A Real Madrid úgy várhatta a madridi „kis derbit” – mert a nagy az természetesen az Atlético elleni összecsapás –, hogy a La Ligában 19 mérkőzésen 46 pontot szerezve vezeti a tabellát, megelőzve az egy meccsel kevesebbet játszott, 38 pontos Sevillát, míg a Getafe csupán a 16. helyen állt 15 pontjával. Ám utóbbi a legutóbbi négy meccsén nem kapott ki hazai pályán, az összes bajnoki találkozóját nézve pedig a legutóbbi ötből kettőt megnyert három döntetlen mellett. S most is remekül kezdett, a 9. percben megszerezte a vezetést. A Realból Milito ügyetlenkedett a saját 16-osán, Enes Ünal elvette tőle a labdát, majd a 24 éves, 24-szeres török válogatott csatár Courtois mellett belőtte a kapuba (1-0). Ez lett tehát 2022-ben az első gól a spanyol élvonalban. A vendégek gyorsan magukhoz tértek, és háromszor is közel voltak az egyenlítéshez. Modric kétszer is nagy lövést eresztett meg, de az elsőt Soria kapus szögletre ütötte, a második pedig a lécen csattant. A 20. percben Kroos kapu fölé lőtte a maga helyzetét. Azt mondani sem kell, hogy a Real játékosai a folytatásban is jóval többet birtokolták a labdát, de ezzel semmire sem mentek. Fordulás után a 77. percben Casemiro hatalmas lövését hárította nagy bravúrral Soria, s a hazai védelem ezt követően is jól állt a lábán. A 91. percben Soria Isco fejesét védte, s ugyan nyolc perc volt a hosszabbítás, a királyi gárdán ez sem segített. A Getafe 1-0-ra legyőzte a Real Madridot – a találkozó legjobbjának David Soriát választották –, így hatalmas meglepetéssel kezdődött az év a spanyol futballban. A Real a 2021/22-es bajnokságban a második vereségét szenvedte el, s tíz év után kapott ki a Getafétől.
– Egy egyéni hiba döntötte el a meccset, amit az egyik legjobbunk követett el, de ez van… – nyilatkozta a lefújás után csalódottan Casemiro.
A címvédő Atlético Madrid házigazdaként 2-0-ra legyőzte a Rayo Vallecano gárdáját. A hazaiak mindkét gólját az argentin Ángel Correa szerezte, csapata négy vereség után győzött ismét a La Ligában, és megelőzte a tabellán a Rayót. A Granada immár hat forduló óta veretlen, miután gól nélküli döntetlent játszott a 47. percben emberhátrányba került Elche otthonában. A Real Betis 2-0-ra alulmaradt otthon a Celta Vigóval szemben. A vendégeknél Iago Aspas az első félidő záró szakaszában 11 perc alatt duplázott, első gólját büntetőből szerezte. Az Alavés – amelynek kispadján ezen a mérkőzésen mutatkozott be az új vezetőedző, José Luis Mendilibar – 1-1-es döntetlent játszott a vendég Real Sociedaddal. Előbbi csapat hét, utóbbi hat forduló óta nyeretlen a pontvadászatban. A Barcelona 1-0-ra győzött a Mallorca otthonában. A vendégeknél Xavi Hernández vezetőedző betegség, sérülés és eltiltás miatt összesen 16 játékosára nem számíthatott. A szünet előtt Oscar Mingueza beadását Luuk de Jong fejelte be, ez lett a meccs egyetlen gólja.