Akadt egy boldog magyar a franciák elleni sima vereség után

Bravúrban reménykedtünk, de a magyar férfi-kosárlabdaválogatott nagyon sima, 78-54-es vereséget szenvedett a B csapatával felálló, idén olimpiai ezüstérmes Franciaország ellen Kaposváron hétfőn. A főszereplők borzalmas támadójátékról beszéltek, de legalább a sportág nagy tehetségének volt egy emlékezetes pillanata.

2021. 11. 30. 7:16
null
20211129 kaposvar magyar orszag francia orszag ferfi kosarlada merkozes havran zoltan magyar nmezet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lényegében már az első negyedben eldőlt a franciák elleni világbajnoki selejtező. Mindössze nyolc pontot ért el a magyar válogatott, amely ellenben huszonegyet kapott. Innentől sejteni lehetett, hogy az eleve jobb játékerőből álló Franciaország rutinból nem hagyja majd igazán szorossá válni a találkozót.

Mégiscsak az idei olimpia ezüstérmeséről volt szó, még akkor is, ha az NBA-ben és az Euroligában szereplő sztárok otthon maradtak, ráadásul a vb-selejtezőkre behívott egyetlen tokiói kerettag, Andrew Albicy sem lépett pályára Kaposváron.

Tehát egyetlen olimpiai érmest sem láthatott a közönség, de fizikailag a franciák B csapata is a magyar fölé nőtt. Így is olyan játékosok alkották, mint például a Valenciában szereplő, Louis Labeyrie, akit képtelenek voltunk féken tartani – mindössze 17 percet töltött a pályán, ami alatt 19 pontot szórt.

Elsősorban mégsem a védekezéssel volt a probléma, a 78 kapott pontra nem lehet különösebb panasz, ellenben a magyar válogatott támadójátéka rendkívül akadozott és pontatlan volt. Mintha megremegtek volna a kezek, ami Franciaország ellen nem megengedhető.

– Nagyon rosszul játszottunk támadásban, az ötvennégy pont kevés – ismerte el a falcós Perl Zoltán, aki csereként beállva, a maga tíz pontjával így is a válogatott második legeredményesebb tagja volt a 14 pontos Benke Szilárd után. – A kapott pontmennyiség nem rossz, de a támadás nem ment. 

Mindent kihagytunk amit ki lehetett, olyanokat, amikből máskor tízből kilencet bedobunk, most tízből egy sikerült.

A kép csalóka: Labeyrie és a franciák magasan a magyarok fölé nőttek Fotó: Havran Zoltán

A statisztikák is azt mutatták, hogy borzalmas volt a magyarok dobóhatékonysága. A duplákat mindössze 39, a hárompontosokat 18 százalékkal értékesítette a csapat, de még a büntetők is csak 66 százalékban sikerültek. Viszonyításképpen a franciák százalékai ugyanebben a sorrendben így alakultak: 74, 36, 83.

A gyengének bizonyuló támadójáték mellett az első negyedben hiányzó agresszivitást emelte ki a sima vereség okaként Pór Péter, aki a portugáliai első fordulós győzelem után másodszor helyettesítette a koronavírus-fertőzés miatt hiányzó Ivkovics Sztojan szövetségi kapitányt a magyar kispadon. – Gratulálok a francia csapatnak, megérdemelten nyertek – fogalmazott Pór. – A mérkőzés elején beragadtunk, a franciák más sebességben játszottak, nem voltunk elég kemények, agresszívak, hagytuk őket játszani.

A mérkőzés után a csalódott magyar kosárlabdázók, akik alighanem maguktól is többet vártak, az öltözőbe vonultak, egyvalaki azonban mosolygósan kint maradt nyilatkozni. Ő nem más volt, mint a 19 éves Maronka Zsombor, aki ezen a mérkőzésen debütált a felnőtt válogatottban. A Szegeden született, 208 centiméter magas játékos mindössze 12 évesen került a spanyol Badalonához, amelyben már az élvonalban szereplő felnőttcsapatban szerepel.

– Régóta vártam erre a pillanatra, végre eljött – árulta el Maronka a válogatottan való bemutatkozása után. – Még nagyobb lett volna az öröm, ha nyerni tudunk, de sajnos nagyon sima meccs volt. Én azért nagyon örülök. Végig pozitív voltam, reméltem, hogy vissza tudunk kapaszkodni a meccsbe, de a franciák ellen nem egyszerű. 

Az elején nem szabadott volna engedni, hogy így elhúzzanak, de a legvégéig harcoltunk. 

A magyar kosárlabdázás talán elsőszámú tehetsége négy percet töltött a pályán, ami alatt egyszer próbálkozott dobással, és a triplája sikeres volt, a közönség pedig vastapssal jutalmazta meg. – Én voltam a fiatal a pályán, biztos ez is számított, hogy a közönséggel együtt így meg tudtuk élni ezt a pillanatot – mondta Maronka az első válogatottbeli kosaráról. – Jól érzem magam a csapatban, az elején nehezen indult a kommunikáció, de már megtaláltam az összhangot mindenkivel. Utazom vissza Badalonába, most már a klubszezonra koncentrálok újra.

A magyar válogatott februárban a Montenegró elleni két meccsel folytatja a 2023-as világbajnokság selejtezőjének első csoportkörét. A portugáliai győzelemmel és a franciák elleni vereséggel Pór Péter szerint teljesítették a minimumot az első két fordulóban. – Hoztuk a kötelezőt a portugálok elleni győzelemmel, amelynek nagyon nagy értéke lehet még. A franciák ellen szerettünk volna jó játékkal és meglepetéssel kirukkolni, de ez nem a mi napunk volt.

A selejtezők első csoportkörében minden négyesből a legjobb három válogatott jut tovább, ám nem mindegy, hány ponttal, az eredményeket ugyanis viszik tovább a csapatok a következő körbe.

Világbajnoki selejtezők, E csoport, az állás két forduló után: 1. Franciaország 4, 2. Montenegró 3 (150-142), 3. Magyarország 3 (135-153), 4. Portugália 2.

Borítókép: Perl Zoltán küzd a francia túlerővel szemben (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.