Ősbemutató a legpompásabb európai színpadon. A labdarúgó-világbajnokság holnapi döntőjét megannyi kínálkozó választás közül tömören így is lehet jellemezni. Ősbemutató, mert Olaszország– Franciaország szereposztású finálé az eddigi tizenhét vb-n még nem volt, Berlinnél rangosabb helyszín pedig nemhogy futballban, de a legtöbb kulturális, szabadidős rendezvény esetében sem képzelhető el. Hivatalosan Brüsszel az Európai Unió központja, de ha Európa fővárosát akarjuk megnevezni, akkor földrajzi fekvésének köszönhetően Berlin még Párizs, London és Róma elé is kívánkozik.
Pedig eme vetélytársaihoz képest Berlin nagyon fiatal város. Bár egyes oklevelek már a XIII. században említést tettek róla, valójában öt település egyesüléséből 1710-ben jött létre. Akkoriban legalább annyira francia, mint német város volt, hiszen a XVII. században több ezer hugenotta lelt menedékre itt. Berlin I. Frigyes Vilmos, majd Nagy Frigyes alatt emelkedett Poroszország, később pedig az egyesített Németország legjelentősebb városává. Az Unter den Linden akkor felhúzott pazar, klasszicista épületei ma is meghatározzák a város arculatát, ám a porosz szellemiségből ma már szinte semmit se tapasztalhatunk.
Frigyes Vilmos, a „káplárkirály” még ekként beszélt alattvalóiról: „A lélek Istené, minden egyéb az enyém.” Akik viszonzásképpen így köszöntötték az „elhajlása” miatt saját fiát is perbe fogó uralkodót: „Meneküljünk, jön a király!” A berlinieknek azóta is volt részük elnyomásban, nem is egyszer, ma azonban szabadon választhatnak sorsukról. S ők a szabadosságra szavaztak. A német rend és fegyelem korábbi fővárosa ma a tolerancia és a nyitottság fellegvára. Többek között utcát neveztek el az első izraeli miniszterelnökről, Ben Gurionról és az 1936-os olimpia hőséről, Jesse Owensről, akivel Hitler nem volt hajlandó kezet fogni. Az Olimpiai stadiont csodálatosan felújították, de mögötte az egykori Reichssportfeldet (mai nevén Maifeld), ahol a nácik tömegrendezvényeiket tartották, ellepi a gaz. Berlin három és fél millió lakosából félmillió külföldi, a város a homoszexuálisok európai paradicsoma, a gigantikus „Love parádék”, a modern művészetek központja.
Berlin olyan, mint egy rendkívül tehetséges, gyors fejlődésnek indult ifjú; egy megsértett, önveszélyes kamasz. Aki sokat tud, tettre kész, de még nem kiforrott, keresi önmagát. Ekképpen Berlin a szimbólumok, az újraértelmezett szimbólumok városa is. A legismertebb közülük a brandenburgi kapu. 1791-ben a béke jelképeként emelték, de már a napóleoni háborúk alatt eszköz lett belőle. Az athéni Akropoliszra hajazó építmény tetejére ültetett bronzszobor együttes, a négylovas kocsiban ülő Győzelem istennője annyira megtetszett Napóleonnak, hogy háborús jóvátételként Párizsba szállíttatta… A kapu később a porosz katonai hatalom, majd a kettéosztott, legújabban pedig az egyesített Németország jelképévé vált.
Jól megfér Berlin legújabb szimbóluma, az előterében pompázó óriás futball-labdával. Talán nem olyan elementáris erővel, mint például Dortmundot, Kölnt, Münchent, de Berlint is magával ragadta a labdarúgó-őrület. Nem olyan feltűnően, nagy számban, mint az említett helyszíneken, de az autók és az ablakok itt is fel vannak lobogózva – azóta is, hogy Németország elvesztette Olaszországgal szemben az elődöntőt. A tökéletes forgatókönyv ugyan felborult, a házigazda nem jutott be a fináléba, de vasárnap estig Berlinben azért minden a labdarúgás körül összpontosul.
A szereposztásra így sem panaszkodhatunk. Olaszország háromszoros (1934, 1938, 1982), Franciaország egyszeres (1998) világbajnok, előbbi ráadásul még két döntőt el is vesztett. Az olaszok tulajdonképpen hazajönnek az Olimpiai stadionba: 1936-ban ugyanitt nyerték meg az ötkarikás labdarúgótorna döntőjét (2-1-re Ausztria ellen.) A holnapi finálé előtt mégis a franciák tűnnek magabiztosabbnak. „Most már nem állhatunk meg” – kürtölte világgá tegnap Lilian Thuram, de az eddig rendkívül csendes, visszafogott Raymond Domenech még rajta is túltett. „Még nem értük el a célunkat, ami kezdettől fogva a világbajnoki aranyérem” – mondta a szövetségi kapitány. Mint minden csapat, a francia is igyekszik szavakba önteni az összetartozás érzetét. A kékek az alábbit választották jelmondatul: „On vit ensemble, on meurt ensemble.” Tükörfordításban: együtt élünk, együtt halunk, szabadosabban: együtt sírunk, nevetünk. Arra utalva, hogy gerincét tekintve ugyanez a társaság lett világ- és Európa-bajnok 1998-ban és 2000-ben, majd esett ki szégyenszemre 2002-ben és 2004-ben. A csapat játékát ma is a Barthez, Thuram, Vieira, Zidane, Henry tengely határozza meg, amit az is mutat, hogy a franciák eddigi nyolc gólján csupán négy játékos osztozik: Henry (3), Zidane, Vieira (2-2), Ribery 1.
Az olaszoknál e tekintetben teljesen más a helyzet. A tizenegy gólt tízen szerezték, csupán Toni duplázott (Ukrajna ellen). Tottiékat több szempontból is a kiszámíthatatlanság jellemzi, ami újdonság. Nemcsak a kezdőtizenegy változik mérkőzésről mérkőzésre, hanem a taktika is: hol egy csatár, hol kettő, hol tíz emberrel való védekezés, hol nyílt támadójáték. Ez a tulajdonság mindenképpen az ő malmukra hajtja a vizet, így talán az sem számít nagy érvágásnak, hogy Nesta a döntőre sem épült fel. A franciáknál is egy futballista hiányzik, a csereként többször beállt Saha.
A korábbi meccsek lajstroma is az olaszoknak kedvez. A két együttes eddig 32-szer találkozott: olasz szempontból 17 győzelem, 8 döntetlen és 7 vereség. Mindez a világbajnokságokra leszűkítve már nem egyértelmű: 4 meccs, 2-2 győzelem. Ráadásul a legutóbbi vb-meccset, 1998-ban a franciák nyerték (0-0 után tizenegyespárbajban a negyeddöntőt). Ahogy a drámai kimenetelű Európa-bajnoki finálét is 2000-ben.
Hasonlóan színvonalas mérkőzést most is elfogadnánk, egyúttal megcáfolva a borúlátó jóslatot, miszerint a vb-ből hátra lévő két öszszecsapás 0-0-ra végződik, s akkor a 2006-os lesz minden idők legkisebb gólátlagú világbajnoksága. Ezzel szemben legyünk derűlátók: a vb nagyszerűen kezdődött, remélhetőleg ugyanúgy ér véget.
A várható kezdőcsapatok: Olaszország: Buffon – Zambrotta, Materazzi, Cannavaro, Grosso – Perrotta, Pirlo, Gattuso – Camoranesi – Totti, Toni. Franciaország: Barthez – Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal – Vieira, Makelele – Ribery, Zidane, Malouda – Henry.
A vb-döntőt az argentin Horacio Elizondo vezeti.
n
Gesztus Kahnnak. Oliver Kahn védi a németek kapuját a Portugália elleni mai bronzmérkőzésen. Állítólag társa, Jens Lehmann még csütörtökön ajánlotta fel Jürgen Klinsmann-nak: szívesen lemond Kahn javára a meccsről. A szövetségi kapitány elfogadta, ahogy Kahn is, aki – miként nyilatkozta – nem tartja alamizsnának a lehetőséget. Egyúttal ez lehet utolsó fellépése a válogatottban.
A németeknél hagyománya van annak, hogy a harmadik helyért a cserekapus védi a hálót. 1934-ben (Németország–Ausztria 1-0) Jakob Kresst, 1958-ban (Franciaország– NSZK 6-3) Kwiatkowski Hertenrathot, 1970-ben (NSZK–Uruguay 1-0) Wolter Maiert helyettesítette. A húzás csak 1958-ban nem jött be, de Kwiatkowski nem csak ezért a világbajnokságok történetének legszerencsétlenebb kapusa. Öszszesen két vb-meccsen védett, ez volt a második, az első pedig 1954-ből a 8-3-ra végződött Magyarország–Németország találkozó. Két fellépés, tizennégy gól, akkor is kellemetlen, ha csupán a véletlen műve.
A mai összecsapás előtt Kahn bevetése a „sztori”, amely azonban nem terelheti el a figyelmet a házigazdák gondjairól. Mertesackert már meg is műtötték, rajta kívül sérülés miatt Ballack, Friedrich és Klose játéka is kérdéses. A portugáloknál az eltiltott Ricardo Carvalho nem szerepelhet, Miguel sérüléssel bajlódik, de náluk inkább az jelenthet nehézséget, hogy képesek-e ráhangolódni a bronzmeccsre.
A várható kezdőcsapatok: Németország: Kahn – Nowotny, Metzelder, Huth, Lahm – Schneider, Kehl, Ballack (Odonkor), Borowski – Podolski, Klose. Portugália: Ricardo – Paulo Ferreira, Fernando Meira, Ricardo Costa, Nuno Valente – Costinha, Maniche, Figo, Cristiano Ronaldo, Deco – Pauleta.
Deák Dániel
Magyar Péter tombol a kudarcos kongresszus miatt
