Ha valaki, akkor a korábbi hadifogoly megérdemelte az életműdíjat

Az MSÚSZ-életműdíjas Raduly József meghatottan fogadta az elismerést a Postás-pályán – a 94 éves sportember pályafutását megrövidítette a hatéves szovjet fogság, a Vasas meghatározó alakjaként bajnokságot és két Közép-európai Kupát nyert, a válogatottban Sebes Gusztáv bizalmatlansága miatt csak kétszer szerepelt.

Raduly József míves trófeát, oklevelet vett át a Mediaworks sportfőigazgatójától, Ballai Attilától (jobbra), a Postás SE elnökétől, Vörös Józseftől és az MSÚSZ elnökétől, Szöllősi Györgytől Fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre

„Megérdemlem én ezt?” – gondolhatta akkor is, amikor a fogolyélet után újra megerősödve hiába futott kiváló idényt a Postásnál 1952–1953-ban, nem teljesülhetett ősfradistaként dédelgetett álma; az akkor éppen Kinizsi néven szereplő ferencvárosi egyesület a közönség kívánsága ellenére sem akarta átigazolni. Pedig szerény körülmények között élő fiatalemberként nem kért mást az aláírásáért Száraz István elnöktől, csupán egy öltönyt. „»Mást nem?«, kérdezett vissza, de látszott, nemigen akarja, hogy odakerüljek. Mondtam, nem, itt szedtem gyerekként labdát, fradista vagyok. Lerázott, neki olyan kell, aki szívből jön. El is keseredtem, mert hát én szívből jöttem. De Barótiék megkerestek. Ennyi év távlatából némileg megértem Szárazt: volt baja elég, mert ez már a Kinizsi-korszak volt, nem kellett neki egy Hunyadi-páncélos.”

Katonamúltja miatt kissé csúfondárosan Hunyadinak becézte őt Sebes Gusztáv szövetségi kapitány, és a rosszal­lást sugalló elnevezésnek a pártember szájából különös tétje volt. Nem mellesleg magyarázatként szolgál arra is, miért szerepelt Raduly József csupán két alkalommal a válogatottban, mindkétszer 1955 őszén, a Svájc–Magyarország (4:5) és a Magyarország–Svédország (4:2) mérkőzésen. A svédek elleni összecsapáson történtek mély nyomot hagytak benne, felidézte Ballai Attila Nemzeti Sportban közölt, 2017-es riportjában is: „Sebes meggyőződéses kommunista lévén biztosan nem szeretetből hívott Hunyadikámnak. Még nagyobb baj volt, hogy Kocsis nem akart velem játszani. Gondolom, azért, mert ezzel Budait segítette, de a szélső segédmunkás, az összekötő nélkül nem sokat tehet. Hiába adtam »Kockának« a labdát, nem kényszerítőzött velem, nem adta vissza, vagy ha igen, akkor hosszan. Amikor pedig egyszer nem pontosan a lábára passzoltam, egy lépést sem tett, csak valamit odaszólt Puskásnak, mire Öcsi kiabált át nekem, hogy Jóska, ne vágd el a labdát, mert valag­ba rúglak. A második meccs után Sebes meg is mondta, Hunyadi, többet nem kell jönnöd a válogatottba, én erre csak annyit feleltem, jó, Guszti bácsi, akkor nem jövök. Mire ő, hogy már a vacsorára sem kell mennem. Ezzel viszont a földhöz vágott. Szerencsémre akkor már ott volt nekem a Vasas, ahova Baróti Lajos bácsi hívott.”

„Megérdemlem én ezt?” – kérdezhette magában Baróti Lajos feltétlen bizalmát érzékelve, a későbbi szövetségi kapitány azonban pontosan tudta, miért akarja a Postásnál megismert jobbszélsőt elvinni magával Angyalföldre. Itt élte későn induló, kurta pályafutásának legszebb éveit, az említett 1957-es bajnoki címmel, a KK-győzelmekkel, a Real Madrid elleni 1958. áprilisi BEK-elődöntővel (a Népstadionban százezer néző előtt 2:0-s Vasas-győzelem született, ám ez is kevés volt a két héttel korábban Madridban összeszedett 4:0-s hátrány ledolgozásához). Valahogy az életkor szinte magától segít kirostálni a haszontalan tudást és megőrizni az igazán fontos emlékeket, így lehetséges, hogy egy 94 éves ember elméje már nem pazarolja az erőforrásait a rohanó világ információáradatára, viszont tisztán fel tudja idézni, mi történt az első, Vasas-játékosként vívott mérkőzés hajrájában, nem is beszélve a Balatonszárszón töltött gyermekkori évek kitörölhetetlen képeiről. Például a kilencéves Raduly József falubeli találkozásáról egy furcsa alakkal: „Balatonszárszón töltöttem az első tíz évemet, itt mentünk el egyszer édesapámmal az ismerőséhez, egy szabóhoz, aki szobákat adott ki vendégeknek. Az egyiket József Attilának. Élesen látom magam előtt, ahogy áll az ablaknál, elhúzza a függönyt, és kiinteget nekem. Beszélgetni nem mertem vele, mert a szabó azt mondta rá apámnak, hagyd, az egy őrült. Nekem egyáltalán nem tűnt annak.”

Ráadásul egész jó verseket írt, mi több, Töredékek címen fennmaradt 1934-es sorai között megtaláljuk a választ a friss életműdíjas kérdésére is: „Megérdemlem én ezt?”

József Attila üzeni Balatonszárszóról: „Azé az érdem, ki játszhatott.”

Az eredeti cikk a Nemzeti Sport honlapján jelent meg.

Borítókép: Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Raduly József, Vörös József, a Postás SE elnöke és Ballai Attila, a Mediaworks sportfőigazgatója (Fotó: Földi Imre)