben nyert Eb-t először.
– Hogy viseli a hirtelen jött népszerűséget?
– Szokatlan, hogy amióta hazajöttünk, állandóan csörög a telefonom. Folyamatosan fogadom a gratulációkat, szinte még egy nyugodt órám sem volt. De persze egyáltalán nem bánom.