időjárás 1°C Andor, András 2021. November 30.
logo

Szabics Imre: Gyalázatos teljesítményt nyújtottunk

Magyar Nemzet
Forrás: Nso.hu
2021.10.23. 09:00 2021.10.23. 11:13
Szabics Imre: Gyalázatos teljesítményt nyújtottunk

Hiába játszott péntek este közel nyolcvan percig emberelőnyben a Mol Fehérvár, képtelen volt bevenni a tabella utolsó helyén álló Újpest kapuját. Sőt, a lilák megszerezték idénybeli első győzelmüket a labdarúgó NB I 10. fordulójában. Az 1-0-ra végződött mérkőzés után a hazaiakat irányító Michael Oenning felszabadultan értékelt, míg a vendégek részéről Szabics Imre borzalmasan gyalázatosnak nevezte csapata teljesítményét.

– Semmi sem hasonlítható a győzelem ízéhez – szögezte le Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője. – Végre két egymást követő találkozót tudtunk lehozni kapott gól nélkül, a mai győzelemmel újra versenyben vagyunk, ezzel, amilyen gyorsan csak lehet, megkezdhetjük a visszakapaszkodást a tabella utolsó helyéről. Megmutatta a csapatom, milyen erős mentálisan. Ugyanakkor olyat tapasztaltam az elmúlt tíz mérkőzésen, amit még soha sem: tíz meccsből négyet emberhátrányban fejeztünk be, mert piros lapot kapott valamelyik játékosunk. Szintén fura, hogy amikor emberhátrányban vagyunk, mindig sikerül gólt lőnünk; ez minőséget jelent, mutatja, mire képes a csapat. Nem vádolhatja az Újpestet senki, hogy nem komplett, összeszedett gárda, hiszen a Fehérvár ellen nyolcvan percig emberhátrányban játszottunk, mégis nyertünk. Nagyon édes ez a győzelem!

Mondani sem kell, Szabics Imre, a Mol Fehérvár vezetőedzője roppant csalódott.

– A mérkőzés előtt azt mondtam, hogy az Újpest olyan, mint egy sebzett bokszoló: hiába volt már padlón, attól még veszélyes, mert nagyot tud ütni. Úgy tűnik, elsősegélynyújtásban jók vagyunk, mert gyalázatos teljesítményt nyújtva sikerült feltámasztunk az Újpestet. A félidőben átbeszéltük, hogy csak a kontrákra kell majd figyelnünk, hiszen emberelőnyben vagyunk, de nem tudtuk azt az egy szem csatárt kontrollálni, rögtön három nagy helyzete is lett az Újpestnek. A góltól elbizonytalanodott a csapat, nem működött a passzjátékunk sem. A múlt heti jó játék után értetlenül állok a mai teljesítmény előtt. A Honvéd ellen a középszerűségtől eltoltuk a teljesítményünket felfelé, de ma ez nem sikerült.

Felmerült a sajtótájékoztatón, hogy a vezetőedző tervez-e retorziókat.

– Mindenek előtt újra meg kell még néznem ezt a találkozót. Nagyon bántja ez a meccs az embert, hatalmas lehetőséget szalasztottunk ma el. Borzalmasan bosszant, hogy a múlt hét után nem tudtuk újra megszerezni a három pontot, és nem tudtunk felzárkózni az élbolyhoz – mondta Szabics Imre.

– Nehéz mit mondani egy ilyen meccs után – értekelt közvetlenül a lefújás után a fehérváriaktól Viszar Muszliu. – Ez volt az egyik legrosszabb mérkőzésünk, sajnos beleértve az én nagy hibámat is. Talán a piros lap után túlságosan kényelmesen játszottunk, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak. A sors megbüntetett bennünket mindezért. Nem voltunk ma méltóak a klub színeinek viselésére. Mindenki pontosan tudja közülünk, hogy Vidi-mezben nem elég az, amit ma mutattunk a pályán.

(Az Újpest gólja az 51. percben született: Bamgboye labdát vesztett a lilák térfelén, az előrevágott labdánál Muszliu bizonytalankodott, így Csongvai élt a lehetőséggel, a kapus mellett ellépve, 11 méterről az üres kapuba gurított.)

Borítókép: Szabics Imre. Forrás: Molfehervarfc.hu