Thorpe befejezte pazar pályafutását

Öt olimpiai és tizenegy vb-aranyérem, valamint huszonhárom világcsúcs birtokosaként Sydneyben rendezett sajtótájékoztatóján bejelentette visszavonulását Ian Thorpe, az ausztrál és a nemzetközi úszósport egyik legnagyobb, emblematikus alakja. Eredménysorát nézve senkiben nem maradhat hiányérzet – az életkorát tekintve ellenben igen, hiszen mindössze 24 évesen döntött a búcsú mellett. Ezzel rajongóit elkeserítette, vádlóinak pedig már-már újabb igazolást adott.

Nehéz döntést hoztam meg, de az órámra néztem, és azt mutatta, hogy most jött el az idő. Csodálatos és sikeres pályafutás áll mögöttem, de már nem hajt a vágy, hogy aranyérmeket nyerjek, vagy világcsúcsokat döntsek – jelentette ki az ausztrálok imádott „Torpedója”, elvi lezárását adva annak a gyakorlati ténynek, hogy az athéni olimpia óta nem szerepelt számottevő nemzetközi viadalon.
Fiatalon fejezte be, de fiatalon is kezdte. Minden idők legifjabb férfi úszójaként nyert egyéni világbajnoki címet 1998-ban Perth-ben 400 gyorson, és abban a ritka szerencsében volt része, hogy két év múlva az olimpián is hazai közönség előtt parádézhatott. Sydneyben három aranyat söpört be, az athéni kettővel együtt ez öt; egyetlen ausztrál sportolónak sincs ennyi, mint ahogy 11 vb-elsőségével is csúcstartó, ráadásul ő az egyetlen, akit a Swimming World Magazine négy esztendőben is a földkerekség legjobbjának választott. Ilyen dicsőséglistával nem csoda, hogy hazájában bálványozzák, de igazi őrület 2001-ben Japánban fogadta. Magam is döbbenten tapasztaltam, amint cingár és mélynövésű ázsiai sihederek mászkálnak a 195 centis, 105 kilós Thorpe-ot majmolva, még a frizurájukkal is, és az idol még az ő várakozásaikat is messze felülmúlta, amikor Fukuokában hat világbajnoki diadalt aratott.
Addigra persze már szépen bővült az ellentábora is. Elsőként Manfred Thiesmann német edző vádolta burkoltan doppingolással, amikor 1999-ben kijelentette: „Nem titok, hogy Lambertit valósággal felpumpálták, ezért azt hittük, rekordjai megdönthetetlenek maradnak. Erre Thorpe nemhogy megjavította, hanem mindjárt másodpercekkel javította meg őket.” A „védelem” a klasszis utánozhatatlan technikájával, egyedi mentális és fizikai adottságaival magyarázta a szédítő teljesítményeket, de Chris-Carol Bremer német kapitánynak erre is megvolt a válasza: valóban aránytalanul nagyok a kéz- és lábfejei, csakhogy ez egyértelműen növekedési hormon használatára utal. Az olaszok azután csatlakoztak ehhez az akcióhoz, hogy a 400 gyors sydneyi fináléjában „Thorpey” világcsúcsot repesztve verte tönkre azt a Massimiliano Rosolinót, akinek a szervezetében egy titokban elvégzett otthoni vizsgálat abnormális mennyiségű növekedési hormont mutatott ki.
Az ausztrált azonban soha nem kapták rajta, hazájában legfeljebb a 2004-es athéni 400 gyors körüli hercehurca apasztotta a népszerűségét. Az olimpiai válogatón ugyanis szabálytalan rajt miatt kizárták, de a hívek hada mégis visszakönyörögte. John Howard miniszterelnök például kijelentette, nemzeti tragédia lenne, ha nem indulhatna, a javára visszalépő Craig Stevenst pedig 130 ezer ausztrál dollárral győzte meg a Seven Network csatorna. Kieren Perkins „az ausztrál sport nagyon szomorú meséjeként” írta le az esetet, amely azért vidámabb véget ért, hiszen Thorpe végül nagy nehezen megnyerte a 400 gyorsot. A célba érve patakzott a könnye – korábban mindig az szúrt szemet, hogy semmiféle gesztus nem látszott rajta, 400 vagy éppen 800 méter őrült tempójú leúszása után még csak nem is kapkodta a levegőt –, utóbb mégis azt bizonygatta, hogy nem sírt.
Ő lehetett volna az első férfi úszó, aki három olimpián győz ugyanabban a számban, de ezt a lehetőséget már feladta. Bár sajtótájékoztatóján az angolszászoknál amúgy végképp semmi érdemit nem jelentő „soha ne mondd, hogy soha” fordulattal nyitva hagyott egy kiskaput, de ha a jövő évi Melbourne-i vb-t van szíve kihagyni, akkor kizárt, hogy 2008-ra Pekingre összeszedje magát. Különösen azok után, hogy a napokban ismét doppingellenőrök riogatták.
Pedig korábban, a 2012-es New York-i olimpiai pályázat egyik szószólójaként még azt ígérte, ha az amerikai metropolis befut, ő is kitart a versenyzés mellett harmincéves koráig. Elkötelezettsége abból fakadt, hogy ama 2001. szeptember 11. reggelén éppen New Yorkban, a World Trade Center tövében toporgott, de aztán elindult – jó időben, jó helyre. Így lehetett belőle 24 éves korára visszavonultan is örökös bajnok és multimilliomos, többek között az Adidas, a Quantas és a Telstar támogatottja.
Úgyhogy a jövőben is nagy lábon élhet, mindenféle növekedési hormon nélkül is.