Amikor a norvégok első vb-diadalukat aratták, igazán nem kellett messzire utazniuk, hiszen az 1999-es finálét Lillehammerben rendezték, a mostanit viszont a kézilabdázás történetében első ízben a déli féltekén. Érdekesség, hogy tizenkét esztendeje is Franciaország volt a döntőbeli ellenfél, mi több, kuriózum, hogy a jelenlegi két tréner már akkor ott ült a kispadokon; Olivier Krumbholz szövetségi kapitányként, Thorir Hergeirsson még csak Marit Breivik asszisztenseként.
A végjáték kapcsán többször elhangzott, hogy a franciák két sérült klasszisuk, Mariama Signate és Allison Pineau nélkül voltak kénytelenek kiállni, de azt se feledjük, hogy a norvégok eleve Gro Hammerseng és Tonje Larsen nélkül érkeztek a vb-re. A nyitányon ki is kaptak a németektől, akiknek aztán mégis be kellett érniük a 17. hellyel.
Lökéék elsőségének saját magukon kívül minden bizonnyal a svédek örülnek a legjobban, mert így Eb-másodikként nekik is megadatik a közvetlen kvalifikáció a londoni olimpiára, míg a jövő májusi ötkarikás selejtező három házigazdája Franciaország, Spanyolország és Dánia lehet. Mellettük a vb-ről Brazília, Oroszország és Horvátország, a tavalyi Eb-ről teljes bizonyossággal Románia, valamint nagy valószínűséggel Montenegró vehet részt e tornán, és a felsorolás ki is rajzolja a női szakág európai hatalmi centrumait. Skandinávia vezető szerepe nemcsak Norvégia uralkodásával erősödött, hanem azzal is, hogy a svédek végérvényesen felzárkóztak a két északi nagyhatalom mellé, a franciák 2009 után második vb-döntőjüket vívhatták (igaz, mindkettőt elveszítették), a harmadik spanyolok és az ötödik brazilok minden idők legjobb helyezését érték el. A 2005-ben, 2007-ben és 2009-ben sorrendben háromszor győztes oroszok számára már nem jelentett ingert az 5. helyért küszködni, különösen nem a feltüzelt házigazdával szemben. A franciák és a spanyolok előtt bizonyára óriási vonz- és húzóerő a férfi vonal kimagasló színvonala, a németeknél a jelek szerint ennyi még nem elég. Illetve arra elég volt, hogy a mieinket kiejtsék a júniusi pótselejtezős párharcban.
Magyarország így 1990 után több mint két évtizeddel maradt le a világbajnokságról, és az olimpiáról is 1992-t követően hiányzik majd Londonból. Ha feltétlenül akarunk találni a magunk számára valami biztatót a vb kapcsán, legfeljebb annyit mondhatunk, 1965 óta (akkor mi nyertük a vb-t) most fordul elő először, hogy a győri Lunde Haraldsen és Löke személyében aktuális világbajnok magyar klubban szerepel.
Ez persze igen sovány vigasz; Tatabányától Nyíregyházáig különösen az.
