Távozó futballedzők
A háború miatt távozott posztjáról Daniel Farke, az orosz élvonalbeli Krasznodar labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki egyetlen tétmérkőzésen sem irányította az együttest, hiszen csupán január 13-án nevezték ki a gárda élére, s a téli szünet azóta nem rendeztek fordulót. Kedden Farke honfitársa, Markus Gisdol is lemondott a Lokomotiv Moszkva vezetőedzői posztjáról.
Mazepint kizárták a Brit Nagydíjról
Noha a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nem zárta ki az orosz és a fehérorosz versenyzőket az általa szervezett sorozatokból – a pilóták több sportág rendelkezéséhez hasonlóan semlegesként, a FIA zászlaja alatt indulhatnak a futamokon –, a Brit Autósport-szövetség szerdán mégis úgy döntött, hogy az orosz Nyikita Mazepin, a Haas istálló orosz versenyzője nem állhat rajthoz az idei Formula–1-es Brit Nagydíjon.
„Az orosz és a fehérorosz szövetség által kiadott licencekkel rendelkező versenyzők és hivatalos személyek nem vehetnek részt semmilyen Nagy-Britanniában sorra kerülő autósport-rendezvényen” – írta közleményében a brit szövetség. Hozzátette, a döntést a brit kormánnyal, valamint a nemzeti sportági szövetségekkel folytatott konzultáció eredményeként hozta meg, egyoldalú válaszként az Ukrajnában kialakult krízishelyzetre.
A Formula–1-es világbajnoki idény március 20-án kezdődik Bahreinben.
Borítókép: Nyikita Mazepin nem indulhat a Brit Nagydíjon (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!