Több csillogás, kevesebb csalódás

Egy világverseny akkor zajlott le gond nélkül, ha közben a rendezésről szó sem esett. A vasárnap befejeződött margitszigeti úszó Európa-bajnokságnak így már az hallgatólagos dicsérete, ha az értékelés megmarad a sport szűken vett keretei között.

Az úszás többek között azért remek sportág, mert a versenyzők teljesítménye önmagában mérhető, méghozzá századmásodpercnyi pontossággal, így egy-egy produkció megítéléséhez nem szükséges egyéb, relatív viszonyítási alap. Labdarúgásban például a szokásos kiadós verés után nehezen tesztelhető a „pedig mi mindent megtettünk” mentegetőzés valóságtartalma, de úszásban sokkal egyszerűbb a helyzet, aki pályafutása legfontosabb versenyén élete legjobbját éri el, azt nehezen illetheti szemrehányás. A magyar résztvevők kapcsán ezt azért nem árt már bevezetésként leszögezni, mert élve a házigazda lehetőségével, a mieink – a hosszú távok és a váltók kivételével – minden számban négy sportolót indíthattak, így olyanok is szerephez jutottak, akiknek egyébként életükben nem lenne lehetőségük világversenyen rajtolni.
Még szerencse, hogy a magyar úszósport a közelmúltban háromdimenzióssá vált, a vidéki bázisok kialakulásával és fejlődésével szélessége is lett. A rendezés jogán benevezettek így kevés kivételtől eltekintve nem égtek le, viszont 38-szor úsztak egyéni csúcsot, és nyolc számban 13 magyar rekord is született az Eb-n. A zöm tehát jól vizsgázott, de ettől még az is árulkodó tény, hogy hét érmünket mindöszsze hárman nyerték, közülük is tripláztak ketten, a női szakágban pedig csupán a 25 éves Kovács Ágnes jutott fel a dobogóra.
Ennek az az oka, hogy éppen a közvetlen elit utáni második kategória keltett csalódást. Hosszú Katinkát 400 vegyesen már az első napon kizárták rossz lábtempója miatt, és a legesélyesebb számában elszenvedett – az ő nézőpontjából ráadásul igazságtalan – trauma egész hetét beárnyékolta. Kis Gergőt az utolsó napon büntették ugyanezért ugyanebben az ágazatban, ezzel őt is megfosztották egy éremesélytől. Jakabos Zsuzsa csak magát és az ellenfeleket okolhatja, amiért kisebb csalódást okozott, de ebben a műfajban Gyurta Dániel vitte a prímet, hiszen 200 mellen 15 évesen ezüstérmes volt az olimpián, 17 évesen pedig 11. lett az Eb-n. Rá abszolút, de részben Jakabosra is igaz: még sokszor javíthatnak, de valószínűleg már csak egyszer hibázhatnak. Boulsevicz Beatrixé egészen más történet. Az ő formájával nem volt gond, ezt két országos csúcsa is jelzi, éppen ezen felbuzdulva vitte el a szíve a 200 pillangó döntőjében; az arany bűvöletében így maradt le az ezüstről és a bronzról is.
Az igazi nagyok azért hozták magukat. Kerékjártó Tamás ugyan nem sorolható közéjük, de 200 vegyesen elcsípett harmadik helyezése éppen ezért bravúr, Kovács Ágnes három bronza pedig triplán az. Ági tegnap nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy ezt a teljesítményt egyenértékűnek tartja 1999-es három isztambuli aranyával, és bár a jövőjéről még mindig nem nyilatkozott, sokat sejtetően hozzátette: időeredményei is azt mutatják, hogy a mellúszószámokban ott van a világ közvetlen élvonalában. Cseh László vegyes úszására ez fokozottan igaz, Laci sommásan így értékelte saját Eb-produkcióját: „Vegyesen nyernem kellett, de két éve a világcsúcs a célom, és csak akkor leszek maradéktalanul elégedett, ha megszerzem. Száz háton a legjobb időmet és érmet vártam, kétszázon viszont nem tűztem ki ilyen konkrét célokat magam elé, engem is meglepett, hogy háton minden fordítva történt.”
Ha csak az egyéni számokat nézzük, Cseh két aranyával és egy ezüstjével így is az Eb legeredményesebb férfi versenyzője lett, míg a nőknél a négyszeres bajnok francia Laure Manaudou utánozhatatlan tettet vitt végbe. A jelenben – és talán a jövőben – legalábbis utánozhatatlant, bár a múltból két négyszeres Eb-aranyérmest is ismerünk: egyikük Egerszegi Krisztina 1993-ból, másikuk az NDK-s Ute Geweniger 1981-ből. A döbbenetesen sokoldalú – 100 háton, 200 vegyesen, 400 és 800 gyorson első, utóbbi kettőn ráadásul világ-, illetve Európa-csúccsal – Manaudou és a három világrekordot döntött német gyorsúszók csodálata mellett elismeréssel adózhatunk a lengyel Otylia Jedrzejczaknak is, hiszen iszonyatos mélységből kapaszkodott vissza a dobogó tetejére. Tavaly súlyos autóbalesetet szenvedett, amelyben öccse életét vesztette, de ő is több hónapos kórházi ápolásra szorult, idén pedig kétszeres aranyérmesként zárta az Eb-t. Példája a mi leszerepelt versenyzőinket is ösztönözheti: lám, mindenhonnan van visszaút.