– Tizenkét évesen ültetett be tornatanárom, Halász Károly egy kettes kajak orrába és átvitt a Szentendrei-szigetre. Eleinte féltem, de öt-hat alkalom után már egyedül mentem egyes kajakban. Akkoriban Vácon Babella László volt a legjobb kajakos, őt követve rengeteget edzettünk. Alacsony voltam, csak hosszú távon lehettek részsikereim, felnőttként egyszer harmadik lettem az ob-n – eleveníti fel a kezdeteket Csereklye József.
A sportágtól versenyzői pályafutása után sem akart elszakadni, edzőként dolgozott tovább.
– A gyerekek csak úgy özönlöttek hozzám. Babella támogatott, hogy foglalkozzak velük. Az első csoportomból néhány év alatt szinte mindenki eljutott az ifiválogatottságig. Túl sikeres voltam… A sportköri vezetők irigyen figyelték, ezért fogtam magam és elmentem egy tengeri hajóra gépésznek. Amikor négy év múlva visszajöttem, a régi tanítványaim helyett teljesen újakkal kezdtem foglalkozni.
Méghozzá roppant szigorú módszerekkel.
– Reggelente negyed hatkor elmentem futni, hatkor már a vízitelepen voltam. Aki később jött, aznap már nem is mehetett vízre. Fél nyolcig a leckéiket is megnéztem, csak úgy mehettek az iskolába. Tűzön-vízen át ragaszkodtam az elveimhez, s ezt sikerült is a tanítványaimba nevelni. Akik közül két olimpiai bajnok is kikerült.
Az egyik Szöul kétszeres aranyérmese, Gyulay Zsolt, a másik a női négyessel 1992-ben, Barcelonában győztes Dónusz Éva. Csereklye József nem mérlegeli a szavait, őszintén jellemzi korábbi tanítványait.
– Gyuzsó az egyik haverjával jött le a telepre, és bár az irigyei az első pillanattól fogva piszkálták, ő kitartott. Eleinte kimondottan lusta gyerek volt. Sokszor már az edzések elején meg akart halni, pedig mindent végig tudott csinálni. Évike egészen más típus volt. Érdekes, hogy rengeteget edzett, de még olimpiai bajnokként is meglehetős vékonyka volt. Ő is felért a csúcsra, pedig meg akartam kímélni ettől a nagyon munkás sportágtól. Amikor úgy hat-hét év elteltével utukra bocsátottam őket, ismét elmentem, mert megint lehetetlenné akartak tenni.
