Múlt szombat óta, amikor a nyílt utcán rosszul lett – infarktust kapott – és mesterséges kómában tartották a madridi Gregorio Maranón klinikán, tudni lehetett, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezik az elkerülhetetlen. És hétfőn délután megállt Alfredo Di Stéfano, a Real Madrid tiszteletbeli elnöke és története legfényesebb csillagának a szíve. Három nappal élte túl nyolcvannyolcadik születésnapját, és nyolc évvel meghitt barátját és nélkülözhetetlen játszótársát, Puskás Ferencet.
Alfredo Di Stéfano Laulhé 1926. július 6-án született Buenos Airesben, az argentin főváros Barracas nevű negyedében, a José Aarón Salmún Feijoo utca 770-es szám alatt. Édesapja, Alfredo 1910 és 1912 között a River Plate igazolt labdarúgója volt. Az idősb Alfredo és neje, Eulaila három gyermeket nevelt: a kis Alfredót, valamint Tuliót és Normát. A Di Stéfano család egyébként olasz eredetű volt, a nagypapa még Capri szigetén született.
Ott, Barracas macskaköves utcáin, a Buenos Aires folyócska partján rúgott bele először a labdába a későbbi Szőke Nyíl, ahol „minden gyerek a labdát kergette”, írja visszaemlékezésében Di Stéfano. Ez már a harmincas években volt, a katonai junta 1930-as hatalomra kerülése után.
Hétéves volt a kis szőke, amikor leigazolta az „Unidos y venceremos”, azaz „Egységesek vagyunk, és győzni fogunk” elnevezésű csapatocska, de a kis Alfredo már hétéves kora óta a River Plate sociója, azaz bérletes tagja volt, jóllehet a család a Boca Juniors stadionjához lakott közel.
„A környékünkön legalább negyven srác jobban futballozott nálam, meg sem fordult a fejemben, hogy valaha profi labdarúgó lehetek. csakhogy a legtöbben – velem ellentétben – a tanulást választották”, emlékezik szerényen Di Stéfano.
A nagy pillanat tizennyolc éves korában jött el: próbajátékra hívták álmai klubjához, a Riverhez, és bevált. A futball új csillaggal gazdagodott.
Akkoriban a „La Máquina”, a Muñoz, Moreno, Pedernera, Labruna, Loustau összetételű, „Gépezet” névre keresztelt ötösfogat ontotta a gólokat a Riverben. Alfredo 1944. augusztus 7-én mutatkozott be a csapatban, a San Lorenzo ellen, de nem rúgott gólt, sőt, ki is fordult a bokája. Legközelebb 1945-ben lépett pályára az Huracán ellen, majd kölcsön adták az El Globónak, ahol 25 meccsen tíz gólt szerzett, és ezzel be is futott, Visszarendelték a Riverhez, és első teljes szezonjában 30 meccsen szerzett 27 góljával gólkirály lett. Robert Neuberger, az El Gráfico újságírója ekkor keresztelte el Szőke Villámnak (Saeta Rubia), mert még szőke volt – később megkopaszodott –, és villámgyors.
