Múlt szombat óta, amikor a nyílt utcán rosszul lett – infarktust kapott – és mesterséges kómában tartották a madridi Gregorio Maranón klinikán, tudni lehetett, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezik az elkerülhetetlen. És hétfőn délután megállt Alfredo Di Stéfano, a Real Madrid tiszteletbeli elnöke és története legfényesebb csillagának a szíve. Három nappal élte túl nyolcvannyolcadik születésnapját, és nyolc évvel meghitt barátját és nélkülözhetetlen játszótársát, Puskás Ferencet.
Alfredo Di Stéfano Laulhé 1926. július 6-án született Buenos Airesben, az argentin főváros Barracas nevű negyedében, a José Aarón Salmún Feijoo utca 770-es szám alatt. Édesapja, Alfredo 1910 és 1912 között a River Plate igazolt labdarúgója volt. Az idősb Alfredo és neje, Eulaila három gyermeket nevelt: a kis Alfredót, valamint Tuliót és Normát. A Di Stéfano család egyébként olasz eredetű volt, a nagypapa még Capri szigetén született.
Ott, Barracas macskaköves utcáin, a Buenos Aires folyócska partján rúgott bele először a labdába a későbbi Szőke Nyíl, ahol „minden gyerek a labdát kergette”, írja visszaemlékezésében Di Stéfano. Ez már a harmincas években volt, a katonai junta 1930-as hatalomra kerülése után.
Hétéves volt a kis szőke, amikor leigazolta az „Unidos y venceremos”, azaz „Egységesek vagyunk, és győzni fogunk” elnevezésű csapatocska, de a kis Alfredo már hétéves kora óta a River Plate sociója, azaz bérletes tagja volt, jóllehet a család a Boca Juniors stadionjához lakott közel.
„A környékünkön legalább negyven srác jobban futballozott nálam, meg sem fordult a fejemben, hogy valaha profi labdarúgó lehetek. csakhogy a legtöbben – velem ellentétben – a tanulást választották”, emlékezik szerényen Di Stéfano.
A nagy pillanat tizennyolc éves korában jött el: próbajátékra hívták álmai klubjához, a Riverhez, és bevált. A futball új csillaggal gazdagodott.
Akkoriban a „La Máquina”, a Muñoz, Moreno, Pedernera, Labruna, Loustau összetételű, „Gépezet” névre keresztelt ötösfogat ontotta a gólokat a Riverben. Alfredo 1944. augusztus 7-én mutatkozott be a csapatban, a San Lorenzo ellen, de nem rúgott gólt, sőt, ki is fordult a bokája. Legközelebb 1945-ben lépett pályára az Huracán ellen, majd kölcsön adták az El Globónak, ahol 25 meccsen tíz gólt szerzett, és ezzel be is futott, Visszarendelték a Riverhez, és első teljes szezonjában 30 meccsen szerzett 27 góljával gólkirály lett. Robert Neuberger, az El Gráfico újságírója ekkor keresztelte el Szőke Villámnak (Saeta Rubia), mert még szőke volt – később megkopaszodott –, és villámgyors.
Hamarosan bekerült a válogatottba is, ahol hat mérkőzésen ugyanannyiszor volt eredményes. 1947-ben bajnokságot nyert a Riverrel – az egyetlent –, a következő évben másodikak lettek. A következő évben a bérviták megbénították az argentin futballt, és 1949-ban Di Stéfano kapva kapott a bogotai Millonarios ajánlatán, ahol nem volt érvényes a FIFA eltiltása.
Alfredo Di Stefano soha többé nem játszott szülőhazájában.
Pedernera, a River korábbi legendás centere volt akkoriban a Millonarios edzője, ő hívta Di Stéfanót. A többi argentin emigránssal az akkori idők legerősebb klubcsapata volt a Kék Balett, amellyel 1949-ben, 1951-ben és 1952-ben is kolumbiai bajnokságot nyert. És ekkor történt, hogy a Millonariost meghívta a Real Madrid fennállása ötvenedik évfordulójára. A Kék Balett megverte a Realt, Di Stéfano két góljával. Egész Madrid szerelembe esett a Szőke Nyíllal, élen az elnökkel, Santiago Bernabéuval...
Di Stéfano játékjogát fele-fele arányban a River és a Millonarios birtokolta, s amikor 1953 januárjában a játékos Josep Samitier, a Barcelona menedzsere kíséretében leszállt a repülőgépről a madridi Barajas reptéren, majd vonattal elindultak a katalán város felé, öldöklő harc indult meg Di Stéfanóért. Samitier megvette Di Stéfano játékjogának a felét a Rivertől, s utána hónapokig Kubala Lászlónál lakott az argentin fenomén. De eközben a Real Madrid megvásárolta a másik 50 százalékot a Millonariostól. Patthelyzet alakult ki, végül a Franco-rezsim némi ráhatására a Barca engedett, és a Szőke Nyíl a Madridé lett.
„Éjjel indultunk el a feleségemmel és a két lányunkkal, Nanett-tel és Silvanával Barcelonából, fél tizenegykor érkezett meg a vonatom Madridba, és fél négykor már játszottunk a Nancyval úgy, hogy három hónapja nem rúgtam labdába, és volt rajtam vagy hat kiló túlsúly. Sebaj, a pályaudvarról a stadionba siettem, beszálltam, és bár 4-2-re kikaptunk, a 67. percben befejeltem életem első gólját a Madrid színeiben. Amit 417 követett...”, idézi fel a hősi időket önéletrajzában.
Diadalmenet kezdődött, a hirdetők rákaptak Di Stéfanóra, ő lett Spanyolország első mediatikus sportolója. Még nejlonharisnyákat is árultak az ő arcképével...
Di Stéfano érkezése mindent megváltoztatott a Real Madridnál. Előzőleg 21 évig nem nyert bajnokságot a csapat. Vele azonnal, 28 meccsen 27 gólt szerez az új csillag. És 1955-ben útjára indul a Bajnokcsapatok Európa Kupája, a Madrid hitbizománya: az első öt kiadást Di Stéfano és csapata nyeri meg! Ehhez járul 11 év alatt nyolc bajnoki cím, öt Pichichi-trófea (1954, 1956, 1957, 1958, 1959), meg az „apró”. No és persze a két aranylabda, 1957-ben és 1959-ben.
Az öt BEK-győzelem közül természetesen az ötödik a legemlékezetesebb, 1960. június 18-án a glasgow-i Hampden Parkban, 127 621 néző előtt: a 7-3-as győzelem az Eintracht Frankfurt felett. Négy gólnak Puskás Ferenc a szerzője, háromnak Di Stéfano, és az utolsó percben Alfredo még rúgott egy kapufát!
1958 nyarán Puskás Ferenc megérkezett Madridba, legalább tíz kiló felesleggel a dereka körül. Antonio Calderón, a csapat egyik vezetője megkérdezte Di Stéfanót, mi a véleménye Öcsiről, akit akkor még nem hívtak Panchónak. „Jobban bánik a labdával a bal lábával, mint én a jobb kezemmel...”, hangzott a válasz.
Di Stéfano csodálta Puskást, akivel – és Kopával, Riallal és Gentóval – a futballtörténelem talán legjobb támadósorát alkották.
„Én neveztem el Panchónak. Neki köszönhetem, hogy harminc fölött megújultam. Megbeszéltük, hogy csak iramodjak meg az ellenfél kapuja felé, amikor meghallom a kiáltását, hogy Stefiiii! Elkezdődött a meccs, és pár perc múlva hallom a vijjogást. Megindultam, lesz, ami lesz. És egyszer csak a labda ott volt a lábam előtt, csak be kellett rúgnom. Máskor tőlem kapott labdát, hátrafordult félig, és odakiáltotta nekem: Gól! majd ellőtte a labdát, és tényleg gól volt. ilyet senki mástól nem láttam, hogy előre bekonferálta a gólt...”
1963. augusztus 20-án, Caracasban, a klubcsapatok világbajnokságán elrabolják Di Stéfanót. A tettesek a venezuelai Nemzeti Felszabadítási Front nevű gerillaszervezet emberei a Hotel Potomac 218-as szobájából. 57 óráig tartották fogva, nem bántották, sőt, narancslével, kávéval és cigarettával kínálták, végül elengedték. Sohasem derült ki, mi volt az emberrablók követelése...
Di Stéfano nagy bánata volt, hogy sohasem játszott világbajnokságon. Az 1950-es vb idején a kolumbiai kalózligában szerepelt, az 1954-esre Argentína nem ment el. Aztán 1956-ban felvette a spanyol állampolgárságot, és 1957. január 30-án be is mutatkozott a válogatottban, Spanyolország 5-1-re verte Hollandiát Di Stéfano mesterhármasával. Csakhogy Spanyolország kiesett az 1958-as vb selejtezőjén. Az 1962-es vb-re már kijutott Spanyolország, nem kis részben Di Stéfanónak köszönhetően, aki azonban megsérült a vb előtt, és nem utazhatott Chilébe.
A France Football 1989-ben megválasztotta minden idők legjobb labdarúgójának, és megkapta a Szuper Aranylabdát Johan Cruyff és Pelé előtt.
Idős korában a Real Madrid tiszteletbeli elnöke volt, halálával betölthetetlen űrt hagyott maga után.
Befejezésül nézzük meg tíz legszebb gólját:
ALFREDO DI STÉFANO
Született: 1926. július 4., Buenos Aires
Válogatottság/gól: Argentína színeiben 6 mérkőzés / 6 gól, Kolumbia színeiben 4 mérkőzés, Spanyolország színeiben: 31/23
Klubjai játékosként: River Plate (1945–1951), Huracán (1946), Millonarios (1951–1953), Real Madrid (1953–1964), Espanyol (1964–1966)
Klubjai edzőként: Elche, Boca Juniors, Valencia, Sporting CP, Rayo Vallecano, Castellón, Valencia, River Plate, Real Madrid
Legjelentősebb eredményei játékosként:
- Copa America-győztes Argentínával (1947)
- argentin bajnok (1945, 1947)
- kolumbiai bajnok (1949, 1951, 1952)
- spanyol bajnok (1954, 1955, 1957, 1958, 1961, 1962, 1963, 1964)
- BEK-győztes (1956, 1957, 1958, 1959, 1960)
- aranylabdás (1957, 1959)
- Az Év Játékosa Spanyolországban (1957, 1959, 1960, 1964)
- spanyol gólkirály (1954, 1956, 1957, 1958, 1959)
